Guardiola: Amikor mi voltunk jobbak, ők lőttek gólt, mikor pedig ők, akkor mi

V. J.V. J.
2023.05.09. 23:48
null
Először született döntetlen Pep Guardiola és Carlo Ancelotti egymás elleni mérkőzésén (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A lefújás után így értékeltek a főszereplők a BBC és az uefa.com tudósítása alapján.

 

„Érdekes mérkőzés volt. Az első félidő nehezen alakult számunkra, a második már sokkal jobban telt, megfelelően irányítottuk a játékot” – mondta el Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.

„Amikor sokat volt náluk a labda, kézben tartottuk a védekezésünket, amikor pedig előrejátszottunk, nehézségeket okoztunk nekik” – értékelt az olasz mester, aki kitért Vinícius Júnior szenzációs góljára is.

„Nagyszerű találat, fantasztikus pillanat volt, amikor belőtte. A csapatom jól játszott, elégedett vagyok a játékosaimmal.”

Ancelotti beszélt a 68. percben, reklamálás miatt kapott sárga lapjáról is: „Nem tudom, miért kaptam. Nem léptem be a pályára.”

Luka Modric, a Real Madrid középpályása szerint az történt a meccsen, amire csapatával a meccs előtt számított.

„Ez az eredmény minden kérdést nyitva hagy. Tudtuk, hogyan szeretnek játszani, és úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk ellenük. Ezután a döntetlen után 50-50% esély van a továbbjutásra. Biztosak voltunk abban, hogy ma este semmi sem fog eldőlni.”

„Amikor mi voltunk jobbak, ők lőttek gólt, mikor pedig ők, akkor mi. Szoros meccs volt” – véli a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola, aki kitért Erling Haaland mai teljesítményére is.

„A középső védő és a szélső védők közötti területeket és távolságokat jól fedezték. Erlingnek nem volt könnyű dolga, de jól mozgott és megvoltak a lehetőségei.”

Rodri, a Manchester City középpályása a hatalmas egyenlítő gólt szerző Kevin De Bruynét dicsérte.

„Nagyon sokat ér számunkra, hogy velünk van. Mindig is nagyszerű volt, és abban a pillanatban segített nekünk, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–1 (1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 63 485 néző.Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos (Tchouaméni, 84.), Modric (Nacho, 87.) – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish. Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:
Vinícius Júnior (36.), ill. De Bruyne (67.)

Legfrissebb hírek

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A horvát kapitány a szünetben aláírta volna, ha marad a 0–4...

Minden más foci
2026.10.04. 09:30

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15

Szoboszlai Dominik: Cristiano Ronaldo a példaképem; Modric a legkellemetlenebb ellenfél

Angol labdarúgás
2026.10.02. 10:21

Videó: vastaps és ováció fogadta Luka Modricot Sevillában

Minden más foci
2026.09.30. 09:35

Luka Modric visszatér, győzelemre vezetné a horvátokat Sevillában

Minden más foci
2026.09.29. 14:05

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
2026.09.26. 22:40