PL: másfél perc alatt döntött Londonban a Manchester City

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 20:25
null
David Silva állította be a végeredményt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában a címvédő Manchester City Gabriel Jesus és David Silva találatával 2–0-ra nyert a Crystal Palace vendégeként.

Jobban kezdett a vendégcsapat, az első fél órában Bernardo Silva és Gündogan lövése után is csak a remek napot kifogó Hennessey tudta megakadályozni a vezető találatot.

A címvédő nyomása a 39. percben érett góllá: Bernardo Silva jobb oldali beadása utánGabriel Jesus csukafejessel juttatta a jobb alsóba a labdát(0–1).

Még fel sem ocsúdhatott a hazai csapat, amikor jött az újabb pofon, Sterling parádés löbbölését David Silva vágta kapásból a kapus lába között a kapuba(0–2).

A két találat között csupán 93 másodperc telt el!

A fordulást követően is aktív maradt a manchesteri csapat, de Sterling lövését a kapufa védte, majd De Bruyne egyértelmű felborítását úszta meg büntető nélkül a házigazda, mielőtt Hennessey Gabriel Jesus és Bernardo Silva löketénél is hárított.

Negyedórával a vége előtt Benteke fejesét Ederson a lécre tolta, majd az ellentámadás végén Gabriel Jesus rontott ziccert, de ha kevésbé önző és lepasszolja a hosszún érkező Kevin De Bruynének, akkor a belgának csak az üres kapuba kellett volna passzolnia.

A 80. percben már ajtó-ablak helyzetbe került De Bruyne, de ekkor közeli fejese a kapufán csattant, így neki ma nem jött össze a gólszerzés.



ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Everton–West Ham United 2–0
(Bernard 17., Sigurdsson 92.)
Aston Villa–Brighton 2–1 (Grealish 45+2., Targett 95., ill. Webster 21.)
AFC Bournemouth–Norwich City0–0
Chelsea–Newcastle United 1–0 (Marcos Alonso 73.)
Leicester City–Burnley 2–1 (Vardy 45., Tielemans 74., ill. Wood 26.)
Tottenham Hotspur–Watford 1–1 (Alli 86., ill. Doucouré 6.)
Wolverhampton–Southampton 1–1 (Jiménez 61. – 11-esből, ill. Ings 53.)
Crystal Palace–Manchester City 0–2 (Gabriel Jesus 39., David Silva 41.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 8 8 20– 6 +14 24
2. Manchester City 9 6 1 2 29– 9 +20 19
3. Leicester City 9 5 2 2 16– 8 +8 17
4. Chelsea 9 5 2 2 19–14 +5 17
5. Arsenal 8 4 3 1 13–11 +2 15
6. Crystal Palace 9 4 2 3 8–10 –2 14
7. Tottenham 9 3 3 3 15–13 +2 12
8. Burnley 9 3 3 3 12–11 +1 12
9. Bournemouth 9 3 3 3 13–13 0 12
10. West Ham 9 3 3 3 11–13 –2 12
11. Aston Villa 9 3 2 4 15–13 +2 11
12. Wolverhampton 9 2 5 2 12–12 0 11
13. Everton 9 3 1 5 8–13 –5 10
14. Manchester United 8 2 3 3 9– 8 +1 9
15. Sheffield United 8 2 3 3 7– 7 0 9
16. Brighton & Hove Albion 9 2 3 4 9–12 –3 9
17. Southampton 9 2 2 5 9–16 –7 8
18. Newcastle 9 2 2 5 5–14 –9 8
19. Norwich City 9 2 1 6 10–21 –11 7
20. Watford 9 4 5 5–21 –16 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik