NFL: a Dallas kitette, a Packers azonnal lecsapott a védőre

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 16:04
null
Jaylon Smith a Packersben folytatja karrierjét (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys megszabadult Jaylon Smithtől, aki már meg is egyezett a Green Bay Packersszel.

 

A Dallas Cowboys linebackere a 2020-as alapszakaszban nagyon gyengén futballozott, összességében a texasi csapat védelme is a liga aljához tartozott. A mostani kiírásban már jobban teljesített, ám a Cowboys tele van jó képességű inside linebackerekkel – a 2021-es NFL-drafton az első körben választották ki Micah Parsonst, aki ragyogóan kezdte pályafutását a profik között. Mellette ott van a tehetséges, ám sokszor sérült Leighton Vander Esch is, Smithnek pedig mellettük nem nagyon volt hely a csapatban – a Carolina Panthers ellen alig volt a pályán vasárnap.

 


 

Smitht a 2019-es idény után a Pro Bowlba is beválasztották, ebben az évben írt alá 64 millió dollárért, amiből 35.5-öt garantáltan meg is kapott. A Dallas 9.2 milliót szabadított fel azzal, hogy kivágta.

Nem sokáig maradt azonban csapat nélkül a 26 éves védő, a Packers ugyanis már mindenben megegyezett vele – ezt az NFL tette közzé a hivatalos Twitter-oldalán.

További hírek, hogy a New England Patriots egy 2023-as hatodik körös draftcéduláért cserébe elpasszolta a kiváló cornerbacket, Stephon Gilmore-t a Carolina Panthersbe, a Kansas City Chiefs pedig szerződtette a 30 esztendős elkapót, Josh Gordont.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik