Az ETO a Fradit legyőzve lett 30 év után ismét bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 18:20
null
A szurkolók együtt ünnepeltek a játékosokkal a meccs után (Fotók: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 27. fordulójának záró mérkőzésén a listavezető Győri ETO a Ferencvárost fogadta. Mivel délután a győriek legfőbb üldözője, a Videoton vereséget szenvedett Debrecenben, a hazai zöld-fehérek tudták: a Fradi legyőzésével elhódítják a bajnoki címet. Völgyi Dániel 11-esből szerzett góljával végül sikerült is ez, de a vége – a három piros lap miatt is – borzasztóan izgalmasra sikeredett. Előnyét megtartotta azonban a Győri ETO, amely harminc év után lett újra az NB I aranyérmese.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A listavezető Győri ETO játékosai aktuális bajnokijuk előtt melegítés közben ezúttal nem az ellenfél, a Ferencváros játékosait stírölték, nem a gyülekező szurkolók számát saccolgatták, hanem folyamatosan a kispad felé sandítottak, onnan várva a friss híreket, hogy hogyan áll Debrecenben legfőbb üldözőjük, a Videoton. Nos, a hazai zöld-fehérek ügyesen imádkoztak, mert bár a Vidi Torghelle Sándor révén vezetéshez jutott, a kihagyott ziccerek mérkőzésén a hazaiak két góllal tudtak válaszolni. Ebből aztán egyenesen következett: saját kezébe vette sorsát a Győr, a bajnokavatáshoz „csak” a Fradit kellett legyőznie.

A hét közben Ricardo Moniz, a vendégek holland mestere alaposan odapiszkált a győrieknek, mondván, nem futballoznak nyíltan, nem úgy játszanak, mint egy bajnokcsapat – legényei pedig kevés híján két góllal húzták alá mesterük mondandóját az első tíz percben, de előbb Vladan Csukics tévesztette el centiméterekkel a jobb felsőt, majd Böde Dániel közeli fejesét térdelte ki Szasa Sztevanovics. Sokkal jobban kezdtek a vendégek, Djordje Kambernek minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy szerelni tudja a kapura törő Bödét, aki pár perc múlva éppen csak eltévesztette 16 méterről a bal alsó sarkot.

NÉVJEGY
GYŐRI ETO FC
Alapítva: 1904 (Győri Vagongyár ETO néven)
Magyar bajnok: 4 alkalommal (1963 ősz, 1981–82, 1982–83, 2012–13)
Ezüstérmes: 2 alkalommal (1983–84, 1984–85)
Bronzérmes: 6 alkalommal (1967, 1973–74, 1985–86, 2007–08, 2009–10, 2011–12)
Kupagyőztes: 4 alkalommal (1965, 1966, 1967, 1979)

Az első fél óra nem telt el azért hazai helyzet nélkül, de Nikola Trajkovics az ötösről a léc fölé bólintott – a 34. percben már a hálóba került a labda, ám Böde egyértelműen lesről talált a győri kapuba. Az első játékrészben sokkal többet és veszélyesebben támadtak a fővárosi zöld-fehérek, hallatszott is szórványos elégedetlenkedés a nézőtérről, hiszen a 14 ezres közönség többsége bajnokavatásra vágyott.

A szünetben a győri női kézilabdások villogtatták meg elbűvölő mosolyaikat, no és a frissiben elnyert Bajnokok Ligája-trófeát, majd a sérült Sztevanovicsot a hétközi kupamérkőzést végigvédő Molnár Péter váltotta, Rok Kronavetert pedig a mostanában igen agilis Nemanja Andrics.

Vincze Ottó a pályán jegyezte el Görbicz Anitát

A második félidőben először Varga Roland miatt törhetett volna ki akkora ünneplés, mint a sokszorosan aranyos lányok, asszonyok miatt korábban, de a labdarúgó először Jova Leventébe lőtte ziccerét, majd rosszul passzolt középre az ötös sarkáról. Jegyezzük meg, mindkétszer azt a Philipp Böniget futotta le, aki korábban megütötte a fejét egy Bödével történt ütközés során, de az ápolás után visszatért a pályára. Nem kellett volna, hamarosan már a ferencvárosi játékosok kérték mesterüket, hogy cserélje le a szédelgő németet, akit Sváb Dániel váltott végül.

Nemcsak a letámogatott, az első félidőben egyébként prímán futballozó Bönig, más sem ismert a Ferencvárosra, előnybe is került az ETO, mégpedig kettős előnybe: Andrics kiharcolt egy 11-est Alekszandar Alempijevics mellett, a tettes kiállt, Völgyi Dániel pedig higgadtan értékesítette a büntetőt. 1–0!

A LEGNAGYOBB VESZTES
Leonardo lett a legszomorúbb ferencvárosi: Strestík eltörte bokáját...

A fiatal hátvéd hamar a pokolba került a mennyből, mert még ki sem igazán ünnepelhette magát a gól után, könyöklés miatt megkapja második sárgáját, és utolérte Alempijevicset a folyosón...
Gyorsan reagált a két mester, Moniz a támadó Milan Pericset, Pintér Attila a védő Marko Dinjart dobta harcba – a csatár középpályást, a hátvéd pedig támadót váltott. Jó tíz perc múlva a gólhátrány is kis híján kiegyenlítődött, de Muhamed Besic lövése a kapufán csattant – tenyerébe is rejtette arcát a kispad előtt ülő Pintér, pontosan tudva, mint jelentett volna ez a gól a vendégeknek.

Magasabbra emelkedtek (Fotó: Czerkl Gábor)
Magasabbra emelkedtek (Fotó: Czerkl Gábor)

Majdnem annyit, mint a Leonardóra hátulról gyilkosan rácsúszó Marek Strestík piros lapja...

Le is sérült a brazil cselkirály (információink szerint valószínűleg eltört a bokája – Leonardót kórházban vizsgálják), és amikor a román Andrei Ionescu állt be helyette, már csak bő tíz perc volt hátra a mérkőzésből. Besic egy szabadrúgással, Gyömbér Gábor egy közeli kanalazással veszélyeztette Molnár kapuját, de a cserekapuson nem tudtak kifogni, majd Böde csúsztatott a bal sarok mellé az ötösről bevetődve.

KIVÉDEKEZTE TEHÁT A HAJRÁT A GYŐRI ETO, AZ EGYGÓLOS ELŐNY MEGŐRZÉSE PEDIG AZT JELENTETTE, HOGY HARMINC ÉV UTÁN ISMÉT ARANYÉRMET SZERZETT AZ NB I-BEN A RÁBA-PARTI ALAKULAT!

A lefújás után hatalmas örömünnep vette kezdetét a gyepen, Pintér Attila főszereplésével. A szakember egyáltalán nem mellesleg a neki annyi örömöt és annyi bánatot okozó Ferencváros ellen lett ismét az NB I bajnoka.

Pezsgő, tánc, egy kis csobbanás - így ünnepelt a Győri ETO

Moniz nagyon kiakadt a sajtótájékoztatón

Összefoglaló

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 27. FORDULÓ
Győri ETO–Ferencváros 1–0 (Völgyi 60. – 11-esből)
NE IZGULJ, MAMA, MEGNYERTÜK! – GYŐRI NYILATKOZATOK
A győriek vezetőedzője, Pintér Attila a találkozót követően a Sport TV-nek adott nyilatkozatában mindenkinek köszönetet mondott, amiért bíztak benne.
„Nagyon szépen köszönjük a gratulációkat. Meg szeretném köszönni Antók Zoltánnak, aki velem mindig korrekt volt, bízott bennem és bármilyen eredmény volt, akkor is tudta, milyen munkát végzek. Meg szeretném köszönni Tarsoly Csabának, aki bízott bennem, és visszahozott, hiszen úgy gondolom, csak ő merte egyedül megcsinálni, hogy visszahoz engem. Meg szeretném köszönni a szüleimnek, édesanyámnak, aki most otthon izgul. Ne izgulj, mama, megnyertük! És sajnos, aki nem lehet most velünk, az az édesapám, de föntről mindig figyel rám, úgyhogy nagyon szépen köszönöm!” – mondta a Sport TV-nek könnyeivel küszködve Pintér Attila a találkozót követően.
A győztes gólt szerző Völgyi Dániel szerint ennél nagyobb ajándék nem is kell egy vasárnap estére, míg Varga Roland élete egyik legszebb napjának aposztrofálta a mait.

„Szenzációs élmény, ami most itt megtörténik velünk, harminc éve vártak a szurkolók itt erre. Megmondom őszintén, én még soha nem voltam bajnok, ez valami hihetetlen. Ennél nagyobb ajándék nem is kell egy vasárnap estére. Nagyon, nagyon boldog vagyok" – mondta a félmeztelenre vetkőzött Völgyi Dániel a Sport TV-nek.

„Az egész szezonban ezért dolgoztunk, és végre sikerült bajnoki címet szereznünk. Én úgy érzem, hogy megérdemeltük ezt a címet, nagyon sokat tettünk érte" – tette hozzá Völgyi, aki egyetértett azzal a felvetéssel, hogy hihetetlen hangulat vár a csapatra Győrben a következő hetekben.

„Igen, igen, biztosan. A városházára is biztosan megyünk, úgy érzem az emberek is meg vannak elégedve, hiszen tényleg ezért dolgoztunk egész évben és hála Istennek sikerült. A stábnak és edzőknek is nagyon szépen köszönjük, hogy így felkészítettek minket, hiszen nélkülük nem tudtuk volna ezt elérni."

„Életem első bajnoki címe, komolyan mondom, életem egyik legszebb napja, ha nem a legszebb – tette ezt már hozzá Varga Roland. – Elképesztően boldog vagyok, és nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki támogatott minket."
Marek Strestík a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, nagyon sajnálja, hogy sérülést okozott Leonardónak, és elnézést kér a vendégek braziljától.
„Fantasztikus érzéseket okoz a bajnoki cím megnyerése, de kicsit elrontja az ünneplést, hogy hallottam, hogy Leonardo bokasérülést szenvedett. Nagyon sajnálom, és bocsánatot szeretnék kérni, mert nem akartam senkinek sérülést okozni – mondta Marek Strestík, aki nem tud felhőtlenül örülni a bajnoki címnek. – Nem tudok most az ünneplésre koncentrálni, mert nagyon sajnálom Leonardót, és még egyszer bocsánatot kérek tőle."
NB I, 27. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 10., péntek
17.00 MTK Budapest–MVM Paks 1–0 Kassai Viktor
19.00 Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK 1–1
Bognár Tamás
Május 11., szombat
14.00 Lombard Pápa–Egri FC 6–1 Veizer Roland
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Siófok 3–1Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 0–2Hamisz Mohammed al-Marri
18.30 Újpest FC–Budapest Honvéd 2–4 Szabó Zsolt
Május 12., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton 2–1Vad II István
18.30 Győri ETO FC–Ferencváros 1–0 Farkas Ádám
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 27 14 6 7 44–20 +24 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
5. DVSC-Teva 27 13 4 10 42–29 +13 43
6. Ferencváros 27 11 9 7 44–32 +12 42
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 27 9 10 8 32–25 +7 37
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 27 8 11 8 39–34 +5 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 27 7 6 14 24–42 –18 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15
MAGYAR BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK

IDÉNY BAJNOK KUPAGYŐZTES
1901 Budapesti TC -
1902 Budapesti TC -
1903 Ferencvárosi TC -
1904 MTK -
1905 Ferencvárosi TC -
1906–07 Ferencvárosi TC -
1907–08 MTK -
1908–09 Ferencvárosi TC -
1909–10 Ferencvárosi TC MTK
1910–11 Ferencvárosi TC MTK
1911–12 Ferencvárosi TC MTK
1912–13 Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC
1913–14 MTK MTK
1914 ősz* (nem hivatalos) Ferencvárosi TC -
1915 tavasz* (nem hivatalos) Ferencvárosi TC -
1915 ősz* (nem hivatalos) MTK -
1916–17 MTK -
1917–18 MTK -
1918–19 MTK -
1919–20 MTK -
1920–21 MTK -
1921–22 MTK Ferencvárosi TC
1922–23 MTK MTK
1923–24 MTK -
1924–25 MTK MTK
1925–26 Ferencvárosi TC Kispesti AC
1926–27 Ferencváros FC Ferencváros FC
1927–28 Ferencváros FC Ferencváros FC
1928–29 Hungária FC -
1929–30 Újpest FC Bocskai FC (Debrecen)
1930–31 Újpest FC III. kerület
1931–32 Ferencváros FC Hungária FC
1932–33 Újpest FC Ferencváros FC
1933–34 Ferencváros FC Soroksári TE
1934–35 Újpest FC Ferencváros FC
1935–36 Hungária FC -
1936–37 Hungária FC -
1937–38 Ferencváros FC -
1938–39 Újpest FC -
1939–40 Ferencváros FC -
1940–41 Ferencváros FC Szolnoki MÁV TE
1941–42 Weiss Manfréd FC (Csepel) Ferencváros FC
1942–43 Weiss Manfréd FC (Csepel) Ferencváros FC
1943–44 Nagyváradi AC Ferencváros FC
1944* (nem hivatalos) Ferencváros FC -
1945 Újpesti TE -
1945–46 Újpesti TE -
1946–47 Újpesti TE -
1947–48 Csepeli MTK -
1948–49 Ferencvárosi TC -
1949–50 Budapesti Honvéd -
1950 Budapesti Honvéd -
1951 Budapesti Bástya -
1952 Budapesti Honvéd Budapesti Bástya
1953 Budapesti Vörös Lobogó -
1954 Budapesti Honvéd -
1955 Budapesti Honvéd Vasas SC
1956* (félbeszakadt) Budapesti Honvéd -
1957 Vasas SC -
1957–58 MTK Ferencvárosi TC
1958–59 Csepel SC -
1959–60 Újpesti Dózsa -
1960–61 Vasas SC -
1961–62 Vasas SC -
1962–63 Ferencvárosi TC -
1963 Győri Vasas ETO -
1964 Ferencvárosi TC Budapesti Honvéd
1965 Vasas SC Győri ETO
1966 Vasas SC Győri ETO
1967 Ferencvárosi TC Győri ETO
1968 Ferencvárosi TC MTK
1969 Újpesti Dózsa Újpesti Dózsa
1970 Újpesti Dózsa -
1970–71 Újpesti Dózsa Újpesti Dózsa
1971–72 Újpesti Dózsa Ferencvárosi TC
1972–73 Újpesti Dózsa Vasas SC
1973–74 Újpesti Dózsa Ferencvárosi TC
1974–75 Újpesti Dózsa Újpesti Dózsa
1975–76 Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC
1976–77 Vasas SC Diósgyőri VTK
1977–78 Újpesti Dózsa Ferencvárosi TC
1978–79 Újpesti Dózsa Rába ETO
1979–80 Budapesti Honvéd Diósgyőri VTK
1980–81 Ferencvárosi TC Vasas SC
1981–82 Rába ETO Újpesti Dózsa
1982–83 Rába ETO Újpesti Dózsa
1983–84 Budapesti Honvéd Siófoki Bányász SE
1984–85 Budapesti Honvéd Budapesti Honvéd
1985–86 Budapesti Honvéd Vasas SC
1986–87 MTK-VM Újpesti Dózsa
1987–88 Budapesti Honvéd Békéscsabai Előre SC
1988–89 Budapesti Honvéd Budapesti Honvéd
1989–90 Újpesti Dózsa Pécsi Munkás SC
1990–91 Budapesti Honvéd Ferencvárosi TC
1991–92 Ferencvárosi TC Újpesti TE
1992–93 Kispest-Honvéd FC Ferencvárosi TC
1993–94 Vác FC-Samsung Ferencvárosi TC
1994–95 Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC
1995–96 Ferencvárosi TC Kispest-Honvéd FC
1996–97 MTK FC MTK FC
1997–98 Újpesti TE MTK Hungária FC
1998–99 MTK Hungária FC DVSC-Epona
1999–00 Dunaferr SE MTK Hungária FC
2000–01 Ferencvárosi TC Debreceni VSC
2001–02 Zalahús ZTE FC Újpest FC
2002–03 MTK Hungária FC Ferencvárosi TC
2003–04 Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC
2004–05 Debreceni VSC-AVE Ásványvíz Matáv Sopron
2005–06 Debreceni VSC-AVE Ásványvíz FC Fehérvár
2006–07 DVSC-Teva Bp. Honvéd
2007–08 MTK Budapest DVSC-Teva
2008–09 DVSC-Teva Bp. Honvéd
2009–2010DVSC-TevaDVSC-Teva
2010–2011
Videoton FC
Kecskeméti TE
2011–2012
DVSC-Teva
DVSC-Teva
2012–2013
Győri ETO

LABDARÚGÁS, EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2012–2013
Ország Bajnokcsapat Kupagyőztes
Albánia Skënderbeu
május 17.
Andorra Lusitanos
Anglia Manchester United
Wigan
Ausztria május 30.
Azerbajdzsán május 25.
Belgium Genk
Bosznia-Hercegovina Zeljeznicar
ápr. 30., máj. 15.
Bulgária május 15.
Ciprus APOEL
május 22.
Csehország május 18.
Dánia FC Köbenhavn
Esbjerg
Észak-Írország Cliftonville
Glentoran
Észtország* Kalju*május 18.
Fehéroroszország* BATE Boriszov*május 26.
Feröer* EB/Streymur*Víkingur*
Finnország* HJK*Honka*
Franciaország PSG
május 31.
Görögország Olympiakosz Pireusz
Olympiakosz Pireusz
Grúzia Dinamo Tbiliszi
Hollandia Ajax
AZ
Horvátország Dinamo Zagreb május 8. és 22.
Írország*
Sligo Rovers* Derry City*
Izland*
FH*KR*
Izrael Maccabi Tel-Aviv
Hapoel Ramat Gan
Kazahsztán* Sahtyor Karagandi*Asztana*
Lengyelország Legia Warszawa
Lettország* Daugava Daugavpils*május 18.
Liechtenstein nincs bajnokság
Vaduz
Litvánia* Ekranas*május 19.
Luxemburg
Macedónia
Magyarország Győri ETO
május 22.
Málta Birkirkara
május 19.
Moldova május 27.
Montenegró május 22.
Németország Bayern München
június 1.
Norvégia*
Molde*Hödd
Olaszország Juventus
május 26.
Oroszország június 1.
Örményország Sirak
Pjunyik
Portugália május 26.
Románia Steaua
június 1.
San Marino La Fiorita
Skócia Celtic
május 26.
Spanyolország Barcelona
május 17.
Svájc május 20.
Svédország*
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik