Grundbirkózórekord és könyvbemutató a KIMBA-n

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója, Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke, Hegedüs Csaba, a KIMBA szakmai főtanácsadója, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Süle László, a KIMBA kurátora, Gáspár Tamás, világbajnok, az MBSZ egykori főtitkára, Szekeres István sportújságíró, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője és Kocsis L. Mihály író, újságíró.

Németh Szilárd köszöntőjében úgy fogalmazott: „Tavaly, Csaba hetvenötödik születésnapján abban maradtunk Szekeres Istvánnal, hogy meglepjük őt ezzel a könyvvel. Átmegyünk a falon – egyértelmű a cím, ahogyan az is, hogy kiről szól. De miként kötődik ehhez a grundbirkózás? Nos, úgy, hogy a könyv szerzője, Szekeres István 1978-ban azt mondta, ha lehet grundfoci, akkor grundbirkózás is. A Népsportnál úgy döntöttek, megrendezik az első grundbirkózó-viadalt, amely hihetetlenül nagy sikert aratott. Beszállt az MBSZ is, nagyon sikeresen alakult a projekt, aztán kicsit háttérbe szorult, de Balogh Gáboréknak köszönhetően visszakerült a programba. Szerettük volna, hogy a szőnyeg ne maradjon ki a rendszerből, éppen ezért megalkottuk a grundbirkózószőnyeget, és összesen száztíz darabot osztottunk szét az iskolák között, Magyarországon és a határon túli magyar iskoláknak, mindez több mint százmillió forintba került az MBSZ-nek.”

Balogh Gábor ezzel kapcsolatban elmondta: „Hihetetlen magasságokba emelkedett a diákolimpiai versenyrendszer, a gyerekek több mint negyede érintett benne. Értékelem azokat a szövetségeket, amelyek rendkívül nagy energiát fektetnek a toborzásra, és az MBSZ ebben az élen jár. A grundbirkózás 2014-ben kikerült a diákolimpiai programból, de Németh Szilárddal megegyeztünk, hogy a 2016–2017-es tanévben visszakerül. Ez eleinte száztizenkét iskolát érintett, mára ez a szám kétszázhetvennyolcra emelkedett, ami fantasztikus. Birkózásban az MBSZ rendez diákolimpiát az együttműködésünkkel, az kötöttfogásban háromszázharminckét sportolót, míg szabadfogásban nyolcszázötvenkettőt érint, ez nagyszerű.”

Kocsis L. Mihályhoz került a szó, ő lektorálta az Átmegyünk a falon című könyvet. Több történetet is mesélt Hegedüs Csabáról, s Szekeres Istvánt is méltatta, majd felolvasta az előszóból azt a passzust, amely a legjobban leírja, mit jelent a Tuskirálynak lenni: „Hegedüs Csaba csodálatos sportkarriert tudhat maga mögött, és nem kevésbé sikeres edzői-szakvezetőit-sportvezetőit. Amit azonban a halállal szembenézve, majd utána, a visszatérés keserves és hosszú útján megtett és számunkra felmutatott, az (azt hiszem) felülírja az előzőeket is. Ezzel írta be magát igazán magát a szívünkbe, az idegrendszerünkbe, és akár tudjuk, akár nem: sokunknak példát és reményt is adott saját fájdalmas küzdelmeinkben, bukdácsolásainkban. Bizony, akadnak, akiknek ez (talán?) idegesítően sok volt. De a többségnek éppen annyi, amennyit kellett! Vagyis… amit akár meg is köszönhetünk neki.”

Szekeres István úgy nyitott, hogy rendkívül boldog, amiért két édes gyermekéről van szó szerdán: „A grundbirkózásról és erről a könyvről. Végigéltem Csabával a pályafutását, ez a második könyv, amely róla szól, az első 1981-ben jelent meg. Ő gőzerővel folytatta, szóval kénytelen voltam lépést tartani vele.”

Hegedüs Csaba beszédében kitért élete legfontosabb állomásaira, s hozzátette: „A legnagyobb erőt mindig a hazám adta, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, hogy sárvári vagyok. Hányszor hallhatták tőlem életem során, hogy »átmegyünk a falon«? a legtöbbször talán szövetségi kapitányságom tizenegy éve alatt. Rögeszmeként jelent meg ez a mondat újra és újra a fejemben, és azt hiszem, tényleg önmagáért beszél, mindent elmond.”