NBA: Irving nem oltatja be magát, inkább nem játszik

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 12:16
null
A Brooklyn Nets kosárlabdázója nem kívánja beoltatni magát (Fotó: Getty Images)
A Brooklyn Nets kosárlabdázója, Kyrie Irving kijelentette: csak őszinte önmagához és azt teszi, amit helyesnek gondol, amikor nem engedi beoltatni magát.

 

Az NBA-játékosoknak nem kötelező az oltás, ugyanakkor a liga rendelkezése alapján nem kell fizetést adni olyan esetekben, amikor a játékos maga tehet arról, hogy nem léphet pályára. Márpedig a New York-i előírások szerint egy olyan sportolónak, aki közönség előtt nyilvános helyen szerepel, legalább egy oltással rendelkeznie kell a koronavírus ellen.

Mindezek értelmében Kyrie Irving a hazai mérkőzéseken – illetve egyéb New York-i találkozókon – nem léphet pályára, a Brooklyn pedig úgy döntött, az idegenbeli meccseken sem szerepelteti. A klub a hazai találkozók után nem is ad fizetést Irvingnek, az idegenbeli mérkőzésekért viszont meg fogja kapni a bérét.

„Tisztában vagyok vele, hogy ez a döntés anyagi következményekkel jár, de ha a csapatba kerülésért be kell oltatnom magam, akkor inkább nemet mondok. Arra kérek mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a döntésem” – írta az amerikai játékos Instagram-oldalán.

Az észak-amerikai profi ligában (NBA) érdekelt klub kedden közölte, az olimpiai bajnok játékos majd akkor léphet ismét pályára és edzhet együtt társaival, ha egy oltást már kapott.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik