Kammerer Zoltán: A futás kiszellőzteti a fejet

Vágólapra másolva!

2018.06.21. 15:02

Címkék

A 40. életévét az idén betöltő Kammerer Zoltán a kajakozás mellett a szabadidősportokért is rajong, és aktívan űzi is őket: a kerékpározás, a futás és a sífutás a nagy favorit nála.

Hogy a „szabadidő” mennyire körülírható és megfogható fogalom egy élsportoló, pláne egy háromszoros olimpiai bajnok életében, arról sok versenyző tudna mesélni. A több mint két évtizede a pályán lévő kajakosunk, az idén 40. születésnapját ünneplő Kammerer Zoltán is nagyon hálás tud lenni ezekért az értékes percekért, órákért, amelyeket sosem bulizással, sokkal inkább testi-lelki megújulást jelentő mozgással tölt ki. Szabadidősportok tekintetében nála a kerékpározás, a futás és a sífutás a nagy favorit.

– Egy élsportoló, aki heti hat alkalommal napi két-három edzést letudva éli az életét, „kívánja” még a sportot szabadidejében is?
– Szerintem sokunk nevében mondhatom: megvonási tüneteink lennének, ha a szezon utáni időszakot inaktívan töltenénk. Én igyekszem a pihenőidőszakot is mozgással megtölteni, olyan programmal, ami kikapcsol, feltölt és karbantart. Számomra ilyen a kerékpározás, a futás és télen a sífutás is. Azt hiszem, ezekről a sportokról nem nagyon fogok lemondani a későbbiekben sem.

Kammerer Zoltán a kajakszezon után sem tud leállni (Fotó: Szabó Miklós)

– Gödön él, s előbbi két sportághoz remek helyszíneket kínál a lakókörnyezete.
– Az biztos. Már gyerekként felfedeztem ezt a környéket, hiszen 18-19 éves koromig rendszeresen kerékpárral jártam edzésre. Mostanában hobbi lett a kerékpározás, általában harminc-negyven kilométereket szoktam tekerni Göd környékén. Elindulok Vácra, felmegyek a Naszályra, de szeretem Kóspallagot és környékét is. Mindegy, hogy aszfalton vagy terepen kell tekernem, mindkettőt szeretem, de kétségtelen, hogy az erdei utakon való bringázás csodálatos élményeket ad, megérinti az ember lelkét is.

– Ha futás, akkor mire esküszik? Aszfalt vagy terep?
– Kedvencem a gödi kerékpárút aszfaltja, ami a Duna mellett fut, s nagyon szép a környezet, a látvány. Terepen ritkábban futok, mert féltem a bokámat, így nem nagyon megyek az erdőbe, de életem egyik felejthetetlen futása pont a Börzsönyhöz kötődik. Szokásom, hogy január elsején elmegyek futni, 2011-ben is így volt, kipattant a szemem és már mentem is a havas, ködbe burkolózó Nagy-Hideg-hegyre. Ropogott a lábam alatt a hó, rengeteg őzet és még vaddisznókondát is láttam, s amikor már majdnem a csúcson voltam, kiléptem a ködtakaróból, s 7 óra 45 perckor ott álltam a felhők felett, szikrázó napsütésben – mint a mesében...

– Általában mennyit szokott futni?
– Hét-nyolc kilométereket, ez a legjobb táv nekem, ezt szeretem. De persze futottam már félmaratonit is, hétszer a budapestit, legutóbb pedig akkor, amikor bevittem a kocsimat a Kárpát utcai szervizbe. Nem akartam mással visszahozatni magam, inkább úgy döntöttem, hazafutok. A házam előtt 20 kilométert mutatott az óra, még hozzátettem egy kilométert, hogy meglegyen a félmaratonim.

De nagyon sok érdekes helyszínen futottam már: példának okáért az abu-dzabi F1-es pályán vagy a Hungaroringen, a Csepeli Vasgyárban vagy éjszaka a budai Várban, mindegyik nagy élményt jelentett.

– Mert fájdalom nélkül nincs eredmény?
– Az élsportra ez igaz. A hobbisportolóknak pedig azt javaslom, élvezzék, amit csinálnak. Az emberek többsége szeretne lefogyni, de áldozatot hozni ezért már kevésbé. Ha elfogadnak tőlem egy tanácsot, haladjanak kis lépésenként. Hanyagolják a chipset, a cukros üdítőket és kezdjenek el sétálni. A sétából tempós gyaloglás lesz, majd azt veszik észre, hogy három-négy kilométert már le is tudnak kocogni. És ha ezt heti három alkalommal csinálják, máris rengeteget tettek magukért.