PL: Nuno Espírito Santóval tárgyal a Tottenham – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 23:18
null
Vajon Nuno Espírito Santo ülhet le a Tottenham kispadjára? (Fotó: AFP)
A BBC és a Sky Sports értesülései szerint az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wandererst 2017 óta irányító, s a legutóbbi szezon végén leköszönő Nuno Espírito Santo lehet a Tottenham új menedzsere – amennyiben jól sikerül a két fél tárgyalása.

 

A Spurs április 19-én menesztette José Mourinhót, és azóta több menedzserjelölttel is folytatott tárgyalást, ám egyik sem végződött sikerrel. A klub új futballigazgatója, Fabio Paratici állítólag nagyra tartja Nuno Espírito Santót, és noha először nem ő volt az első számú kiszemelt, mostanra azzá lépett elő.

Santo 2017 óta irányította a Wolvest, amellyel előbb visszajutott az élvonalba, majd ott kétszer is hetedikként, az idén pedig a 13. pozícióban zárt. Együttesével tavaly nyolcaddöntőbe jutott az Európa-ligában. A 47 éves portugál tréner korábban a Valenciát és a Portót is irányította.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik