NHL: biztosnak tűnik az új csapat alakulása – de hol?

2017.12.08. 11:15
Gary Bettman, az NHL főkomisszárja egyelőre elvetette az európai terjeszkedés ötletét, Houstonban és/vagy Seattle-ben viszont már a közeljövőben is lehet új csapat.

Folyamatosan téma a tengerentúli hokiberkekben az NHL bővítése, a találgatások azt követően sem kerültek le a napirendről, hogy ettől az évtől az újonc Vegas Golden Knightsszal 31 tagúra nőtt a liga létszáma. Mi több, még inkább beindult a spekuláció, úgy is mondhatnánk: az adón és a halálon kívül egyvalami biztos még, hogy lesz új NHL-csapat – csak azt nem tudni, hol és mikortól.

A potenciális jelöltek között elsősorban a Las Vegasszal együtt pályázó, ám idő előtt elkaszált kanadai Quebecet szokták emlegetni, az Egyesült Államokból meg Houstont és Seattle-t. Sőt már azt is felvetették, hogy az NHL-nek nem volna ördögtől való Észak-Amerikán kívül is terjeszkednie (például Európában). Ezt azzal szokták indokolni, hogy ily módon még népszerűbbé lehetne tenni a ligát, ami nyilván pénzügyi szempontból sem lenne utolsó, főleg, hogy az amerikai piacon – amelyen az NFL, az MLB és az NBA is megelőzi az NHL-t – végesek a lehetőségek. Gary Bettman főkomisszár azonban az ESPN-nek reagálva a felvetésre lehűtötte a kedélyeket, mondván, ettől egyelőre nagyon messze vagyunk, hiszen az utazás, a logisztika és az infrastruktúra sincs megoldva, ráadásul az NHL-nek nem célja versenyezni az európai topbajnokságokkal – ellenkezőleg, együtt akar működni velük a hoki további népszerűsítése érdekében.

Történtek azonban konkrétabbnak tetsző lépések is. Bettman például a múlt héten személyesen tárgyalt az NBA-s Houston Rockets dollármilliárdos tulajdonosával, Tilman Fertittával, akinek feltett szándéka az NHL-t is a városba hozni; Seattle-ben pedig a városi tanács megszavazta a metropolis központjában található multifunkcionális KeyArena 600 millió dolláros felújítását, ez a létesítmény pedig egy leendő NHL-csapatnak is otthonául szolgálhatna.

Szóval, jelen állás szerint úgy tűnik, nem sokáig lesz páratlan számú klub a ligában…

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07