Indianapolisban véget ért a Peyton Manning-éra

Vágólapra másolva!
2012.03.07. 11:34
null
Caldwell már távozott, most követheti Manning <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Indianapolis Colts magyar idő szerint szerda 18 órától megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a korszakos irányító, Peyton Manning és a csapat útjai elválnak egymástól.

Jim Irsay klubtulajdonos az igencsak emocionális sajtótájékoztatón elmondta, az együttes újjáépítési folyamatának vált áldozatává Manning, aki csütörtökön 28 millió dollárhoz jutott volna, ha még a keret tagja. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt, hogy a Colts a játékosbörze 1. választási jogával irányítót fog húzni, és igencsak meglepő lenne, ha április végén nem Andrew Luck, korábbi Stanford-QB nevét mondaná elsőnek Roger Goodell komisszár. Az Indianapolis Colts visszavonultatta a kiváló játékos 18-as mezét.

A Colts 1998-ban a játékosbörze első választási jogával szerezte meg Peyton Manninget, aki az elmúlt 14 év alatt (13 szezon, mivel az előzőt teljes egészében kihagyta nyaksérülése és műtéte miatt) 11-szer került be a sportág All-star mérkőzésének számító Pro Bowl-gála keretébe, öt alkalommal az idény All-Pro (az újságírók által megválasztott év csapata) együttesében is helyet kapott (további három esetben a második csapatnak volt a tagja), négyszer kapta meg az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-trófeát, kétszer jutott csapatával a nagydöntőbe (Super Bowl), amelyet egyszer meg is nyert, megszerezve a finálé MVP-címét (2007 februárjában a Csikók a Chicago Bears győzték le Manning irányításával 29–17-re).


A nagyszerű irányító ez idő alatt 54 828 passzolt yarddal és 399 dobott touchdownnal segítette együttesét – Brett Favre (71 838, 508) és Dan Marino (61 361, 420) mögött mindkét mutatóban minden idők harmadik legeredményesebbje –, amely háromszor is a legjobban fizetett játékossá tette: újoncszerződésével 1998 és 2004 között 48 millió dollárt, 2004 és 2010 közötti kontraktusával 99.2 milliót keresett, míg tavaly megkötött megállapodása értelmében az előző idényre 26.4 milliót kapott.

A Colts Dwight Freeney elküldésével teremthet még jelentős cap helyet játékosmozgásokhoz. Míg Manning elküldése csak 6.6 millió dolláros helyet hoz a fizetési sapkában, 10.4 milliós büntetés mellett, addig Freeney elküldése 14.035 millió cap helyet nyit meg, és a cap hit csak 5 millió dollár. Freeney esetében egy új szerződés is könnyebbséget hozna. A védőfalember (defensive end) szerződése utolsó évében jár, ezért a magas, 19.035 milliós cap szám.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                                         partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A Jets Mark Sanchez elküldésével spórolhat 9 milliót, ha be akar szállni a Manningért való harcba, meg kell lépnie. Sancheznek nincs garantált tartalom idénre a szerződésében. Március 28-án jár neki egy 2.75 milliós roster bónusz, amíg dönteni kell a sorsáról.

A válásig vezető krónika:

2010. március 3. Manning nyakát meg kellett műteni a beszoruló idegek miatt.
2011. július 30. A Colts 90 millió dolláros szerződést köt Manninggel, amelyben van egy 2012 március 8-án életbe lépő záradék: ha ekkor még az együttes keretében van, 28 millió dollár illeti meg.
2011. augusztus 29. Manninget az úgynevezett PUP-listára teszi a Colts (fizikailag nem játékképesek szokták ide rakni).
2011. szeptember 8. Harmadik nyakműtétje után bizonyossá válik, hogy 227 (rájátszással együtt számítva) egymást követő mérkőzés után az 1. fordulóban nem léphet pályára Manning.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football

2011. december 18. Bill Polian (akkori) vezérigazgató (general manager) kizárta annak a lehetőségét, hogy Manning az együttes utolsó két mérkőzésén pályára lépjen (így a teljes idényt kihagyja).
2012. január 1. A Colts 2–14-es mérleggel zárta a szezont, így az 1. helyen választhat az áprilisi játékosbörzén.
2012. január 2. A Colts kirúgta Bill Poliant.
2012. január 11. A Colts Ryan Grigson nevezte ki Polian utódjának.
2012. január 17. A Colts kirúgta Jim Caldwell vezetőedzőt.
2012. január 23. Manning elégedetlenségének ad hangot, miután a korábbi személyzet jó részét leváltották.

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz Peyton Manning sorsa?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

2012. január 25. A Colts Chuck Paganót nevezte ki új vezetőedzőjévé.
2012. január 26. Jim Irsay tulajdonos válaszként politikusnak nevezte Manninget.
2012. február 2. Az orvosi jelentések szerint Manning képes folytatni a játékot. Irsay twitter üzenetében azt fejtegeti, hogy a Coltsnál még nem ment át a vizsgálatokon.
2012. február 14.
Irsay szívesen látja az új idényben is Manninget – ha az irányító belemegy a fizetéscsökkentésbe.
2012. február 15. A Sports Illustrated közlése szerint Manning a május 23 és szeptember 8 közötti időszakban nyakműtéten esett át, valamint, hogy az irányító játszani akart decemberben, de a klub orvosai ellenezték a pályára lépését.
2012. március 2. Videók jelentek meg a világhálón, hogy Manning gond nélkül dobott hosszú passzokat a Duke egyetem gyakorló pályáján.
2012. március 6. A hírek szerint Peyton Manninget elbocsátják a csapattól szerdán.
2012. március 8. Ha maradt volna Manning, 28 millió dolláros opciós bónuszt kapott volna.

A 2012-BEN KIOSZTOTT FRANCHISE TAGEK
New England Patriots
Wes Welker
elkapó
New York Giants
Steve Weatherford
punter
Dallas Cowboys
Anthony Spencer
linebacker
Detroit Lions
Cliff Avril
védekező falember
Kansas City Chiefs
Dwayne Bowe
elkapó
Indianapolis Colts
Robert Mathis
védekező falember
Tampa Bay Buccaneers
Connor Barth
rúgó
Jacksonville Jaguars
Josh Scobee rúgó
Denver Broncos
Matt Prater
rúgó
Tennessee Titans Michael Griffin safety
Philadelphia Eagles DeSean Jackson elkapó
Oakland Raiders Tyvon Branch safety
Arizona Cardinals Calais Campbell védekező falember
Atlanta Falcons Brent Grimes cornerback
Baltimore Ravens Ray Rice futó
Chicago Bears Matt Forte futó
Cleveland Browns Phil Dawson rúgó
San Francisco 49ers Dashon Goldson safety
New Orleans Saints Drew Brees irányító
Washington Redskins Fred Davis tight end
Cincinnati Bengals Mike Nugent rúgó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik