Edzője dicsérte, Kerkez is üzent a gólpassza után

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 10:18
Kerkez Milos biztos pontja a Premier League hetedik helyén álló Bournemouthnak (Fotó: Getty Images)
A nyolc bajnoki óta veretlen Bournemouth labdarúgócsapatának vezetőedzője az Everton ellen gólpasszt adó Kerkez Milost is dicsérte a szombati bajnokit követően. A magyar válogatott balhátvéd egyre jobb formában van, és hangosodnak a pletykák, amelyek szerint a Liverpoolba szerződhet.

A Bournemouth szombaton 1–0-ra legyőzte az Evertont, a gólt David Brooks szerezte a magyar válogatott Kerkez Milos bal oldalról érkező beadását követően.

Andoni Iraola, a nyolc bajnoki óta veretlen csapat vezetőedzője elégedetten nyilatkozott, hiszen együttese tartja magát a Premier League hetedik helyén, közvetlenül a Manchester City mögött.

„Korábban is szerezhettünk volna gólt, de valahogy nem voltam ideges, tudtam, hogy előbb-utóbb meglesz – mondta Iraola. – Nagyon szép akcióból találtunk be, minden mozzanata tudatos volt: ahogy helyet csináltunk Milosnak a bal oldalon, ahogy elfutott és beadta a labdát, egészen Brooksy befejezéséig. Tökéletes helyzetben kapta a labdát és remekül eltalálta. Bárki, aki megnézi, azt mondja, pontosan oda szerette volna lőni. Aztán majdnem lőtt még egyet hasonló helyzetből, nem is lehetnék elégedettebb.”

Kerkez több lapnál is a találkozó embere lett, ezután az Instagram-oldalán üzent.

„Meccsről meccsre egyre inkább megállíthatatlannak érzem magam. Máris megvan 2025 első három bajnoki pontja és az első gólpasszom. Büszke vagyok a srácokra, akik mindegyik mérkőzésen mindent beleadnak” – írta Kerkez.

A magyar válogatott játékos lehetséges új klubjáról a januári átigazolási időszak közeledtével egyre többet pletykáltak, a Manchester United és a Liverpool is érdeklődik Kerkez iránt.

Szombaton Liverpoolban nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a Bournemouth megkereste Júlio Solert, az U20-as argentin válogatott csapatkapitányát, akit szerződtetne a Lanústól, és éppen Kerkez posztján játszik. Argentin sajtóhírek szerint a 19 éves balhátvéd közölte társaival, hogy heteken belül a Premier League-be igazol. A Bournemouth 12 millió fontot fizetne a játékosért, és brit sajtóhírek szerint 40 milliót kér attól, aki a még három és fél évre szóló szerződéséből kivásárolná Kerkezt.

A lapok szerint a Pool balhátvéd poszton frissítene, hiszen Andy Robertson és Kosztasz Cimikasz is 30 év körül jár, és Kerkez az első számú kiszemelt.

PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Vasárnap
15.00: Fulham–Ipswich Town (Tv: Arena4)
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest (Tv: Match4)

Szombaton játszották
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–2 (Solanke 4., ill. A. Gordon 6., Isak 38.)
Aston Villa–Leicester City 2–1 (Barkley 58., Bailey 76., ill. Mavididi 63.)
AFC Bournemouth–Everton 1–0 (D. Brooks 77.)
Crystal Palace–Chelsea 1–1 (Mateta 82., ill. Palmer 14.)
Manchester City–West Ham United 4–1 (Coufal 10. – öngól, Haaland 42., 55., Foden 58., ill. Füllkrug 71.)
Southampton–Brentford 0–5 (Schade 6., Mbeumo 62., 69. – a másodikat 11-esből, Lewis-Potter 90+2., Wissa 90+4.)
Brighton & Hove Albion–Arsenal 1–1 (Joao Pedro 61. – 11-esből, ill. Nwaneri 16.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Liverpool

18

14

3

1

45–17

+28 

45 

  2. Arsenal

20

11

7

2

39–18

+21 

40 

  3. Nottingham Forest

19

11

4

4

26–19

  +7 

37 

  4. Chelsea

20

10

6

4

39–24

+15 

36 

  5. Newcastle

20

10

5

5

34–22

+12 

35 

  6. Manchester City

20

10

4

6

36–27

  +9 

34 

  7. Bournemouth

20

9

6

5

30–23

  +7 

33 

  8. Aston Villa

20

9

5

6

30–32

  –2 

32 

  9. Fulham

19

7

8

4

28–25

  +3 

29 

10. Brighton & Hove Albion

20

6

10

4

30–29

  +1 

28 

11. Brentford

20

8

3

9

38–35

  +3 

27 

12. Tottenham

20

7

3

10

42–30

+12 

24 

13. West Ham United

20

6

5

9

24–39

–15 

23 

14. Manchester United

19

6

4

9

21–26

  –5 

22 

15. Crystal Palace

20

4

9

7

21–28

  –7 

21 

16. Everton

19

3

8

8

15–25

–10 

17 

17. Wolverhampton

19

4

4

11

31–42

–11 

16 

18. Ipswich Town

19

3

6

10

18–33

–15 

15 

19. Leicester City

20

3

5

12

23–44

–21 

14 

20. Southampton

20

1

3

16

12–44

–32 

  6 

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
1 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
3 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
5 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
13 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
14 órája

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:39

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:39

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37
Ezek is érdekelhetik