MU: Evra szerint üzenni akarnak a Real Madrid legyőzésével

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 13:30
Patrice Evra, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United védője a Daily Mirrornak elmondta, felkészültek a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre, és mindent meg fognak tenni a spanyolok felülmúlásáért, mert ezzel a tavalyi rossz szereplés után sikerülhet visszaállítani a „vörös ördögök" hírnevét.

„A Real Madrid legyőzése bármelyik csapatnak hatalmas lökést adhat. Ha sikerülne nyernünk, az hatalmas eredmény lenne. Régóta vártam már egy ilyen megmérettetésre" – mondta Evra a Daily Mirrornak.

A Bajnokok Ligája tavalyi, 2011–2012-es kiírásában a manchesteri együttes csoportja harmadik helyén végzett a Benfica és a Basel mögött, így nem jutott be a legjobb tizenhat közé.

„Ne felejtsük el a tavalyi kiesésünket a BL-ből, nem csoda, hogy sokak fejében negatív kép él rólunk Európában, ezen változtatunk kell. Bizonyítani akarunk magunknak és a szurkolóknak is, hatalmas csalódás lenne az újabb kiesésünk" – tette hozzá a védő.

A „vörös ördögök" vasárnap az Evertont fogadják a bajnokságban, majd jövő hét szerdán a Real Madrid ellen játszanak idegenben a a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„Nagyon nehéz hónap elé nézünk, azonban az ilyen időszakokban kell megmutatnunk, hogy a United a legjobb klubok egyike a világon. Mérkőzésről mérkőzésre haladunk, nem akarjuk megismételni a tavalyi kiábrándító szereplésünket. Nem lesz könnyű, de ez lehet a mi időnk" – zárta az interjút Evra.

Legfrissebb hírek

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
11 órája

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
19 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

Hazai pályás vereségével nagy esélyt szalasztott el a Nottingham

Angol labdarúgás
2025.05.01. 22:23

Esterházy Mátyás: Szoboszlai sikerével a magyar labdarúgás még magasabb polcra került

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:41

Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Angol labdarúgás
2025.04.26. 11:07
Ezek is érdekelhetik