NFL: újabb Ravens-védő szenvedett Achilles-szakadást

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 16:59
Címkék
Újabb Baltimore Ravens-védő szenvedett Achilles-ín-szakadást. A másodéves linebacker, Mike McAdoo súlyos sérülése folytán idén valószínűleg már nem lép pályára, Terrell Suggs jövője még kérdéses.

A Houston Texans Justin Forsett-tel erősítette meg eddig is nagyszerű futórészlegét, Arian Foster és Ben Tate mögött hatékony segítség lehet a fáradó védelmekkel szemben.

Május végéig 181 játékosbörzén elkelő játékos írt alá a 253-ból. 2005 és 2011 között összesen 65-en írtak alá május végéig.

Az április 3-i marihuána birtoklási ügye után újra egy fogdában kötött ki a Detroit Lions védőfalembere, Nick Fairley. Ezúttal ittas vezetését még azzal is tetőzte, hogy megpróbálta lerázni a rendőröket.

A Jacksonville Jaguars elsőkörös újonca, Justin Blackmon is összetűzésbe keveredett a hatóságokkal, ő szintén alkoholos befolyásoltság mellett ült a volán mögé.

A korábban ártatlanul bebörtönzött, egykori középiskolai sztár Brian Banks június 7-én a Seattle Seahawkshoz megy próbajátékra, de kíváncsi rá többek között a Kansas City Chiefs, a Washington Redskins és a Miami Dolphins is.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                                            partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Minnesota Vikings mindössze 24 éves cornerbackje, Asher Allen a visszavonulás mellett döntött – az előző szezonban kétszer is agyrázkódást szenvedett a korábbi 3. körös védő.

Eldőlt az is, hogy az idei Hard Knocksban (amely a csapat edzőtáborát mutatja kezdettől a végéig, napokra lebontva a történéseket, a gyakorlásokon, taktikai megbeszéléseken át, az újoncok szívatásán keresztül, a kegyetlen, de szükséges keretszűkítésig) a Miami Dolphins felkészülését követhetik nyomon a szurkolók – az első rész augusztus 7-én kerül a képernyőre a tengerentúlon.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football

A korábbi NFL-sztár Terrell Owenst elbocsátotta a teremligában szereplő Allen Wranglers – amelynek egyébiránt ő az egyik résztulajdonosa…

Egy másik korábbi klasszis, Hines Ward az NBC televíziós csatornánál helyezkedik el, ahol az egyetemi futball (NCAA) és az NFL területén is számítanak szakértelmére.

EZ TÖRTÉNT EDDIG
Lábát törte Nicks, a bajnok Giants elkapója (május 25.)
Tight end keringő Tampa Bayben, 2013-tól kötelező a térdvédő (május 24.)
LeSean McCoy 45 millió dollárért hosszabbított (május 18.)
A Raiders-sztár fél év letöltendő börtönbüntetést kapott (május 17.)
Újabb Achilles-szakadások, rekordszerződés Campbellnek (május 16.)
Fred Jackson Buffalóban, Wake Miamiban hosszabbított (május 8.)
Suggs talán már a szezon közepén visszatérhet a pályára (május 3.)
Az előző idény legjobb védője, Suggs hosszú időre kidőlt; Gaffney ismét a Patsben (május 3.)
Asante Samuel Atlantában folytatja, három évre írt alá (április 26.)
Dawkins 16, Colombo 10 évnyi játék után vonul vissza (április 23.)
Visszavonult Brady „testőre”, Luck lesz az első választott (április 19.)
Koppen, Fletcher, Briggs és Steve Smith is hosszabbított (április 15.)
A Ravens 50 millióért hosszabbított kiváló védőjével, Lardarius Webb-bel (április 7.)
Bell mégis az Eaglesben kötött ki, majd gyorsan nevet váltott (április 5.)
Újabb kiváló linebacker írt alá a Saintshez; szerződések (április 4.)
Giants-Cowboys a nyitányon, megvan a teljes draftsorrend, szerződések (március 29.)
A Szentek nagy halat fogtak a csoportriválistól; szerződések (március 25.)
A Manning passzát a Super Bowlon visszahordó Porter is a Denveré (március 23.)
Tim Tebow némi kavarodás után a NY Jetsnél kötött ki (március 22.)
Tim Tebow-ra már le is csapott a New York Jets (március 21.)
Szakadt keresztszalaggal játszott a Patriots klasszisa; szerződések (március 21.)
Ward nem keres már klubot magának, inkább visszavonult (március 20.)
Öt év és 96 millió dollár Manning denveri szerződésében (március 20.)
Peyton Manning a Denverben folytatja, Tebow távozhat (március 19.)
Flynn a Green Bay kispadjáról Seattle-be szerződött (március 19.)
Lloyd a Patriotsban, Manningham a 49ersben folytatja (március 18.)
Rodgers megnyugodhat, Brady nem, Mario Williams Buffalóban (március 15.)
DeSean Jackson hosszabbított, a Cowboys Carr-ral erősített (március 15.)
Calvin Johnson lett a liga történetének legjobban fizetett játékosa (március 14.)
Trent Cole hosszabbított, nagy bevásárlás Tampában (március 14.)
Jelentős büntetések Dallasban és Washingtonban, Finnegan a Ramsben (március 14.)
Kapós elkapók – Marshall a Bearshez, Jackson a Bucshoz írt alá (március 14.)
Az Indianapolis után a Minnesota is játékosokat bocsátott el (március 11.)
A Seattle-ből távozó Tatupu Atlantában folytatja a karrierjét (március 11.)
A Redskins az „életét” is odaadta; Sanchez elképesztő hosszabbítása (március 10.)
Elkezdődött a nagy versenyfutás Peyton Manningért (március 9.)
Indianapolisban véget ért a Peyton Manning-éra (március 7.)
Foster új szerződése, a franchise tagek végső listája (március 6.)
Stevie Johnson elkapó öt évvel hosszabbított Buffalóban (március 5.)
A Seattle 4 éves, 31 milliós szerződést kötött futójával, Marshawn Lynchcsel (március 5.)
A New Orleans nem egyezett meg Breesszel, de magához láncolta (március 4.)
Ray Rice, Forte és még további hat játékos kapott franchise taget (március 3.)
A Philadelphia DeSean Jacksont, az Oakland Branchet láncolta magához (március 2.)
Hines Wardtól megválik a Pittsburgh, a Patriots megtartaná Ochocincót (március 1.)
Dielman visszavonul, Brooks 44.5 millióért hosszabbított (február 29.)
A St. Louis Rams eladásra kínálja a draft második választási jogát (február 28.)
42.5 millióért hosszabbított a Cleveland szereléskirálya (február 27.)
Jermichael Finley lett a liga történetének legjobban kereső tight endje (február 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik