BL: a korábbi védő szerint ő lesz a Real Madrid nyerő embere

K. J./SZ. E. M.K. J./SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2017.03.07. 09:33
null
Míchel Salgado szerint Gareth Bale lesz a nyerőember (Fotó: AFP)
Míchel Salgado, a Real Madrid korábbi védője szerint a királyi gárda 3–1-es sikere ellenére nincs lefutva még a Napoli elleni BL-párharc, amelyben szerinte a sérülése után visszatérő Gareth Bale lesz a nyerő ember.

 

A walesi szélső első madridi idényében négy-négy gólt szerzett, illetve gólpasszt adott a BL kieséses szakaszában lejátszott hét összecsapáson, a negyedik gólját az Atlético Madrid elleni, hosszabbítás után megnyert fináléban érte el 2014 májusában.

Azóta viszont mindössze két gólpassza van a kupasorozat tavasszal megrendezett meccsein, holott összesen tizenegyszer lépett pályára.

„A Real Madrid legnagyobb erőssége a kontratámadásban rejlik, és annak gyilkos kivitelezéséhez nincs megfelelőbb játékos Gareth Bale-nél – vélekedik Míchel Salgado, a Real Madrid korábbi hátvédje, kétszeres BL-győztes spanyol labdarúgó. – Három egyes előnye birtokában sem érezheti magát biztonságban a Real, mert a Napoli rendkívül veszélyes, szenvedélyes csapat. Bale-lel azonban jelentősen csökkennek a kockázati tényezők, szerintem ő lesz a Real nyerő embere.”

ARSENAL–BAYERN MÜNCHEN

Hatalmas vihart kavart Angliában, hogy a hétvégén Arsene Wenger nem tette be a kezdőcsapatba Alexis Sánchezt, az Arsenal legeredményesebb és talán legjobb képességű futballistáját. A chilei csereként aztán beállt a Liverpool ellen, de akkor már 2–0-ra vezettek a végül 3–1-re nyerő „vörösök.”

A keddi, Bayern München elleni BL-meccsre nem nagyon kellett pihentetni Sánchezt, hiszen az 5–1-es vereséggel záruló első mérkőzés után lefutottnak tetszik a párharc. Wenger nem is ezzel takarózott a lefújást követően, taktikai húzásként indokolta kihagyását, ami hatalmas baklövésnek bizonyult. Már ha ez van a háttérben. Sajtóértesülések szerint ugyanis a meccs előtti napon a támadó dühösen levonult a pályáról edzés közben, majd az öltözőben összeszólalkozott csapattársaival.

Úgy fest, a 28 éves futballista gyakran elégedetlen társaival, a Bayern elleni mérkőzésen többször hajtotta, hergelte társait, hogy támadják le a münchenieket, szemlátomást frusztrált volt egy-egy rosszul végigvitt akció után. A mentalitása éles ellentétben állt például a keddi visszavágót betegsége miatt kihagyó Mesut Özilével, aki Münchenben motiválatlannak tűnt, csak kóválygott a pályán, igaz, teljesen más habitusú fickó, mint Sánchez.

„Nem tudok Sánchez kifakadásáról, nem történt semmi– reagált Arsene Wenger az állítólagos balhéra. –Megértem, hogy valamivel meg kell tölteniük a lapokat, tiszteletben tartjuk. Alexis elhivatott játékos, akivel időnként elszalad a ló, előfordul az ilyesmi. Normális a kapcsolatom vele, akárcsak a többi játékossal. Tizenöt hónap van hátra a szerződéséből, a jövője rajta múlik.”


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

20.45: Arsenal–Bayern München (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–5
20.45: Napoli–Real Madrid (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 1–3

 

 

Legfrissebb hírek

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22
Ezek is érdekelhetik