BL: A Vidinél nyertem vissza a győztes mentalitást - Sousa

2014.09.30. 12:29
Paulo Sousa a brit Guardiannak adott interjújában azt mondta, a Swansea City elhagyása volt edzői karrierje legnagyobb hibája, míg a Videotonnál eltöltött 18 hónapra úgy emlékszik vissza, hogy Magyarországon nyerte vissza a győztes mentalitást.

„Visszatekintve nagy hiba volt elhagyni a Swansea Cityt, de akkor úgy éreztem, a Leicester Citynél jobb lehetőségeim vannak. Mindenki követ el hibákat, de az számít igazán, hogy ezt követően hogyan áll talpra az ember” – mondta Sousa, aki 2010-ben hagyta el a Swansea-t, amellyel egy évvel később Brendan Rodgers feljutott a Premier League-be, s sikereinek köszönhetően ma már a Liverpoolt irányítja – a „vörösökkel” a Basel edzőjeként néz szembe szerdán Sousa.

A játékosként a Juventusszal és a Dortmunddal is BL-t nyerő portugál a Leicester Citynél nem volt sikeres, mindössze 86 nap után kirúgták, ezt követően pihenőt tartott, és a Videoton edzője lett – az általa említett, hiba utáni jó döntés volt ez, hiszen a bajnok kispadjára ült le, és az Európa-ligában a Sporting és a Basel legyőzésével elismertté is vált.

„A leicesteri kaland után szünetet tartottam, mérkőzéseket elemeztem, igyekeztem továbbfejleszteni magam edzőként. Azt hiszem, ez sikerült, segített a szünet. A Videotonnál eltöltött 18 hónap pedig a győztes mentalitást is segített visszaszerezni" – mondta Sousa, aki szerint a Maccabinál eltöltött két és fél év ugyanúgy szintugrást jelentett, mint az Izraelből a Baselhez szerződés.

Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
9 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Jehirszki három leget nyert a 2017-es BL-győztes ellen a bázeli dartstornán

Egyéb egyéni
2026.10.09. 17:32

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54