Arne Slot: Különleges társaság a Liverpool

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 07:18
Szoboszlai Dominik letöltötte eltiltását, így Arne Slot, a Liverpool menedzsere bevetheti vasárnap a Manchester United ellen (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool menedzsere beszélt a Trent Alexander-Arnold körül kialakult feszültségről, méltatta az amúgy gyengén szereplő Manchester Unitedet, saját csapatát és Szoboszlai Dominikot.

MEGTARTOTTA MÉRKŐZÉS ELŐTTI sajtótájékoztatóját a pályafutása második Liverpool–Manchester United rangadójára készülő Arne Slot. A vasárnap hazai környezetben pályára lépő listavezető menedzsere egyáltalán nem becsüli le az Anfieldbe érkező nagy riválist, akkor sem, ha a „vörös ördögök” a tabella második felében találhatók, és sorozatban döntik meg a klubhoz fűződő negatív rekordokat.

„Lényegesen jobb játékosaik vannak, mint amit a tabella jelenleg sugall, de időbe telik Rúben Amorimnak, mire kihozza belőlük a maximumot – méltatta a United keretét a Liverpool holland szakvezetője péntek délelőtt. − A mi labdarúgóink is fejlődhetnek, hiszen erre mindig van lehetőség. Láthatjuk Mohamed Szalahot, aki harminckét évesen jobb, mint valaha. Trent Alexander-Arnoldon is felfedeztem némi fejlődést, főleg védekezésben lépett előre az idényben, pedig ő is a világ legjobbjai közé tartozik, mint a csapattársai. Inkább az a kérdés, tudják-e folyamatosan hozni a kimagasló szintet, illetve hányszor csúszik be gyengébb meccsük.”

Angol labdarúgás
2025.01.03. 19:46

Mohamed Szalah: bajnok szeretnék lenni az utolsó liverpooli idényemben

Megerősítette távozását, a kérdés már csak az, a klubra akar nyomást helyezni vagy tényleg erre készül?

Szoboszlai Dominik visszatér a Liverpoolba, letöltötte eltiltását, és Arne Slot pozitív példaként őt is megemlítette a sajtótájékoztatón: „A Newcastle ellen három háromra végződő találkozón vettem észre, mennyire erős lelkileg a csapat, mert a nehéz első hatvan percet követően Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik pályára lépése után talált még egy sebességi fokozatot. Ott láttam, mennyire különleges ez a társaság.”

A sajtó munkatársai leginkább a Real Madriddal hírbe hozott Alexander-Arnolddal „zaklatták” Slotot, rengeteg kérdést kapott arról, hogy milyen gyakran, illetve miről beszélgetnek a kitűnő jobbhátvéddel, mi várható az átigazolási időszakban. A menedzser természetesen nem árult el részleteket személyes beszélgetéseikről, játékosa jövőjéről pedig annyit mondott, vasárnap biztosan futballozik a United ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Szombat
13.30: Tottenham Hotspur–Newcastle United (Tv: Spíler1)
16.00: Aston Villa–Leicester City
16.00: AFC Bournemouth–Everton (Tv: Spíler2)
16.00: Crystal Palace–Chelsea (Tv: Match4)
16.00: Manchester City–West Ham United (Tv: Spíler1)
16.00: Southampton–Brentford
18.30: Brighton & Hove Albion–Arsenal (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Fulham–Ipswich Town (Tv: Arena4)
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest (Tv: Match4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Liverpool18143145–17+2845
2. Arsenal19116238–17+2139
3. Nottingham Forest19114426–19+737
4. Chelsea19105438–23+1535
5. Newcastle1995532–21+1132
6. Manchester City1994632–26+631
7. Bournemouth1986529–23+630
8. Fulham1978428–25+329
9. Aston Villa1985628–31–329
10. Brighton & Hove Albion1969429–28+127
11. Tottenham1973941–28+1324
12. Brentford1973933–35–224
13. West Ham1965823–35–1223
14. Manchester United1964921–26–522
15. Crystal Palace1948720–27–720
16. Everton1838715–24–917
17. Wolverhampton19441131–42–1116
18. Ipswich Town19361018–33–1515
19. Leicester City19351122–42–2014
20. Southampton19131512–39–276

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
3 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Esterházy Mátyás: Pécsi Ármin a magyar válogatott és az európai futball ékköve lesz

Angol labdarúgás
2025.06.14. 13:35

„Remélem, sokat tanulhatok Alisson Beckertől!” – Pécsi Ármin álmai csapatához igazolt

Angol labdarúgás
2025.06.14. 08:27

Szoboszlai tanácsai a Liverpoolba igazoló Pécsinek: „Gyere és élvezd! Dolgozz mindennap keményen!”

Magyar válogatott
2025.06.14. 06:00

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Priskin: Kerkez nagyon jól építette fel a pályafutását

Angol labdarúgás
2025.06.12. 19:11
Ezek is érdekelhetik