Újpesten és Kispesten a jelen a légiósoké, a jövő Hammeré, Darué?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.25. 13:47
null
Daru Bence (jobbra) a Honvéd nagy ígérete négy gólt szerzett a felkészülési meccseken (Fotó: Fuszek Gábor – archív)
A csaknem három hónapos téli szünet után pénteken a Puskás Akadémia FC–MVM-Paks mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I, vagy ha úgy tetszik, ezzel a találkozóval kezdődik el a tavaszi idény. A Nemzeti Sport Online hagyományos, négyrészes felvezető sorozattal jelentkezik, amelynek második felvonásában a 9–12. helyezett csapatokkal foglalkozunk. A volt újpestiekkel is erősítő Mezőkövesddel, a több problémával is küzdő Kecskeméttel és a csupán légiósokat igazoló, hétvégén egymással találkozó Újpesttel és Honvéddal. 

 

12. MEZŐKÖVESD: EXÚJPESTIEKKEL FELVÉRTEZVE

A tabellán elfoglalt helyezése alapján (12.) akár biztonságban is érezhetné magát az újonc Mezőkövesd, ám mindössze három pont választja el a kieső helyen tanyázó MTK-tól, és egy pont a Puskás Akadémia FC-től és az MVM Pakstól, így nem dőlhetnek hátra a kövesdiek.

Véber György szakvezető ennek megfelelően szinte mindegyik csapatrészbe igazolt új játékost. Érkezett két exújpesti: Rajczi Péter a támadósorban, Vermes Krisztián a védelemben jelenthet erősítést. Amikor a vezetőedzőnek felvetették, hogy „kis” Újpestet épít, azzal válaszolt: „Sokszor megkapom, hogy mini Újpestet építek. Erre csak azt mondhatom, hogy mini Fradit nem fogok…”

A kövesdiek az említettek mellett megszerezték a védelemben és a középpályán is használható Takács Pétert a DVTK-tól, érkezett az ukrajnai magyar védő, Szilvási Zoltán és egy szlovák légiós is, a szintén védő Stanislav Velicky. A távozók között főleg olyan labdarúgók vannak, akik a kevés játéklehetőség miatt távoztak, igazán veszteséget egyedül az utolsó három őszi fordulóra „beugró” Vaskó Tamás jelenthet, akivel hét pontot gyűjtött az addig hátul nem túl acélos Véber-legénység. A korábbi válogatott labdarúgó kisebb botrány közepette távozott a Puskás Akadémiához, ugyanis Véber állítja, korábban ígértet tett neki, hogy marad Kövesden, de megszegte az adott szavát. Vaskó ugyanakkor cáfolja, hogy elígérkezett volna a tavaszi szezonra is a borsodi csapathoz.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen zárja a szezont a Mezőkövesd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Külföldi edzőtáborba nem utazott az újonc, ám felkészülési mérkőzésekből nem volt hiány. A nyolc győzelem, négy döntetlen és két vereség mindenképp pozitívnak tekinthető, habár többnyire alacsonyabb osztályú csapatok voltak az ellenfelek.

A Mezőkövesd az MTK-val és a DVSC-vel már nem játszik ebben a kiírásban, és elsőre kedvezőnek tűnik a sorsolása, ugyanis a közvetlen riválisok közül otthon fogadja a Paksot és a Kecskemétet is, így ha ezeket a meccseket hozza a csapat, az könnyen lehet, hogy bennmaradást érhet az újoncnak. A tavasszal egyébként van esély a hazai átlagnézőszám növelésére is, ugyanis Mezőkövesdre látogat az Újpest, a Fradi és a megyei rivális Diósgyőr is. Utóbbival nemcsak bajnoki meccset, hanem (szerdán) Ligakupa-negyeddöntőt is játszik a kövesdi együttes.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Menyhért Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Szilvási Zoltán (ukrajnai, szabadon igazolható), Takács Péter (Diósgyőri VTK), Stanislav Velicky (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb DAC 1904 Dunajská Streda – Szlovákia), Vermes Krisztián (szabadon igazolható, Újpest FC)
Távozott/távozhat: Bagi István (Békéscsaba Előre), Hamar Ádám (Szolnoki MÁV FC), Irhás Ignác (Kisvárda SE), Lakatos Béla (?), Petneházi Márk (Dunaújváros PASE), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO FC, lejárt a kölcsönvételi szerződése, onnan Zalgiris Vilnius – Litvánia),Vaskó Tamás (Puskás Akadémia FC)

Kiszemeltek:

11. KECSKEMÉT: NÉPVÁNDORLÁS ÉS KEZDÉSKÉNT MÉRETES ZAKÓ

SZAVAZÁS

Hányadik helyen zárja a szezont a Kecskemét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Ligakupában a Lombard Pápa ellen méretes zakóval (hazai pályán 1–5) kezdte tavaszi tétmérkőzéseit a KTE, a vereség nem csak a szurkolókban hagyhat mély nyomot, hanem a pályára lépő fiatal játékosokban is (mint például Gréczi Gábor, Farkas András, Nagy Patrik), ez a kudarc mindenképp intő jel lehet.

A sereghajtó Kaposvárhoz hasonlóan „népvándorlás” volt Kecskeméten is, nyolcan jöttek, és ugyanennyien távoztak. Szerződtették a Győrtől Simon Andrást és a DVSC-től Vukasin Polekszicsot, illetve megvált a klub Rajczi Pétertől, aki a már fent említett Mezőkövesdnél folytatja. Az átigazolási időszak végére pörgött fel igazán a KTE, előbb a súlyos anyagi gondokkal küszködő ZTE-től távozó montenegrói Darko Pavicsevicset szerződtette, majd bejelentette öt játékos – Bebeto, Henritse Eninful, Brahima Touré, Szécsi Márk és Burics – kölcsönvételét.

LIGAKUPA, A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
1. MÉRK. 2. MÉRK. ÖSSZ.
KTE-Phoenix Mecano–Lombard Pápa 1–5 márc. 4. x–x
Szigetszentmiklós–Szolnok 0–0 márc. 4. x–x
Haladás–FTC 0–0 márc. 4. x–x
PMFC–MVM-Paks 1–1 márc. 4. x–x
Vasas–Puskás Akadémia febr. 25. márc. 4. x–x
Videoton–Kaposvár febr. 26. márc. 4. x–x
Győri ETO–DVSC febr. 26. márc. 4. x–x
Mezőkövesd–DVTK febr. 26. márc. 4. x–x
A párharcok első felvonását február 22. és 26. között, a visszavágókat március 4-én játsszák.

A már kieső 15. helytől hat pontra lévő kecskemétiek kerete tehát jelentősen átalakult, nagy kérdés, hogy mire lesznek képesek az új játékosok, illetve az, hogy a saját nevelésű fiatalok – akikből szép számmal találunk a kecskeméti együttesnél –, mennyire bírják majd el a rájuk nehezedő nyomást. No, meg az esetleges anyagi gondokkal járó nehézségeket, ugyanis továbbra is hallani, vannak némi gondjaik a vezetőknek a járandóságok folyósításakor. Ha ez a helyzet nem változik tavasszal, akkor akár a bentmaradás is kérdésessé válhat…

A kecskemétiek a mezőkövesdiekhez hasonlóan itthon készültek fel a tavaszra, és az edzőmeccseken elért három győzelem, egy döntetlen és négy vereség sem adhat okot túl nagy bizakodásra. Igaz, ha képes lesz a csapat olyan „totógyilkos” meglepetésekre, mint amilyen a Debrecen elleni, tíz gólt (három tizenegyesből született) hozó idegenbeli, 6–4-es győzelem, akkor nem kell aggódniuk a szurkolóknak.

Aggódhat viszont Bekő Balázs vezetőedző amiatt, hogy csapata továbbra is nagyon sok gólt kap: az ősszel 17 bajnoki mérkőzésen 31-szer kapitulált, amelynél ebben a tekintetben csak a PAFC és a Kaposvár rosszabb. Ráadásul most a téli felkészülés során sem sikerült ezen javítani, legalábbis a nyolc meccs alatt beszedett 17 gól erről árulkodik. És hogy fokozzuk a várhatóan nagyon nehéz kecskeméti tavaszról festett képet: Vladan Szavicsék hétszer játszanak idegenben, és csak hatszor hazai környezetben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők:Bara Mamadou Lamine Ndiaye „Bebeto” (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsönbe), Burics András (Debreceni VSC – kölcsönbe), Henritse Eninful (togói, Újpest – kölcsönbe), Darko Pavicsevics (montenegrói, Zalaegerszegi TE FC), Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe), Simon András (Győri ETO FC – kölcsönbe), Szécsi Márk (Debreceni VSC – kölcsönbe), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Kaposvári Rákóczi), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (Békéscsaba Előre), Mogyorósi József (FC Ajka), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Elhadj Ousmane Barry „Pato” (guineai, Panahaiki – görög), Rajczi Péter (Mezőkövesd)
Kiszemeltek:

10. ÚJPEST FC: MÉG TÖBB LÉGIÓSSAL A MAGYAR KUPÁÉRT

Az ősszel az Újpest tizenegy fordulónyi „előnyt” adott a riválisoknak (az utolsó előtti helyen állt a 11. fordulót követően). Ekkor történt az edzőváltás a liláknál, és az új szakemberrel, Nebojsa Vignjeviccsel már elfogadhatóan teljesített az együttes: a hátralévő hat őszi mérkőzésén több pontot (11) szerzett, mint az első tizenegy bajnokiján (10), négy fordulón keresztül veretlen volt, és képes volt egymás után két mérkőzést megnyerni – erre az őszi szezon első kétharmadában nem volt példa. Fel is jött a 10. pozícióba a gárda, ám ez a helyezés még mindig méltatlan a klub történelméhez.

Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa is pontosan tisztában van ezzel, ám – nyilatkozataiban többször is tett erre utalást – egyelőre meg van kötve a keze, mert annyi peres ügye van (elsősorban a korábbi vezetőség idejéből származó szerződések miatt), hogy amíg azok nem zárulnak le, nem nagyon mer költekezni. Mert mi van akkor, ha elveszíti a pereket, és egy rakás pénzt kell kifizetnie? Éppen ezért ezen a télen sem igazolt jó nevű játékosokat a klub, más kérdés, hogy ezzel az üzletpolitikával folyamatosan szurkolókat veszít a csapat...

Kölcsönből két magyar labdarúgó (Nagy János és Zamostny Balázs) tért vissza, és az érkezési oldalon további hat játékost találunk, valamennyien külföldiek. A magyarok-légiósok aránya tehát tovább tolódott el az utóbbiak irányába, még úgy is, hogy három légiós is távozott a Megyeri útról: Loic Negót „Duchatelet-papa” angliai csapatának, a Charltonnak adták el, az őszi szezonban parkolópályán lévő Grégory Christ szerződését felbontották, így ő Belgiumba távozhatott, míg az átigazolási időszak utolsó napján Henritse Eninful Kecskemétre ment kölcsönbe.

A legnagyobb visszhangot az ős-újpestinek számító csapatkapitány, Vermes Krisztián távozása keltette, a védő meglehetősen rossz szájízzel köszönt el a liláktól és Mezőkövesdre szerződött. Sokáig úgy tűnt, hogy az ősszel szintén körön kívülre került Szélesi Zoltán is elmegy a Megyeri útról, külön is edzett a kerettől, ám a múlt szombati, negyvenöt perces felkészülési mérkőzéseken (az U21-es újpesti együttes és a Jászapáti ellen) pályára lépett, sőt mind a két minimeccset végigjátszotta védekező középpályásként. (Itt jegyezzük meg, hogy a szombati találkozókon két gólt szerző, próbajátékon szereplő kongói támadótól, Jesse Mpututól elköszöntek, nem ajánlottak neki szerződést Újpesten.)

SZAVAZÁS

Hányadik helyen zárja a szezont az Újpest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az őszi szezonban leginkább a védekezéssel voltak gondjai a lila-fehéreknek (csak a Kaposvár és a Puskás AFC kapott több gólt az Újpestnél), nem véletlen, hogy a külföldről érkezők fele, Lansana Sagna, Darwin Andrade és Jonathan Heris is védekező típusú játékos. A támadószekcióban is igyekezett versenyhelyzetet teremteni a tulajdonos azzal, hogy két csatárt (El Hadji Badiane Sidibét és Jean-Marc Mundele Makusut) is Újpestre csábított. Kérdés: ezek a támadók képesek-e a kezdőcsapatból kiszorítani a 36 éves Kabát Pétert, vagy Lázár Bencét, aki ha úgy futballozik, mint az őszi szezon végén, akkor a tavasz egyik kellemes meglepetése lehet a szintén jó formába lendült és a válogatott keretébe meghívott Simon Krisztiánnal együtt.

S ha már a kérdéseknél tartunk: alighanem márciusig várni kell arra, hogy eldőljön, mi lesz a két legrutinosabb újpesti labdarúgó, Balajcza Szabolcs és Kabát Péter sorsa (ekkorra ígérte a tulajdonos, hogy tárgyal velük az esetleges szerződéshosszabbításról), és az is kérdéses, hogy a bajnoki szereplésre is tudnak-e kellő hangsúlyt fektetni a lila-fehérek. Merthogy most a legfontosabb cél a Magyar Kupa megnyerése, ezáltal az Európa-ligában való indulás kiharcolása. Pedig a bajnokságra is alaposan oda kell figyelniük az újpestieknek, hiszen – annak ellenére, hogy a 15.-ről a 10. helyre léptek előre – a veszély még egyáltalán nem múlt el, csupán hat pontra vannak a kiesést jelentő utolsó előtti pozíciótól… Igaz, előre is tekinthetnek, hiszen hat pontra vannak az 5. helytől is, s ha a bajnokság végére elcsípnék ezt a helyezést, valamelyest kiengesztelnék a szurkolókat az ősz eleji pocsék teljesítményért.

A felkészülési mérkőzések eredményei kincstári optimizmusra nem adnak okot. Itthon ugyan kétszer nyert és egyszer ikszelt az Újpest, a kéthetes törökországi edzőtábor során viszont csak a kisinyovi Daciát sikerült legyőznie, az Ordabaszival döntetlent játszott, a bukaresti Rapidtól és a dán Bröndbytől kikapott. Ám Vignjevics mester többször is hangsúlyozta, hogy a játékosok kemény munkát végeztek, a meccseken még nem voltak elég frissek – aggodalomra tehát nincs ok, egyébként is a tétmérkőzéseken kell eredményesen szerepelni. Ráadásul a felkészülési meccseken feltűnt egy tehetséges fiatal: az ősszel még az U21-es csapatban futballozó, 19 esztendős Hammer Róbert, aki védő létére két gólt is szerzett az edzőmeccseken, és ha tovább fejlődik, erőssége lehet a liláknak.

Az Újpest a Ligakupából már kiesett, a Magyar Kupa negyedddöntőjében a Péccsel találkozik, míg a bajnokságban a „mumus” Pakssal, illetve a Puskás Akadémia FC-vel már nem mérkőzik meg ebben a kiírásban. Hatszor játszik otthon – a legnagyobb érdeklődéssel várt hazai meccse a Ferencváros elleni derbi lesz –, és hétszer megy idegenbe, a győri és a debreceni túra különösen rázósnak ígérkezik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Darwin Andrade (kolumbiai, Sint-Truiden – Belgium, kölcsönbe, legutóbb La Equidad – Kolumbia), Jonathan Heris (belga, AFC Tubize – Belgium), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Jean-Marc Mundele Makusu (kongói, Standard Liege – Belgium), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után Diósgyőri VTK), Henritse Eninful (togói, Kecskemét – kölcsönbe), Erős Ronald (Ceglédi VSE), Horváth Richárd (Lombard Pápa), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Toricska Rajmond (Kozármisleny – kölcsönbe), Vermes Krisztián (Mezőkövesd)
Kiszemeltek:

 

9. BP. HONVÉD: LÉGIÓSOK KISPESTEN IS, DE AZ AKADÉMISTÁKBAN A REMÉNY

A Honvédnál az üzletpolitika ezen a télen sem változott: ingyen igazolható külföldieket szerződtetett a klub. A 35 éves, korábbi olasz válogatott csatár Emiliano Bonazzoli és az Arsenalnál is megfordult honfitársa, a 26 esztendős, szintén támadó Arturo Lupoli a múltja, a panamai védő, Ariano Navarro pedig a gyorsasága miatt adhat okot bizakodásra a szurkolók számára. Más kérdés, hogy a legutóbb olasz amatőrcsapatban játszó, hórihorgas Bonazzoli a felkészülési időszakban még nem szerzett gólt, Lupoli pedig a hajrában érkezett, nem sok ideje volt a beilleszkedésre.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen zárja a szezont a Honvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ugyanakkor létezik Kispesten egy másik névsor is, amely valóban reményt adhat a hosszú távú jövőt illetően is. A 19 éves Prosser Dániel hét, kortársa Daru Bence négy gólt szerzett a téli felkészülési meccseken, de betalált a 17 éves Koszta Márk és az immár válogatott kerettag, 20 éves Vécsei Bálint is, de voltak kimondottan jó meccsei az ugyancsak 20 esztendős, pontrúgás-specialista Kapacina Valérnak is, aki kisvárdai kölcsön után tavasszal már Kispesten bizonyíthat. Többek között ők azok a saját nevelésű fiatalok, akik tehetnek azért, hogy a Honvéd tavasszal előrébb lépjen a 9. helyről, és azért is, hogy egy év múlva már ne kelljen idehozni névtelen külföldieket. Olyanokat, mint amilyen például a kolumbiai Edixon Perea volt, aki állítólag azért távozott, mert fázott Magyarországon… De a szenegáli Souleymane Tandia is csak azért szolgáltat még mindig beszédtémát Kispesten, mert perben áll a klubbal...

A Szigetszentmiklós elleni látványos hazai szenvedést leszámítva – az NB II-ben bennmaradásért harcoló csapat már 2–0-ra is vezetett, de a második félidőben beálló akadémisták döntetlenre mentették a meccset – a Honvéd jól szerepelt a felkészülési időszakban, hat meccset megnyert két döntetlen mellett, 17 gólt szerzett, hatot kapott.

A kispestieknek egyébként jó a sorsolásuk a tavaszi szezon elején, ugyanis az első öt fordulóban csak a tabellán mögöttük álló csapattal találkoznak. Az Újpest elleni hazai kezdés után utaznak a Puskás Akadémiához, majd fogadják a Paksot, a Kaposvárt, ami után a mezőkövesdi túra következik. Ha a Honvéd jól elkapja a rajtot, akkor öt forduló alatt akár a közvetlen élmezőny mögé is felzárkózhat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Emiliano Bonazzoli (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Kapacina Valér (Kisvárda SE – kölcsönből vissza), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország), Azmahar Ariano Navarro (panamai, Chepo – Panama, próbajáték)
Távozott/távozhat: Sergiu Moga (román, Viitorul Constanta – Románia), Edixon Perea (kolumbiai – Kolumbia), Souleymane Tandia (szenegáli, ?), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lecce), Vólent Roland (siófoki kölcsön után Balmazújváros – kölcsönbe)
Kiszemelt:
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 17 FORDULÓ UTÁN
1. Debreceni VSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 17 10 3 4 33–15 +18 33
3. Győri ETO 17 8 6 3 27–19 +8 30
4. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
5. Ferencváros 17 8 3 6 27–26 +1 27
6. Haladás 17 7 6 4 27–21 +6 27
7. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Február 28., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paks (Tv: Sport1)
Március 1., szombat
14.00

Budapest Honvéd–Újpest FC (Tv: M1)

16.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa
16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest (Tv: Sport1)
18.00
Pécsi MFC–Videoton FC (Tv: Sport1)
20.00
Mezőkövesd–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)
Március 2., vasárnap
16.30
Ferencváros–Győri ETO FC (Tv: M1)
18.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2)
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik