NFL: Addaitól elköszönt a Pats, nagytakarítás Tampa Bayben

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 19:29
null
Dezmon Briscoe (középen) a Chicago Bears elleni londoni találkozót 73 yarddal és egy touchdownnal zárta (Fotó: Action Images)
Címkék
Mozgalmas napot tudhat maga mögött a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers: a csapat megvált Dezmon Briscoe elkapótól, aki az együttes legtöbb elkapott touchdownját jegyezte a 2011-es idényben, valamint egy hátsó körös draftjogért Chicagóba küldte 2010-es 2. körös választottját, Brian Price-t.

 

A védőfalember tavaly 14 mérkőzésen kezdett, de az új edzőnél, Greg Schianónál nem indult jól a karrierje mikor már egy holtszezon megbeszélésen megütötte a csapat újoncát, Mark Barront.

Szintén a csapathoz tartozó hír, hogy Donald Penn, a régóta meghatározó támadófalember vádlisérülés miatt néhány hétig nem tud edzeni, és bejelentette visszavonulását Eric LeGrand, a 2010-ben még a Rutgers színeiben lebénült játékos, akit jelképes módon szerződtetett le nemrég profinak a Bucs, ezzel valóra váltva a hatalmas lelkierejű LeGrand gyerekkori álmát.

A Miami Dolphins a Cleveland Browns korábbi kiváló guardját, Eric Steinbachot szerezte meg támadófala megerősítése érdekében, a San Francisco 49ers pedig a korábbi háromszoros Pro Bowl-szereplő Leonard Davisszel tette meg ugyanezt. A 49ers számára további jó hír, hogy safetyje, Dashon Goldson aláírta a franchise taget, így bekapcsolódik az edzésekbe.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu
A Delfinek csoportriválisa, a New England Patriots megköszönte Joseph Addai rögtönzött szolgálatait, a korábbi Indianapolis Colts-futó a hírek szerint nem ment át a fizikai felmérőn. Ugyanez akadályozhat meg egy cserét egy másik AFC Eastben szereplő csapatnál: korábban mi is beszámoltunk a New York Jets és a Carolina Panthers cseréjéről, melyben egy 2013-as hátsókörös választási jogért cserébe a Nagy Almába szerződött volna a 2008-as elsőkörös választott támadófalember, Jeff Otah, ő azonban nem ment át a fizikai felmérőn, és, ha ez egy héten belül sem történik meg, marad Charlotte-ban.

Újabb két elsőkörös választott írta alá szerződését csapatával. A hivatalosan is dollármilliomossá váló Dontari Poe (védőfalember, Kansas City Chiefs) és Matt Kalil (támadófalember, Minnesota Vikings) után már csak három, a 2012-es draft 1. körében kiválasztott játékos vár arra, hogy ügynökeikkel nyélbe üssék a várt szerződést: Justin Blackmon (elkapó, Jacksonville Jaguars), Ryan Tannehill (irányító, Miami Dolphins) és Kendall Wright (elkapó, Tennessee).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Közülük kétségtelenül Blackmon sorsa a legérdekesebb, a fiatal elkapót pár héttel ezelőtti ittas vezetése miatt jogerősen is elítélték, 50 órányi társadalmi munkával bűnhődik. Mindhárom játékos csapata elkezdte az edzőtáborozást, így az idő egyre jobban sürget.

A New Orleans Saints hatéves szerződést kötött kiváló punterével, Thomas Morsteaddel, aki ezen időszak alatt 21.9 millió dollárt kereshet. A játékos ezzel a szerződéssel az NFL második legjobban fizetett punterévé válik Shane Lechler mögött.

A Cincinnati Bengals újonc cornerbackjének, Dre Kirkpatricknek a térdében eltört egy csont, emiatt az idei draft 17. választottja 6 hetet, azaz gyakorlatilag a teljes előszezont kénytelen lesz kihagyni. A csapattal kapcsolatos hír még, hogy a vezetőedző, Mike Zimmer 2014-ig meghosszabbította szerződését.

A Green Bay Packers megvált előző szezonban öt interceptiont szerző védőjétől, Charlie Peprah-tól. A 2011-ben tavaly 14 meccsen kezdő strong safety egyetlen önkéntes edzőtáborban sem volt jelen térdproblémák miatt, ez okozhatja a válást. Az egy millió dolláros alapfizetésű Charlie Peprah szabadon igazolható, helyére pedig MD Jennings pályázik Green Bayben, de elképzelhető Charles Woodson posztváltása is.

EZ TÖRTÉNT EDDIG
Hosszabbított edzőjével a Steelers, újabb TE a Patsben (július 25.)
Nincs többé Ochocinco, új érkező és távozó a Panthersnél (július 24.)
Aláírt az első választott Andrew Luck is (július 20.)
Aláírt a draft második választottja, Robert Griffin (július 18.)
Három neves játékost is letartóztattak a napokban (július 17.)
Ray Rice és Matt Forte is új szerződést kapott (július 17.)
Brees új szerződése - öt év alatt 100 millió dollárt kereshet (július 14.)
Supplemental draft: a Browns szerezte meg a füvező Andre Johnson-utódot (július 13.)
Négy gyilkossággal vádolják a korábbi Raiders-védőt (július 10.)
Letartóztatták a Vikings klasszisát, Adrian Petersont (július 7.)
Megkéselték a 49ers fiatal sztárját, nincs életveszélyben (július 1.)
Griffin öt évvel hosszabbított a Tennessee-vel (június 19.)
Visszavonult a liga történetének egyik legjobb futója, LaDainian Tomlinson (június 18.)
A Pats a Giantstől szerzett tight endet, Jones-Drew sztrájkol (június 13.)
Ochocinco Miamiban folytatja, Mason végleg visszavonult (június 13.)
Gronkowski 2019-ig hosszabbított a Patriotscal, több mint 50 milliót kereshet (június 8.)
A Patriots Ochocincótól, a Jaguars Kampmantől vált meg (június 8.)
Megbüntették a Seattle-t, játékvezetői lockout (június 6.)
Újabb Ravens-védő szenvedett Achilles-szakadást (június 3.)
Lábát törte Nicks, a bajnok Giants elkapója (május 25.)
Tight end keringő Tampa Bayben, 2013-tól kötelező a térdvédő (május 24.)
LeSean McCoy 45 millió dollárért hosszabbított (május 18.)
A Raiders-sztár fél év letöltendő börtönbüntetést kapott (május 17.)
Újabb Achilles-szakadások, rekordszerződés Campbellnek (május 16.)
Fred Jackson Buffalóban, Wake Miamiban hosszabbított (május 8.)
Suggs talán már a szezon közepén visszatérhet a pályára (május 3.)
Az előző idény legjobb védője, Suggs hosszú időre kidőlt; Gaffney ismét a Patsben (május 3.)
Asante Samuel Atlantában folytatja, három évre írt alá (április 26.)
Dawkins 16, Colombo 10 évnyi játék után vonul vissza (április 23.)
Visszavonult Brady „testőre”, Luck lesz az első választott (április 19.)
Koppen, Fletcher, Briggs és Steve Smith is hosszabbított (április 15.)
A Ravens 50 millióért hosszabbított kiváló védőjével, Lardarius Webb-bel (április 7.)
Bell mégis az Eaglesben kötött ki, majd gyorsan nevet váltott (április 5.)
Újabb kiváló linebacker írt alá a Saintshez; szerződések (április 4.)
Giants-Cowboys a nyitányon, megvan a teljes draftsorrend, szerződések (március 29.)
A Szentek nagy halat fogtak a csoportriválistól; szerződések (március 25.)
A Manning passzát a Super Bowlon visszahordó Porter is a Denveré (március 23.)
Tim Tebow némi kavarodás után a NY Jetsnél kötött ki (március 22.)
Tim Tebow-ra már le is csapott a New York Jets (március 21.)
Szakadt keresztszalaggal játszott a Patriots klasszisa; szerződések (március 21.)
Ward nem keres már klubot magának, inkább visszavonult (március 20.)
Öt év és 96 millió dollár Manning denveri szerződésében (március 20.)
Peyton Manning a Denverben folytatja, Tebow távozhat (március 19.)
Flynn a Green Bay kispadjáról Seattle-be szerződött (március 19.)
Lloyd a Patriotsban, Manningham a 49ersben folytatja (március 18.)
Rodgers megnyugodhat, Brady nem, Mario Williams Buffalóban (március 15.)
DeSean Jackson hosszabbított, a Cowboys Carr-ral erősített (március 15.)
Calvin Johnson lett a liga történetének legjobban fizetett játékosa (március 14.)
Trent Cole hosszabbított, nagy bevásárlás Tampában (március 14.)
Jelentős büntetések Dallasban és Washingtonban, Finnegan a Ramsben (március 14.)
Kapós elkapók – Marshall a Bearshez, Jackson a Bucshoz írt alá (március 14.)
Az Indianapolis után a Minnesota is játékosokat bocsátott el (március 11.)
A Seattle-ből távozó Tatupu Atlantában folytatja a karrierjét (március 11.)
A Redskins az „életét” is odaadta; Sanchez elképesztő hosszabbítása (március 10.)
Elkezdődött a nagy versenyfutás Peyton Manningért (március 9.)
Indianapolisban véget ért a Peyton Manning-éra (március 7.)
Foster új szerződése, a franchise tagek végső listája (március 6.)
Stevie Johnson elkapó öt évvel hosszabbított Buffalóban (március 5.)
A Seattle 4 éves, 31 milliós szerződést kötött futójával, Marshawn Lynchcsel (március 5.)
A New Orleans nem egyezett meg Breesszel, de magához láncolta (március 4.)
Ray Rice, Forte és még további hat játékos kapott franchise taget (március 3.)
A Philadelphia DeSean Jacksont, az Oakland Branchet láncolta magához (március 2.)
Hines Wardtól megválik a Pittsburgh, a Patriots megtartaná Ochocincót (március 1.)
Dielman visszavonul, Brooks 44.5 millióért hosszabbított (február 29.)
A St. Louis Rams eladásra kínálja a draft második választási jogát (február 28.)
42.5 millióért hosszabbított a Cleveland szereléskirálya (február 27.)
Jermichael Finley lett a liga történetének legjobban kereső tight endje (február 23.)

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik