Az angol bulvársajtó 50 millió fontra teszi Kerkez árát – Robertson utódja lehet?

P. K.P. K.
2024.11.11. 14:53
Kerkez Milos árát már 50 millió fontra becsülik Angliában (Fotó: Getty Images)
Liverpooli oldalakon terjed a hír, hogy az előző idényben még a Bournemouthnál, jelenleg pedig már a Liverpool FC sportigazgatójaként dolgozó Richard Hughes azon dolgozik, hogy a vörösökhöz csábítsa a klubbal már korábban is hírbe hozott, magyar válogatott Kerkez Milost, akinek a kivásárlási árát már 50 millió fontra teszik.

 

Alapvetően a Sunday Mirror bulvárlap értesüléseire hivatkozva kapta fel hétfőn a hírt a liverpooli sajtó – melyről többek között a Liverpool Echo és több, a Liverpool FC híreivel foglalkozó oldal is beszámolt –, amely szerint az előző idényben még a Bournemouth technikai igazgatójaként, jelenleg pedig már a Liverpool FC sportigazgatójaként dolgozó Richard Hughes azon dolgozik, hogy előző klubjától a vörösökhöz csábítsa a magyar válogatott Kerkez Milost, akit egyes szakértők már a Premier League három-négy legjobb balhátvédje között emlegetnek.

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató klubnál a hírek szerint szeretnék hosszú távra megtalálni Andy Robertson helyettesét. A 30 éves, skót válogatott játékosnak 2026-ig szól a szerződése Liverpoolban, de sajtóhírek szerint a klub a nyáron értékesítené a játékjogát és szerződtetne egy fiatalabb játékost a posztra. A Liverpool valószínűleg nem akarna Robertsonnal is úgy járni, mint Trent-Alexander Arnold esetében, aki 2025 nyarán, szerződése lejártával ingyen távozhat, ezért keresheti már most a balhátvéd utódját.

A megjelent cikkek most már 50 millió fontra becsülik a Manchester Uniteddel, az Arsenallal és a Chelsea-vel is hírbe hozott, 21 éves Kerkez kivásárlási árát, és azt valószínűsítik, hogy jövő nyáron kerülhet sor a klubváltására. 

Mint ismeretes, Kerkez tavaly nyáron igazolt Hollandiából Angliába, 17.87 millió euróért, és ebben az idényben az AFC Bournemouth mindegyik bajnokiján kezdett és a tizenegyből nyolcszor végig a pályán volt, a Manchester City legyőzéséből két gólpasszal vállalt szerepet november legelején. Mint ismert, a hétvégi, Brentford elleni bajnokit követően azonban sérültet jelentett, így a válogatottban az októberi meccsekhez hasonlóan novemberben sem lép pályára.


 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
20 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 23:33

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 10:03

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:20

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
2026.10.13. 19:05