Sipos Adrián: A két lányom mindig azzal enged el, hogy csak piros lap ne legyen

– 2023 nyarán igazolt Melsungenbe, és még legalább egy évig biztosan marad. Bejött a számítása Németországban?
– A családommal együtt jól érezzük magunkat. Mindkét lányom, az ötéves Leea és a kilencesztendős Emma is megtanulta a nyelvet, jobban beszél németül, mint én. Mondjuk, nem csoda, mert az edzésen csak az angolt használjuk, nehéz ebből kilépni. Emmának az iskolában az első félévben csak intenzív nyelvórái voltak, utána csatlakozott a rendes osztályhoz. Két utcával feljebb lakik két barátnője, sok időt töltenek együtt, hol az ő szüleik, hol mi visszük a gyerekeket suliba, edzésre. A lányaim is kézilabdáznak a helyi női csapatban, a Kirchhofban. Összebarátkoztunk egy magyar párral is, ők segítettek nekünk az ügyintézésben, ugyanis sok mindent magunknak kell megoldanunk, nem csinálja meg helyettünk a klub. Ezek közül az egyik legfontosabb a biztosítás, hosszabb sérülés esetén csak így juthatsz hozzá a pénzedhez. Nehezen találtunk lakást, majdnem két hónapig Airbnb-znünk kellett, a mostani otthonunkhoz is ismeretség révén jutottunk.

NÉZZÉK MEG AZ NSO TV MELSUNGENI RIPORTJÁT SIPOS ADRIÁNÉKNÁL!

– A klubhoz megérkezve volt más is, ami a Veszprém után meglepetésként érte?
– Németországban szeretik a szabályokat. Például sok mindenért jár büntetés a játékosoknak, a pénzt csapatkasszában gyűjtjük, és közös programokra, utazásokra használjuk fel. Fizetnünk kell, ha otthon felejtjük a labdánkat vagy a cipőnket, ha szemetet hagyunk magunk után a buszon, ha nem állítjuk vissza az ülésünket az eredeti pozíciójába. Szóval tényleg mindenre ki vannak hegyezve a klubnál, de hallottam, hogy más német egyesületnél még több szabályt kell betartani. Nekem nincs vele problémám, úgy látom, segít is rendszert vinni a csapat életébe. Mindenkinek megvan a feladata, egymás között kiosztjuk, kinek miről kell gondoskodnia a tusfürdőtől a focilabdán át a kávékapszuláig – aki nem teljesíti, büntetést kap. Ehhez hozzá kellett szoknom, mert otthon mindent a játékosok alá tesznek, csak annyi a feladatod, hogy megérkezz az edzésre és teljesíts.

– Ha már itt tartunk, nehéz követni, melyik nap hova kell menni edzeni?
– A gondot az okozza, hogy nincs saját csarnokunk. Melsungenben két edzőcsarnokot használunk, rajtuk kívül van a környéken még egy iskolacsarnok, ahova szintén szoktunk járni, és ott van a mérkőzéseinknek otthont adó pálya Kasselben, ahol még meccsnapok előtt szoktunk megfordulni. A felszerelésünket így mindig magunkkal kell vinnünk, ellentétben Veszprémmel, ahol csak besétáltam az öltözőbe, és minden ott várt. Itt minden nap ellenőriznem kell, hol lesz edzésünk, ráadásul a különböző borításhoz nehéz hozzászokni.

Született: 1990. március 8., Szombathely

Magassága/testsúlya: 198 cm/104 kg

Posztja: beálló

Klubjai: Szombathelyi ESE (2005–2008), MKB Veszprém KC (2008–2010), Stiinta Munici­pal Dedeman Bacau (román, 2010–2013), Székelyudvar­helyi KC (romániai, 2013–2016), Grundfos Tatabánya KC (2016–2021), Telekom Veszprém (2021–2023), MT Melsungen (német, 2023–)

Válogatottsága/góljai: 99/46 (2018–)

Kiemelkedő eredményei: olimpiai 10. (2024), vb-5. (2021), vb-8. (2023, 2025), Eb-5. (2024), Eb-9. (2020), Challenge-kupa-győztes (2015), 2x SEHA-liga-győztes (2021, 2022), magyar bajnok (2023), 2x Magyar Kupa-győztes (2022, 2023), 2x Német Kupa-döntős (2024, 2025)

– Milyen a szurkolói bázisa a Melsungennek? 
– Amikor idejöttem és elkezdtük az idényt, jó esetben fél házzal mentek a mérkőzéseink. Aztán nyertünk sorozatban hét bajnokit, onnantól telt házunk volt végig. Idén már nekünk, játékosoknak is több mint egy hónappal előre kell jegyet igényelnünk a hazai meccseinkre. Tehát ilyen tekintetben nagyot lépett előre a klub. Azt azért tudni kell, hogy a németeket főleg a Bundesliga érdekli, míg a kupában és az Európa-ligában a jó szereplésünk ellenére sem töltötték meg a csarnokot, de azért a négyezer nézőt már ezeken a meccseken is sikerült elérni.

– Mennyire számít tehetős klubnak? A sérülések után az idény közben is tudott kézilabdázót igazolni, a keret létszáma így már a húsz játékost is átlépte.
– Biztos van pénze a klubnak, hiszen tényleg jó a játékoskerete. Ezzel együtt sem gondolom, hogy befér az első háromba az anyagi hátteret tekintve, a Kielnek, a Magdeburgnak vagy a Füchse Berlinnek is nagyobb neve van a Bundesligában. Közben a mostani évadra nálunk már csökkentették is a költségvetést, a pontos okát nem ismerem, de a keretünk erősségén szerencsére nem látszik meg. Régebben megkapta a klub, hogy csak a pénzért szerződnek hozzá egyes játékosok, az utóbbi években azért a nálunk szereplők a teljesítményükkel is bizonyítják, hogy megérte őket megszerezni. Ami az idény közbeni kényszerű igazolásokat illeti, sérülés esetén bizonyos összeg felett a biztosító állja a játékosok fizetését – már aki kötött biztosítást. A klub az így fennmaradó összeget tudta új játékosokra költeni, tehát ilyenkor nem kell feltétlenül mélyen a zsebbe nyúlnia. 

– Mennyire volt nehéz felvenni a Bundesliga ritmusát? Gyakori beszédtémát jelent a fokozott fizikai igénybevétel, amely a játékosokat teljesen leamortizálja az idény végére.
– Két irányból lehet megközelíteni a kérdést. Egyfelől a német bajnokság kiváló terep arra, hogy egy játékos igazán megedződjön, sűrűn követik egymást az élet-halál mérkőzések, nagy a játék sebessége, nehéz pillanatokban kell jó döntéseket hozni. Itt nem számít, ha az első helyezett játszik az utolsóval, ugyanúgy kikaphat, mint ahogy mi például másodosztályú csapattal szemben is szenvedtünk a kupában. A hátulütője viszont a sok sérülés, különösen most, az olimpia utáni évben. A mi csapatunkat hatványozottan is sújtották a sérülések, az év elején heten is kidőltek, pedig tőlünk még nem is voltak ott olyan sokan Párizsban. A rengeteg utazás is rendkívül megterhelő, volt olyan hónap, amikor összesen egy hetet tudtam csak otthon tölteni. Ez is hozzájárul az egészségügyi problémákhoz, és nem csak nálunk, az egész Bundesligában sok a sérült az idényben. A határokat feszegetjük, de aki ide igazol, tisztában van vele, mire vállalkozik.

– Későn érő típus? Harminchárom éves korára ért el oda, hogy kipróbálja magát a világ legerősebb bajnokságában.
– Ha így nézzük, mondhatjuk, hogy sokára jutottam el idáig. Ugyanakkor a karrierem elején sérülések hátráltattak, és Romániában nemigen voltam szem előtt. Az ugródeszkát a tatabányai időszak jelentette, onnantól folyamatosan lépdeltem fölfelé. Régi álmom volt, hogy a Bundesligában játsszak, és kipróbáljam, van-e helyem a legjobbak között. Úgy érzem, sikerült bizonyítanom, jó csapatban vagyok, eddig szép eredményeket értünk el, élvezem a kézilabdázást.

– Mennyit változott a játéka az elmúlt csaknem két év során? 
– Sokan mondják, hogy letisztultabb lett. Szerintem is jó irányba fejlődtem, elég játéklehetőséget kapok ahhoz, hogy magabiztosan tudjak teljesíteni. Az edző bízik bennem, védekezésben több pozícióban is megfordulok – gyakran egy mérkőzésen belül is –, és támadásban is megvan a szerepem. A lerohanásokban mindig részt veszek, és felállt fal ellen is előfordul, hogy fenn maradok. Ez a gólok számában is megmutatkozik, ami szintén előrelépés a karrieremben. 

– Mi a helyzet a piros lapokkal? Ha látok erről szóló posztot a közösségi médiában, biztos az elsők között említik meg még mindig a nevét a kommentelők, pedig ahogy elmondta, ilyen szempontból is változott az utóbbi időszakban.
– Általában úgy megyek el itthonról, hogy a két lányom a lelkemre köti, csak piros ne legyen. Ez azért elég jó motiváció. A viccet félretéve, próbálok minél tisztábban játszani, de sok tényezőtől függ az elbírálás, a megítélésemtől kezdve a meccs nehézségéig. Ahogy több szabadságot kaptam védekezésben, jobban megtaláltam a helyem, magabiztosabb vagyok. Szeretem kinézni az ellenfelek legjobb játékosait, és velük találkozni, őket megállítani. Például a Gummersbach elleni El-visszavágó hajrájában egy hosszú támadáson belül háromszor is levédekeztem az egyik kulcsjátékost, pedig látszott rajta, hogy nagyon szeretett volna gólt lőni. Ahogy fárad a játékos, egyre inkább az ösztönös megoldásait választja, ha védőként ezeket ismered, könnyebb dolgod lehet.

– Ki mellett szeret védekezni?
– Sok jó védőpárosnak lehetek a tagja, akár a klubomra, akár a válogatottra gondolunk. Melsungenben különösen jól érzem magamat a falban, ha jobb hármas pozícióba kerülök, akkor Dainis Kristopans áll mellettem, olyankor csak arra a játékosra kell figyelnem, aki velem szembejön, mert a beállót megoldja, ott nem mozdul senki. Szeretek az izlandi Elvar Jónssonnal is védekezni, nagyon harcos, és sokkal mozgékonyabb, gyakran kilép a falból, ebben a felállásban másfajta védekezést tudunk mutatni. Általában velük szoktam lenni hátul, ha nincs sérülés. Most bejött még a spanyol Ian Barrufet is, aki balszélső, de nagyon jól ismeri a taktikát, neki súlyban van nehezebb dolga, viszont helyezkedéssel kompenzálja. A válogatottban Ligetvári Patrikkal vagyunk együtt, az utóbbi időben az eredmények is igazolták, hogy jól működik a párosunk.

– A pályán kőkemény, otthon két kislány apukája. Mennyiben más a csarnokon kívüli Sipos Adrián?
– Itthon is szeretnek gyűrni engem a lányok, harcolni velem. Van is egy játékunk, el kell tőlem venniük a labdát, én meg nem adom oda nekik. Mivel kevés időt vagyok otthon, igénylik is, hogy olyankor foglalkozzak velük, vagy én menjek értük. Amikor tudom, hogy eljönnek a meccsemre, még inkább próbálok higgadtan viselkedni, hogy ne csak a rosszat lássák tőlem. Főleg, hogy a kicsi is egyre többet ért a játékból, bizony gyakran megkapom tőle, hogy ne legyen kiállítás, hanem lőjek gólt, és egyébként is, mondjam meg a kapusunknak, hogy védjen rendesen… A nagyobbik is beleéli magát a mérkőzésekbe, és állandóan stresszeli magát rajtuk.

– Sikerült kitörnie a védőspecialista skatulyájából?
– Roberto Parrondónál megvan a lehetőségem, hogy úgy támadjak, mint más beállók, az edzéseken is így gyakorolunk, ismernem kell a figurákat, ezáltal védőként is könnyebb átlátnom bizonyos helyzeteket. Korábban az emberek sokszor csak a játék „mocskosabb” részét látták tőlem, hogy piros lapot vagy két percet kapok, hogy csak rombolok, mindig faultolok. Közben mindenkinek inkább a gólok maradnak meg az emlékezetében. Most, hogy én is kivehetem a gólszerzésből a részem, talán már máshogy ítélnek meg, nemcsak a „rossz embert” látják bennem, hanem hogy elöl is tudok segíteni a csapatnak. Az elmúlt idény kezdete előtt volt egy kvíz a klub honlapján, hogy ki szerzi majd a csapat első gólját. Természetesen az én nevem nem hangzott el, mégis én lőttem az elsőt…

– Parrondo személye mennyit nyomott a latban, amikor a Melsungen mellett döntött?
– Fontos volt, hiszen spanyol stílusban akartam folytatni, a válogatottban is nagyon szerettem már ebben a rendszerben játszani. A legtöbb német csapat a gyors játékot és az egy az egyeket erőlteti, nálunk szélesebb a taktikai repertoár, temérdek játékunk van, ezért többet kell gondolkodnunk a pályán. Parrondo az egyik legnyugodtabb edző, akivel valaha együtt dolgoztam, emellett minden meccsre alaposan felkészül, sok információt, hasznos videóelemzést kapunk az ellenfélről. A mérkőzés nehéz pillanataiban is sokat tud segíteni a meglátásaival.

– A nyáron újabb magyar játékos költözik Melsungenbe, volt bármi szerepe Palasics Kristóf érkezésében?
– Legfeljebb annyi, hogy tudtam, lejár a szerződése, mi meg kapust keresünk Adam Morawski helyére. Egy mondat erejéig említettem az edzőnek, de azonnal rávágta, hogy éppen ő is róla akart kérdezni. Szóval valamit már látott benne, a fő érdem azonban Paláé, ő rakta bele azt a munkát, amellyel idáig eljutott. Szerencséje van, mert a saját tapasztalatunk alapján sok információval és kontakttal el tudjuk látni, hogy gördülékenyen menjen a beilleszkedése.

– Minek lehet köszönhető, hogy önnel párhuzamosan több válogatott kerettag is légiósnak állt?
– Jókor ültünk fel mindannyian egy hullámra, sokan jöttünk ki egyszerre, ezért több fiatal játékosunk van külföldön, mint régebben. Egymásnak is meghozták hozzá a kedvet, hogy megpróbálják ezt az utat, és mérettessék meg magukat külföldön. Nekem annyiból egyszerűbb volt a helyzetem, hogy családdal érkeztem, ha van egy rossz napom, hazajövök a két gyerekemhez meg a feleségemhez, és könnyebben ki tudok kapcsolni. Egy fiatalnak egyedül nehezebb, míg barátokat talál, van, ahol kötelező a német nyelv, miközben a szeretteik otthon vannak. Másfelől sok mindent lehet ebből is tanulni, és erőt meríteni a jövőjükre. Kilépnek a komfortzónájukból, abból, hogy mindent eléjük raknak, megtanulnak önállóan boldogulni, más nyelven beilleszkedni. Imre Bencének sem volt egyszerű, mielőtt kijött, stabilabb játékos volt, aztán kinn hullámvölgybe került, míg most újra kiegyensúlyozottan kezdett játszani. Aki a Bundesligát választja, folyamatosan a világelit ellen bizonyíthat, és szükség is van rá, hogy ne szoruljál háttérbe a csapaton belül.

– A kevésbé jól sikerült olimpia után a januári vb-n nagyon közel voltunk a négy közé jutáshoz. Mi hiányzik az igazán nagy dobáshoz? 
– Régi igazság, hogy az olimpiánál már a kijutás is nagy eredménynek számított. A selejtezőn megmutattuk a karakterünket, szerintem Párizsban is jól játszottunk, „csak” az eredmény nem jött. A januári vébén ugyan nem a legjobb játékkal, de továbbmentünk a csoportból, majd egy hajszálra voltunk a négy közé jutástól. Nem tudom, mi kellene még, hogy megtegyük azt a kis lépést, és olyan eredményt érjünk el, amelyet ez a társaság megérdemelne. Talán már csak egy kis szerencse meg tapasztalat hiányzik. Az olimpia esetében még nincs meg a rutinunk, az Eb-ken és vébéken azonban már a fiatalok is egyre több tapasztalatra tesznek szert. A további fejlődéshez arra van szükség, hogy a klubjukban is kulcsjátékosok legyenek, ezáltal a válogatottban a kiélezett helyzetekben is nagyobb eséllyel jó döntést hoznak.

– A Melsungenre visszatérve, a múltból egy negyedik hely a legjobb eredményük a bajnokságban, míg a nemzetközi kupában eddig két EHF-kupa-negyeddöntő volt a legkiemelkedőbb teljesítmény. Idén jó esélyük van rá, hogy mindkettőt túlszárnyalják.
– Az elmúlt idényben azt kérték tőlünk, érjünk az európai kupaszereplést jelentő helyek egyikére a bajnokságban. Ezt teljesítettük, a Német Kupa-döntő már extra volt. Idén az volt a cél, hogy legalább megismételjük ezeket az eredményeket. A kupában ugyanúgy ezüstérmesek lettünk, az Európa-ligában is csak egy lépés választ el minket a final fourtól, holott elég kemény úton jutottunk el idáig. A bajnokságban senki sem várta tőlünk, hogy ilyen jól fogunk teljesíteni, de a játékunk még az egy évvel korábbihoz képest is javult, decemberig nagyon stabilak maradtunk. Hónapokig vezettük a tabellát, és most is az éllovas nyakában vagyunk. Ha nincs a sérüléshullám, meggyőződésem, hogy még jobban állnánk. Nagy álmom érmet szerezni a Bundesligában, persze mindenki aranyat szeretne, de én bármilyen éremmel elégedett lennék.

