Atlétika: doppingvétség miatt négy évre eltiltották a távolugró világbajnokot

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 21:01
null
Négy évre eltiltották Luvo Manyongát (Fotó: AFP)
Négy évre eltiltotta a világbajnok, olimpiai ezüstérmes távolugrót, Luvo Manyongát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó testülete (AIU) – közölte az MTI.

 

A szervezet pénteken jelentette be, hogy 2020. december 23-i kezdettel négy évre eltiltják a 30 esztendős dél-afrikai távolugrót, Luvo Manyongát, mivel megsértette a holléti nyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályokat. Az indoklásban kiemelték: Manyonga nem működött együtt az eljárás során, és számos lehetőséget visszautasított, hogy részt vegyen a végül május 28-ra kitűzött meghallgatáson. A sportolónak harminc nap áll rendelkezésre, hogy fellebbezzen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A 2016-os riói olimpián ezüstérmes, egy évvel később Londonban világbajnok atléta – akinek versenyzési jogát januárban függesztették fel – azért kapott a szokásosnál súlyosabb büntetést, mert 2012-ben már volt egy doppingügye. Akkor metamfetamint találtak a mintájában és 18 hónapra tiltották el.

A holléti nyilvántartás vezetésében elkövetett hibák, illetve doppingellenőrzések elmulasztása miatt az utóbbi időben több sztáratlétát is elmarasztaltak, köztük a 100 méteres síkfutásban világbajnok Christian Colemant, aki két évre szóló eltiltása miatt nem indulhat a tavalyról idénre halasztott tokiói nyári olimpián.

A sportolóknak rendszeresen vezetniük kell, hogy hol tartózkodnak, és az előre be nem jelentett mintavételeknél vagy ellenőrzéseknél is rendelkezésre kell állniuk. Ha egy éven belül háromszor nem elérhetők, az doppingvétségnek minősül, ami egy vagy két esztendőre szóló eltiltást vonhat maga után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik