FFT: miért a Real legyőzése a City legnagyobb európai tette?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.02.27. 14:46
null
Sokáig nem tűnt úgy, mintha az európai elithez tartozna a manchesteri csapat – de ez szerda este megváltozott (Fotó: AFP)
Sokáig nem tűnt úgy, mintha az európai elithez tartozna a Manchester City – de ez szerda este megváltozott. A brit FFT szerkesztője, Mark White publicisztikája.

 

„José Mourinho népszerűsítette a futballörökség kifejezést. Aztán Zinédine Zidane nyomatékosította, mit is jelent ez.

Három egymást követő évben bebizonyította, hogy a mítosz él. Azt, hogy a Real Madrid neve túl nagyszerű ahhoz, hogy ne legyen sikeres. Ez az örökség számít; hogy ha minden más kudarcot is vall, egy nagy klub diadalmaskodhat még igazán nagyszerű taktika nélkül is.

Egy európai szuperhatalom felépítése sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik – kérdezd csak meg a PSG-t. Valójában csak Roman Abramovics Chelsea-jének sikerült „újgazdag” csapatként megnyernie a Bajnokok Ligáját. Arsene Wenger nem tudta megtenni az Arsenallal, és a Tottenham is csak próbálkozik. Nézzünk szembe a tényekkel: a Manchester City még sohasem járt ehhez közel, annak ellenére, hogy az angol ligát már jó ideje uralja.

Az elit végül is exkluzív klub. Sokszor úgy tűnik: a pénzügyi fair play szabály arra van, hogy megakadályozza a City vagy a PSG tényleges felzárkózását a Juventus, a Barca vagy a Bayern szintjére. Az arisztokrácia megvédi a sajátjait.

Minden alkalommal, amikor a City pályára lép, ez ellen is harcol. Nemcsak a következő 90 percért, hanem az elmúlt 65 évért is…”

Az FFT brit szerkesztője, Mark White publicisztikája teljes terjedelmében elolvasható magyarul a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
53 perce

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07
Ezek is érdekelhetik