NFL: aláírt az első választott Andrew Luck is

Vágólapra másolva!
2012.07.20. 13:16
null
Andrew Luck 4 évre 22.1 millió dollárért írt alá a Coltsnál (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2012-es játékosbörzéjének első helyén elkelő Andrew Luck is aláírta az újoncszerződését.

 

Mint ismert, az Indianapolis Colts annyira bízott az elmúlt bő tíz év legnagyobb irányítótehetségének tartott korábbi Stanford-játékosban, hogy elengedte a liga történetének egyik legjobb játékosát, az előző idényt sérülés miatt kihagyó Peyton Manninget, így keretes lett a történet: az 1998-ban a legrosszabb mérleggel végző Csikókhoz 1/1-esként érkező Manninget egy másik drafton elsőként elkelő sztárpalánta váltotta.

Hogy Lucknak is megadatik-e majd a Super Bowl-győzelem az indianapolisi együttessel, az még kérdéses, az viszont nem, hogy mennyit fog keresni a Coltsnál: négy évre 22.1 millió dollárért írt alá, amelynek teljes egésze garantált tartalom. Ezzel valamivel meghaladta a tavalyi 1/1-es Cam Newton fizetését, aki az új kollektív szerződés első évében 22.045 millióért írt alá, míg az idei második választott Robert Griffin III 21.119 milliót keres majd négyéves szerződése alatt.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Ahogyan a fent említetteknek, Lucknak is van a szerződésében egy opció az ötödik évre, ezt a harmadik szezon után kell lehívnia a csapatnak amennyiben igényt tart majd rá – jó eséllyel fog is… Ez a fizetés azonban jócskán elmarad az újoncrekordtól, hiszen az előző kollektív szerződés utolsó évében 1/1-esként elkelő Sam Bradford hat évre 78 millióért írt alá, 50 milliós garantált tartalommal, ráadásul a kontraktus ideje alatt akár 86 millióra is felemelkedhetett volna a maximális kereset.

Luck 38 mérkőzéses egyetemi pályafutása során 1 064 passzkísérletének 67 százalékát kapták el a társai, ezekből 9 430 yardot és 82 touchdownt szerezve – mindössze 22 interception (az ellenfél védője kaparintja meg az irányító passzát) ellenében. Luckot kétszer választották meg a konferencia legjobb támadójának – Pac-10 (2010) illetve Pac-12 (2011) –, és kétszer végzett a második helyen az NCAA év játékosának járó Heisman-trófea szavazásán (2010-ben a későbbi 1/1-es Cam Newton, 2011-ben Robert Griffin III mögött).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

EZ TÖRTÉNT EDDIG
Aláírt a draft második választottja, Robert Griffin (július 18.)
Három neves játékost is letartóztattak a napokban (július 17.)
Ray Rice és Matt Forte is új szerződést kapott (július 17.)
Brees új szerződése - öt év alatt 100 millió dollárt kereshet (július 14.)
Supplemental draft: a Browns szerezte meg a füvező Andre Johnson-utódot (július 13.)
Négy gyilkossággal vádolják a korábbi Raiders-védőt (július 10.)
Letartóztatták a Vikings klasszisát, Adrian Petersont (július 7.)
Megkéselték a 49ers fiatal sztárját, nincs életveszélyben (július 1.)
Griffin öt évvel hosszabbított a Tennessee-vel (június 19.)
Visszavonult a liga történetének egyik legjobb futója, LaDainian Tomlinson (június 18.)
A Pats a Giantstől szerzett tight endet, Jones-Drew sztrájkol (június 13.)
Ochocinco Miamiban folytatja, Mason végleg visszavonult (június 13.)
Gronkowski 2019-ig hosszabbított a Patriotscal, több mint 50 milliót kereshet (június 8.)
A Patriots Ochocincótól, a Jaguars Kampmantől vált meg (június 8.)
Megbüntették a Seattle-t, játékvezetői lockout (június 6.)
Újabb Ravens-védő szenvedett Achilles-szakadást (június 3.)
Lábát törte Nicks, a bajnok Giants elkapója (május 25.)
Tight end keringő Tampa Bayben, 2013-tól kötelező a térdvédő (május 24.)
LeSean McCoy 45 millió dollárért hosszabbított (május 18.)
A Raiders-sztár fél év letöltendő börtönbüntetést kapott (május 17.)
Újabb Achilles-szakadások, rekordszerződés Campbellnek (május 16.)
Fred Jackson Buffalóban, Wake Miamiban hosszabbított (május 8.)
Suggs talán már a szezon közepén visszatérhet a pályára (május 3.)
Az előző idény legjobb védője, Suggs hosszú időre kidőlt; Gaffney ismét a Patsben (május 3.)
Asante Samuel Atlantában folytatja, három évre írt alá (április 26.)
Dawkins 16, Colombo 10 évnyi játék után vonul vissza (április 23.)
Visszavonult Brady „testőre”, Luck lesz az első választott (április 19.)
Koppen, Fletcher, Briggs és Steve Smith is hosszabbított (április 15.)
A Ravens 50 millióért hosszabbított kiváló védőjével, Lardarius Webb-bel (április 7.)
Bell mégis az Eaglesben kötött ki, majd gyorsan nevet váltott (április 5.)
Újabb kiváló linebacker írt alá a Saintshez; szerződések (április 4.)
Giants-Cowboys a nyitányon, megvan a teljes draftsorrend, szerződések (március 29.)
A Szentek nagy halat fogtak a csoportriválistól; szerződések (március 25.)
A Manning passzát a Super Bowlon visszahordó Porter is a Denveré (március 23.)
Tim Tebow némi kavarodás után a NY Jetsnél kötött ki (március 22.)
Tim Tebow-ra már le is csapott a New York Jets (március 21.)
Szakadt keresztszalaggal játszott a Patriots klasszisa; szerződések (március 21.)
Ward nem keres már klubot magának, inkább visszavonult (március 20.)
Öt év és 96 millió dollár Manning denveri szerződésében (március 20.)
Peyton Manning a Denverben folytatja, Tebow távozhat (március 19.)
Flynn a Green Bay kispadjáról Seattle-be szerződött (március 19.)
Lloyd a Patriotsban, Manningham a 49ersben folytatja (március 18.)
Rodgers megnyugodhat, Brady nem, Mario Williams Buffalóban (március 15.)
DeSean Jackson hosszabbított, a Cowboys Carr-ral erősített (március 15.)
Calvin Johnson lett a liga történetének legjobban fizetett játékosa (március 14.)
Trent Cole hosszabbított, nagy bevásárlás Tampában (március 14.)
Jelentős büntetések Dallasban és Washingtonban, Finnegan a Ramsben (március 14.)
Kapós elkapók – Marshall a Bearshez, Jackson a Bucshoz írt alá (március 14.)
Az Indianapolis után a Minnesota is játékosokat bocsátott el (március 11.)
A Seattle-ből távozó Tatupu Atlantában folytatja a karrierjét (március 11.)
A Redskins az „életét” is odaadta; Sanchez elképesztő hosszabbítása (március 10.)
Elkezdődött a nagy versenyfutás Peyton Manningért (március 9.)
Indianapolisban véget ért a Peyton Manning-éra (március 7.)
Foster új szerződése, a franchise tagek végső listája (március 6.)
Stevie Johnson elkapó öt évvel hosszabbított Buffalóban (március 5.)
A Seattle 4 éves, 31 milliós szerződést kötött futójával, Marshawn Lynchcsel (március 5.)
A New Orleans nem egyezett meg Breesszel, de magához láncolta (március 4.)
Ray Rice, Forte és még további hat játékos kapott franchise taget (március 3.)
A Philadelphia DeSean Jacksont, az Oakland Branchet láncolta magához (március 2.)
Hines Wardtól megválik a Pittsburgh, a Patriots megtartaná Ochocincót (március 1.)
Dielman visszavonul, Brooks 44.5 millióért hosszabbított (február 29.)
A St. Louis Rams eladásra kínálja a draft második választási jogát (február 28.)
42.5 millióért hosszabbított a Cleveland szereléskirálya (február 27.)
Jermichael Finley lett a liga történetének legjobban kereső tight endje (február 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik