L’Équipe: Donnarumma a Liverpool ellen is kulcsszerepet vállalt, megváltozott – nemzetközi sajtóvisszhang

Németh LőrincNémeth Lőrinc
Vágólapra másolva!
2025.04.16. 11:52
null
Giunluigi Donnarumma több bravúrt is bemutatott az Aston Villa ellen (Fotó: Getty Images)
Az Aston Villa teljesítményére a teljes angol sajtó büszke, miután a birminghami csapat legyőzte a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A francia sajtó a remeklő Gianluigi Donnarummát méltatta.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az Aston Villa a Paris Saint-Germaint (PSG) fogadta, miután az összecsapás első mérkőzésén 3–1-es vereséget szenvedett Luis Enrique csapatától. Az első félidő (1–2) lefújását követően kevesen számítottak arra, hogy megfordítja a mérkőzést az angol együttes, de Unai Emery játékosai teljesen más arcukat mutatták a második játékrészben, és kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re nyertek hazai pályán, ám ez sem volt elég a továbbjutásra. 

A BBC szerint a birminghami klub a Liverpoolnál és a Manchester Citynél is jobban teljesített a PSG-vel szemben. A lap szerint ezzel a mérkőzéssel megmutatta az angol csapat, hogy képes a futball legmagasabb szintjén teljesíteni.

 A The Guardian az Emery érkezését követő átalakulást vette górcső alá: „A Villa jóindulattal is csupán középcsapat volt a Premier League-ben, amíg nem érkezett meg Unai Emery nagyjából két és fél éve.” A lap szerint a spanyol vezetőedző sokarcú tehetségekből álló csapatot állított össze. 

A The Athletic még távolabbról elemezte az angol csapat fejlődését. Kiemelték, hogy kilenc évvel ezelőtt, április 16-án kiestek a Manchester Unitedtól elszenvedett vereségüket követően a Premier League-ből, éppen Marcus Rashford gólja miatt. A lap a kölcsönben szereplő angol csatár teljesítményét méltatta, kiemelve, hogy ezen a mérkőzésen megmutatta Rashford és a Villa teljes csapata, hogy képesek a legmagasabb szinten is helyt llni. 

A francia L’Équipe Gianluigi Donnarumma teljesítményét emelte ki. „Az olasz kapus rengeteg kritikát kapott az elmúlt években nyújtott teljesítménye miatt, azonban ebben az idényben a csapat egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát. A korábbi fordulókban is kulcsszerepet játszott, legfőképp a Liverpool ellen. Donnarumma megváltozott.”

A német Kicker is az olasz válogatott kapusának teljesítményét méltatta, hozzátéve, nem értik, miért Ousmane Dembelé kapta a mérkőzés legjobbjának járó díjat. „A Paris-Saint Germain továbbjutása az idei Bajnokok Ligája elődöntőjébe egyértelműen Donnarummának köszönhető.” 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ASTON VILLA (angol)–PARIS SG (francia) 3–2 (1–2)
Birmingham, Villa Park, 42 535 néző. Vezette: José María Sánchez (spanyol)
ASTON VILLA: E. Martínez – Cash, Konsa, Pau Torres, Digne (Matsen, 76.) – Am. Onana (J. Ramsey, 66.), B. Kamara – Tielemans (R. Barkley, 88.), McGinn (M. Asensio, 66.), Rogers – Rashford (Watkins, 76.). Menedzser: Unai Emery
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – J. Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – B. Barcola (Doué, 58.), O. Dembélé, Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Tielemans (34.), McGinn (55.), Konsa (57.), ill. Hakimi (11.), Nuno Mendes (27.)
Továbbjutott: a PSG, 5–4-es összesítéssel

 

 

Legfrissebb hírek

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
8 órája

Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

Vízilabda
20 órája

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:27

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43

Az RK Zagreb elleni újabb siker aranyat érhet a Szegednek

Kézilabda
2025.11.27. 10:59

Madueke: Nem is tudtam volna jobb meccset választani az első arsenalos gólomhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:17
Ezek is érdekelhetik