PL: Frank Lampard ismét Londonban kaphat kispadot

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 14:30
null
Roy Hodgson és Frank Lampard (Fotó: AFP)
A Football Insider a Crystal Palace-hoz közeli forrásból úgy értesült, hogy három vezetőedzővel folytat tárgyalásokat a klub vezetősége. A listán Eddie Howe mellett Frank Lampard és Sean Dyche is szerepel mint Roy Hodgson lehetséges utóda.

 

 

A hír szerint jelenleg a Burnley vezetőedzőjeként dolgozó Sean Dyche, valamint a munka nélküli Eddie Howe a legesélyesebb a kispadra, míg a Chelsea korábbi edzőjével, Frank Lamparddal csak harmadik számú opcióként számol a Crystal Palace.

Roy Hodgson 2017 szeptembere óta irányítja az angol élvonalban szereplő gárdát, amellyel a legjobb eredményét első idényében érte el, ekkor a 11. helyen zárta a bajnokságot az együttes. A 73 esztendős Hodgson a jelenlegi edzői mezőny legidősebb tagja, sőt a PL történetében sem volt még nála idősebb menedzser.

 

Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
13 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik