NHL: Garát Zsombor az AHL-es tartalékcsapathoz került

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2023.09.29. 23:13
Garát Zsombor az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Islanders pénteki döntése alapján a másodosztályban szereplő Bridgeport Islanders táborába került.

Az NHL-es klub – ahogy az várható volt – a tábora első hete után szűkítette keretét, amelybe eredetileg 38 csatár, 21 hátvéd és hét kapus kapott meghívót, köztük a magyar válogatott védő is. Most 21 játékostól köszönt el a New York-i alakulat.

A 26 éves Garát eleve szerencsésnek tartotta magát, hogy az NHL-es gárda az egy üres hátvédhelyre behívta őt, mert ő a harmadosztályú (ECHL) Worcester Railershez – amely ugyancsak az Islanders tartalékgárdája – kötelezte el magát.

Garát volt a negyedik magyar hokis – és az első hátvéd –, aki NHL-es táborban szerepelhetett. Korábban a kapus Szuper Levente (Dallas Stars, Calgary Flames, St. Louis Blues), a csatár Vas János (Dallas Stars) és a szintén kapus Vay Ádám (Minnesota Wild) vehetett részt ilyen felkészülésben. Az Edmonton Oilers által 1999-ben – első magyarként – draftolt Gröschl Tamás végül nem volt táborban.

A védő az előző idényben az Erste Ligában szereplő Budapest JA-ban 36 mérkőzésen 15 pontot (5 gól, 10 gólpassz) szerzett. A májusi elit-világbajnokságon – ahol búcsúzott az élvonaltól a magyar csapat – hét összecsapáson lépett jégre és egy asszisztja volt.

Legfrissebb hírek

Ovecskin megszerezte az 1000. gólját az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
12 órája

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
Tegnap, 8:01

NHL: térdműtéten esett át a Toronto olimpiai bajnok sztárja

Amerikai sportok
2026.03.20. 18:25

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
2026.03.20. 07:37

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46
Ezek is érdekelhetik