A Siófokot is megverte otthonában a Kecskemét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 15:55
null
A kecskemétiek Rafael Burgos (balra) vezető gólját ünneplik (Fotó: Meder István)
Az NB I 27. fordulójában a tavasszal jó formában lévő Kecskemét az utolsó előtti Siófokot fogadta, és nem is hagyta kicsúszni kezéből a három pontot.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Egy jó és egy rossz hírt tartogatott a forduló a Siófoknak: az utolsó Eger folytatta bajnoki kalandozásait, ami kapóra jött az utolsó előtti Balaton-partiaknak, az viszont már nem, hogy az egriek kikaptak attól a Pápától, amelyet pedig annyira szeretnének megelőzni a kék-sárgák. Horváth Károly, a siófokiak vezetői mindenese azért leszögezte a mérkőzés előtt, hogy töretlenül bíznak a bennmaradásban, például prémiumot is csak akkor láthatnak, ha nem esnek ki – éppenséggel a hazai játékosok is régen láttak prémiumot, csak egészen más okokból.

A jövő azért körvonalazódik Kecskeméten, a remek formában lévő karmester, Vladan „Xavics" Szavics például 2015-ig hosszabbított, a kecskeméti jelen pedig kifejezetten napsütéses, hiszen valósággal menetel a tavasszal Horváth Ferenc gárdája. A Siófok ellen például két perc kellett egy kapufához (Vaskó Tamás talpalt ügyesen, de kissé pontatlanul), 13 pedig az első gólhoz: Rafael Burgos közelről lőtt a kapuba úgy, hogy az akció során három hazai és három vendégjátékos is hozzáért a labdához, az utolsó két érintés pedig siófoki lábhoz, illetve kézhez fűződik.

Bár Burgos nem sokra rá majdnem duplázott (Fehér Zsolt érkezett egy világklasszis védőhöz is méltó becsúszással), visszavett a tempóból a vezetés tudatában a hazai csapat, a vendégek pedig főleg a jobb oldalon támadtak abban bízva, hogy a bizonytalan Edgardo Diaz előbb-utóbb csak összehoz számukra egy büntetőt. Néha ügyesen játszott a középpályán a Siófok, olykor agresszív letámadással is operált, de a védelem ingatag maradt, szerencséjére a szünet előtti hajrában Eugene Salami kihagyta a kihagyhatatlant.

EDZŐI NYILATKOZATOK
„Azt szoktam mondani, mi sose kapunk ki, csak túl rövidek a meccsek. Szerencsére most nem így történt, és nyerni tudtunk. A srácok nagyszerűen álltak a mérkőzéshez, motiváltak voltak. Remélem, a folytatásban sem engedünk ki, amíg ennyire szeretnek nyerni a játékosok, nem lehet gond" – értékelte a mérkőzést a Kecskeméti TE vezetőedzője, Horváth Ferenc.
„Nem szabad ilyen hibákat elkövetni, mint amiket a góloknál elkövettünk. Amíg ilyenek történnek, értelmetlen a kontrajátékunk. Természetesen nem adjuk fel, nyolc pont a hátrányunk, és még szerezhető kilenc, amíg matematikailag van esélyünk, dolgozunk tovább" – nyilatkozta Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója a Sport Televíziónak.

A fordulás viszont gyors gólváltást hozott: előbb az egykori siófoki Mogyorósi József passzából fejelt Mohl Dávid csodagólt, majd egy pofás Nagy Tamás, Jusuf Dajic, Kiss Máté akciót zárt utóbbi hálórezgetéssel.

Még mielőtt fellelkesülhetett volna a Siófok, a szépítés előtt nagyot hibázó Salami egy fejes góllal javított. A hajrára fordulva reménysugár csillant a vendégek előtt, mert Marko Vukaszovics egymás után két fölösleges sárga lapot is begyűjtött, de hiába cserélt kétszer is Horváth Károly, egy közeli Windecker József-fejestől (Antal Botond hatalmasat védett) eltekintve szép csendesen csordogáltak a hátralévő percek, nem támadtak fel a látogatók.

Az anyagi problémák ellenére sem lankad a Kecskemét, vereségével (és a Pápa győzelmével) igen nehéz helyzetben találta magát a Siófok.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–SIÓFOK 3–1 (Burgos 13., Mohl 49., Salami 68., ill. Kiss M. 52.)

NB I, 27. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 10., péntek
17.00 MTK Budapest–MVM Paks 1–0 Kassai Viktor
19.00 Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK 1–1
Bognár Tamás
Május 11., szombat
14.00 Lombard Pápa–Egri FC 6–1
Veizer Roland
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Siófok 3–1Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Szombathelyi HaladásHamisz Mohammed al-Marri
18.30 Újpest FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2) Szabó Zsolt
Május 12., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton (Tv: M1)Vad II István
18.30 Győri ETO FC–Ferencváros (Tv: Sport2) Farkas Ádám
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 26 16 7 3 52–29 +23 55
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
5. Ferencváros 26 11 9 6 44–31 +13 42
6. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
7. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12 40
8. Haladás 27 9 10 8 32–25 +7 37
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 27 8 11 8 39–34 +5 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 27 7 6 14 24–42 –18 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik