A hajrában nyert a Haladás Pécsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 16:00
null
Megérdemelt sikert arattak Pécsen a zöld mezes szombathelyiek (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Pécsi MFC a Szombathelyi Haladás csapatát fogadta. A gól- és igazából valamirevaló helyzet nélküli első félidőt követően a 82. percben Radó András szerzett vezetést a vendégeknek, négy perccel később pedig ugyanő 11-esből állította be a végeredményt.

Ugyan a meccsnek különösebb jelentősége egyik csapat számára sem volt, annál azért mindenképpen jobb focira lehetett számítani a csapatoktól, mint amit nyújtottak. Különösképpen a pécsiek maradtak adósok a futballal, hiszen a szombathelyiek idegenben azt adták, amit kellett: fegyelmezetten védekeztek, és próbáltak kontrázni, nem sok sikerrel.

A hazaiak viszont teljesen ötlettelennek tűntek az első félidőben, gyakorlatilag egy valamirevaló helyzetük volt, még a 17. percben, amikor Wittrédi Dávid indította a jobb oldalon Miroszlav Grumicsot, aki középre adott. Ott érkezett Simon Ádám, aki elhúzta a labdát a kapujából kilépő Göcze Gergő mellett is, majd 12 méterről, jobbról kisodródva lőtt, de a visszaérő Schimmer Szabolcs a gólvonalon mellel hárított.

Ezt, illetve egy távolabbi Beke Péter-lövést leszámítva semmi veszélyt nem jelentettek Göcze kapujára. Igaz, a túloldalon sem volt túl sok esemény: csak Gyurján Bence lövései voltak említésre méltóak, de Dibusz Dénes rendre hárítani tudott.

A menet közben eleredő eső sem tett jót a játék színvonalának. Igaz, a csapatok küzdöttek becsülettel, de focit azt keveset láthatott a kilátogató 800 néző. Nem csoda, hogy a szünetben cseréltek a pécsiek. Ez azonban nem sokat változtatott a játék képén, sőt az 59. percben Andorka Péter révén a szombathelyiek puskáztak el nagy helyzetet.

A hazaiaknak továbbra is csak a küzdeni tudásukat lehetett dicsérni, meg is kapták azt a katari játékvezetőtől, mégpedig négy sárga lap képében. Aztán amikor már kezdték elkönyvelni a döntetlent, jött a slusszpoén: a 82. percben Devecseri Szilárd indítása után Radó András kilépett a védők közül, s 8 méterről, jobbal a kapu bal oldalába lőtt (0–1).

Három perccel később pedig Eke Uzoma buktatta a pécsi 16-oson belül Gyurjánt, a megítélt büntetőt Radó András értékesítette, beállítva a 0–2-es végeredményt.

LABDARÚGÓ NB I

27. FORDULÓ
Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 0–2 (Radó 82., 86. – az utóbbit 11-esből)

NB I, 27. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 10., péntek
17.00 MTK Budapest–MVM Paks 1–0 Kassai Viktor
19.00 Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK 1–1
Bognár Tamás
Május 11., szombat
14.00 Lombard Pápa–Egri FC (Tv: Duna) Veizer Roland
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Siófok (Tv: Sport2)Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Szombathelyi HaladásHamisz Mohammed al-Marri
18.30 Újpest FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2) Szabó Zsolt
Május 12., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton (Tv: M1)Vad II István
18.30 Győri ETO FC–Ferencváros (Tv: Sport2) Farkas Ádám
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 26 16 7 3 52–29 +23 55
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
5. Ferencváros 26 11 9 6 44–31 +13 42
6. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
7. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12 40
8. Haladás 27 9 10 8 32–25 +7 37
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 27 8 11 8 39–34 +5 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 27 7 6 14 24–42 –18 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik