BL: Cardiffban nincs szabad szállodai szoba a döntő napjára

Vágólapra másolva!
2017.04.27. 18:24
Még a résztvevő csapatok sem ismertek, de már így sincs szabad szállodai szoba Cardiffban, a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének időpontjára.

A szurkolók számára egyetlen szálláslehetőség maradt: a döntőnek otthont adó Millennium Stadion kempingjében, ahol június harmadikára a legolcsóbb sátor 195 fontba (72 ezer forint), a legdrágább 1800 fontba (665 ezer forint) kerül.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) londoni transzfert is ígért szombat estére, ami busszal három-, vonattal kétórás utat jelent. Az UEFA tizenötezer drukkerrel tehermentesítené ezzel Cardiffot.

A walesi rendezők számítása szerint további huszonötezer ember még szombat este charter járattal távozik Cardiff, illetve Bristol vagy Birmingham repülőteréről.

Az UEFA ígérete szerint a pályázó városok szállodai kapacitását a jövőben sokkal jobban figyelembe veszik majd a helyszín kijelölésénél.

A BL-elődöntőben Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) és AS Monaco (francia)–Juventus (olasz) párharcok lesznek. Az első találkozókat május 2-án és 3-án, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Mbappé és Vinícius vezérletével gálaelőadást tartott a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik