MU: Cavani maradásában a szertáros is szerepet játszhatott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 16:12
null
Cavani maradásából nagyon sokat profitálhat jövőre az MU (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Edinson Cavani, a Manchester United 34 éves uruguayi támadója egy évvel meghosszabbította szerződését. A játékos nem titkolta, hogy ebben hatalmas szerepet játszott az a szeretet, amelyet eddigi ottléte alatt kapott. Többek között az is motiválhatta a maradásban a „Matadort”, hogy a szertáros által rendszerint neki énekelt klubindulót egy nap a United szurkolóitól is meghallgathassa – olvasható a klub honlapján.

 

„Vicces volt, amikor először meghallottam a dallamot, ugyanis az nem a szurkolóktól jött– magyarázta Edinson Cavani. – Az egyik szertáros volt az. Mindig, amikor az edzésre jövet találkoztunk, dalra készen fogadott engem. Csodálatos érzés lesz, amikor ezt a szurkolóktól is meghallgathatom.”

Az uruguayi labdarúgó 2020 őszén ingyen érkezett az MU-hoz, miután a Paris Saint-Germainnél lejárt a szerződése. Ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve eddig 36 tétmérkőzésen lépett pályára a Manchester Unitedben, ezeken összesen 15 gólt szerzett és öt gólpasszt adott. Új szerződése 2022 nyaráig szól.

Cavani az MU és a PSG előtt két olasz klubban, a Palermóban és a Napoliban futballozott európai karrierje során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik