MU: Felbosszantott a szurkolók reakciója – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.12. 21:43
null
Mourinho elégedett volt Scott McTominay játékával (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United a hétvégén 2–1-re legyőzte a Liverpoolt. A találkozón szerepet kapott az MU fiatal középpályása, Scott McTominay is, aki remek teljesítményt nyújtott. A szurkolók azonban egyszer nemtetszésüket fejezték ki vele kapcsolatban, s ez a gárda menedzserének, José Mourinhónak is szemet szúrt.

 

A 21 éves játékos az egyik alkalommal, amikor nála volt a labda, támadásindítás helyett inkább hátrafelé passzolt – a rajongók ezen kissé megrökönyödtek, és ennek hangot is adtak.

„A szurkolók azt csinálnak, amit akarnak. De a McTominay megmozdulására adott reakció felbosszantott. Egy húszéves gyerek az egész meccsen jó döntéseket hozott, ők pedig azt akarták, hogy rosszul válasszon. Amikor megtörte a játék lendületét, hibátlanul döntött, erre a szurkolók ellenségesen reagáltak. Ez rossz volt.”

 

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
22 perce

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
13 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
22 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik