BL: így juthat ingyen szálláshoz a döntő napján Kijevben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 15:07
null
Reménykedhetnek a liverpooli szurkolók, hogy találnak szállást Kijevben (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája május 26-i, kijevi döntőjére érkező szurkolóknak – legyen az Real Madrid- vagy Liverpool-szimpatizáns –˜ sok nagylelkű helyi lakos ingyen szálláslehetőséget, városnézést, reggelit, sőt reptéri transzfert kínál.

 

 

„A liverpooli szempontból nagyon régóta várt döntős szereplés óriási tömegeket mozgat meg, és a helyi szállásadók és hotelek ennek hatására a Liverpool bejutása után nem csak elkezdték emelni a szállások árait, de még a meglévő foglalásokat is törölték, hogy többszörös áron újraértékesítsék. Így jártam én is, az optimistaként jó előre lefoglalt szállásom – ami januárban még 7500 hrivnyába (kb. 75 ezer forintba) került – tulajdonosa a múlt héten írt nekem egy levelet. Közölte, megemeli a foglalás árát éjszakánként 5000, tehát összesen 25 ezer hrivnyára (250 ezer forintra), amennyiben nem tetszik, nyugodtan lemondhatom” – írta Makádi Péter a Hunfield Road nevű Liverpool-blog szerkesztője.

Elmondta, hogy amíg május 22. és 24. között két főre két éjszakára már egészen kellemes szobát lehet kapni 3500 forintért, addig 26-án éjjel a legolcsóbb szobákat negyvenszeres áron lehet lefoglalni.

Ez a hirtelen jött árnövekedés arra késztette a 27 éves kijevi Viktor Kilimart, hogy elindítson egy Facebook-csoportot azok számára, akik ingyenes szálláslehetőséget biztosítanának az odalátogató szurkolóknak. Kilimar, aki két Liverpool-drukkert fogad be 26-án, azt mondta a Nemzeti Sportnak, amint meghallották a sokkoló hotelárakat, eldöntötték, megcsinálják ezt az oldalt.

„Néhány napja a haverokkal nézelődtünk az Airbnb és a Booking.com weboldalakon és egészen elképedtünk azon, hogy milyen borzasztó állapotban lévő lakásokat adnak ki hihetetlen összegekért. Ennyiért Kijevben egy egész épületet bérelhetsz hónapokig amennyit ők egy éjszakáért elkérnek. Kijev nagyváros, hárommillió ember él itt. Úgy gondoltuk, hogy nem lesz gond elszállásolni akár százezer szurkolót ingyen, ezzel talán kivehetjük a kapzsi szállásadók vitorlájából a szelet” – mondta.

A csoportnak jelenleg 3000 tagja van, és sok szabad szálláslehetőség várja az érdeklődőket. Kilimar nem is igazán szereti a focit, de fontosnak tartja, hogy az emberek úgy emlékezzenek Kijevre, mint a városra, ahol a többség jólelkű.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Magyar és külföldi világsztárok részvételével a budapesti BL-döntő előtt is megrendezik a Legendák Tornáját

Bajnokok Ligája
2025.12.19. 12:38

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39
Ezek is érdekelhetik