Sipos Adrián egy bukaresti szórakozóhelyen ismerkedett meg későbbi feleségével, a Moldovából származó Doinával, és kérdésünkre egyből rávágta, a találkozásuk bizony szerelem volt első látásra.    „Vicces volt, úgy is mondhatnám, túlságosan is. Furán beszélt románul, viszont tetszett benne, hogy hozzám hasonlóan magas, ezt egyből megjegyeztem magamban. Rendes srácnak tűnt, elkezdtünk beszélgetni, és most itt vagyunk” – emlékezett vissza a kezdetekre Doina, aki melsungeni sétánk során arról is beszélt, a pályán kőkemény játékáról ismert Adrián képe mennyiben tér el attól, amit otthon a kislányai látnak belőle.    „A televízió alapján mindenki csak annyit tudhat, hogy mennyire kemény a pályán, de a mindennapokban éppen az ellenkezője. Imádja a családját, szeret játszani a lányokkal, nem is kívánhatnék jobb férjet magamnak” – jelentette ki, majd elárulta, még nem tudják, hol fognak élni, ha Adrián befejezi a kézilabdázást.   „Meglátjuk, mit hoz a jövő, a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Nagyon jól éreztem magam Magyarországon, az ott töltött hét év során otthonomként tekintettem rá, a nyelvvel is egyre inkább boldogultam. Még félénk vagyok, hogy magyarul beszéljek, de ha úgy hozza az élet, hogy Magyarországon kötünk ki, nekem teljesen megfelel.”

Roberto García Parrondo legtöbb kollégájával ellentétben a nyugodt erőt sugározza a Melsungen kispadjáról. A vb-bronzérmes, korábbi kiváló spanyol szélső játékoskarrierje utolsó négy idényét hazánkban töltötte (hármat Szegeden, majd egyet Budakalászon), és bár magyar nyelvtudása állítása szerint már megkopott, két kislánya még mindig jól beszéli a nyelvünket. Azonban nem a szép emlékek befolyásolták a döntésében, amikor 2023-ban az általa irányított német csapathoz csábította Sipos Adriánt.   „A védelmünk oszlopát kerestük, és hirtelen tudomást szereztünk róla, hogy Sipi elérhető lehet. Az ügynökén keresztül felvettük vele a kapcsolatot, hogy meggyőzzük, jöjjön Melsungenbe. A megérkezése óta rengeteget segített nekünk védekezésben, nagyon erőteljes játékos. A Veszprém és a magyar válogatott tagjaként eleve magas szintről érkezett, de az edzőjeként azt mondhatom, nálunk tovább fejlődött, és sokat hozzátett a teljesítményünkhöz. A határon játszik, de ezt az agresszivitást várjuk el tőle egy olyan kemény ligában, mint a német. Ebben benne vannak a két percek vagy esetenként a piros lap, de ez még mindig jobb, mint ha engedné az ellenfelet szabadon játszani” – jellemezte magyar beállóját a Melsungent az utóbbi években egyre magasabbra juttató spanyol szakember.    Rogerio Moraesszel már ismerték egymást az NB I-ből, a brazil beálló azonban viccesen megjegyezte, örül neki, hogy Adrián immár a csapattársa, bár a magyar játékos az edzéseken sem vesz vissza a keménységből.    „Ellenfélként egészen más kép élt bennem Sipiről. Sokat játszottunk egymás ellen, amíg Magyarországon szerepeltem, és a pályán lehetett tőle tartani. A mérkőzéseken kívül azonban kedves, barátságos. Az edzéseken azonban a csapattársait sem kíméli, sokat faultol, de ez a dolga. Remek igazolás volt a Melsungentől a megszerzése. Azóta kulcsembere a védekezésünknek. Neki is jó döntés volt, hogy kipróbálja magát a Bundesligában, ahol építhet az erősségeire. Védekezésben nagyon kemény, agresszív stílust képvisel, a játéka fejlődött is a német bajnokságban, jelenleg a világ egyik legjobb védőspecialistája. Sok időt töltünk együtt a pályán kívül, például közösen nézünk meccseket vagy elmegyünk vacsorázni. Igazán családcentrikus, gyönyörű családja van, egyszerűen jó a társaságában lenni.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 26-i lapszámában jelent meg.)