BL: mindkét Vidi-meccset adja a tv, örmény játékvezető lesz az elsőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.04. 17:59
null
A Vidi Luxemburgban kezdi meg a BL-szereplését (Fotó: Szabó Miklós)
A Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójából a magyar bajnok Mol Vidi FC mindkét mérkőzését élőben közvetíti a televízió. A luxemburgi első meccsen örmény játékvezető dirigál.

Az NB I aranyérmese július 10-én, azaz jövő kedden kezdi meg a BL-szereplését. A székesfehérváriak a luxemburgi Dudelange vendégei lesznek 18 órától. A találkozón az örmény Zaven Hovhanniszjan fújja a sípot. A 37 éves játékvezetőt az UEFA 2009 óta alkalmazza – főként Európa-liga-selejtezőkön és Ifjúsági BL-találkozókon kapott szerepet, míg magyar klubcsapat összecsapásán még sohasem. A 2010-es, magyar–bosnyák U21-es Európa-bajnoki selejtezőn (0–0) partjelzőként ténykedett. Októberben ő vezette a Málta–Litvánia (1–1) világbajnoki selejtezőt.

A Vidi tájékoztatása szerint mindkét meccset élőben adja a hazai tv. Az elsőt a Duna World, a visszavágót – amely július 17-én 20.15 órakor kezdődik Felcsúton – az M4 Sport közvetíti.

A BL-selejtező első körében egy magyar játékvezető is érdekelt: Karakó Ferenc Kleinheisler László kazah együttesének találkozóján, az Asztana–Szutjeszka mérkőzésen bíráskodik.

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉS

Július 10., 18.00: F91 DUDELANGE (luxemburgi)–MOL VIDI (magyar)
VISSZAVÁGÓ
Július 17., 20.15, Felcsút: MOL VIDI (magyar)–F91 DUDELANGE (luxemburgi)

A további párosítások:
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Qarabag (azeri)
Suduva (litván)–APOEL (ciprusi)
Shkëndija (macedón)–The New Saints (walesi)
Torpedo Kutaiszi (grúz)–Sheriff (moldovai)
Drita (koszovói)–Malmö (svéd)
HJK Helsinki (finn)–Víkingur (feröeri)
Ludogorec (bolgár)–Crusaders (északír)
Cork City (ír)–Legia (lengyel)
Valur Reykjavík (izlandi)–Rosenborg (norvég)
Kukësi (albán)–Valletta FC (máltai)
Flora Tallinn (észt)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
Spartaks Jurmala (lett)–Crvena zvezda (szerb)
Alaskert (örmény)–Celtic (skót)
Spartak Trnava (szlovák)–Zrinjski (bosnyák)
Asztana (kazah)–Szutjeszka (montenegrói)
Az első mérkőzéseket július 10-én és 11-én, a visszavágókat július 17-én és 18-án játsszák le.

Legfrissebb hírek

BL: az ETO-ra a selejtező 2. fordulójában az izraeli bajnok várhat

Bajnokok Ligája
2026.06.17. 12:17

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13
Ezek is érdekelhetik