Eurofutball: a túlórában hiúsult meg a történelmi tripla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 23:24
Nem sikerült a történelmi tripla a Cliftonville-nek: az idén a bajnokságot és a Ligakupát is megnyerő észak-belfasti csapat, bár vezetett, végül 3–1-re kikapott a Glentorantól az északír kupa (Irish Cup) hosszabbításba torkolló szombati döntőjében.

Joe Gormley révén a Cliftonville szerezte meg a vezetést – Gormley mindössze a harmadik futballista a Cliftonville 134 éves történetében, aki egy idényben eljut 30 gólig –, azonban Andrew Waterworth egyenlített, így következett a hosszabbítás.

Jimmy Callacher fejesével már a Glens vezetett, majd jött újfent a héten vírusfertőzéssel kínlódó Waterworth, és második góljával az est hősévé lépett elő. Ciaran Caldwell (Cliftonville) és Richard Clarke (Glentoran) dulakodása következtében mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a meccset.

A diadal a Glentoran-stáb két tagjában is különleges érzelmeket keltett: a menedzser Eddie Paterson két éve még a Cliftonville szakvezetője volt, de elbocsátották; míg a védő Colin Nixonnak ez volt pályafutása 794., egyben utolsó, klubcsúcsot jelentő fellépése.

A Glentoran kilenc év után hódította el a kupát, és 21 elsőségével a második az örökranglistán a Linfield (42) mögött.

A mérkőzés előtt lojalista aktivisták tüntettek a stadionban, amiért az Ír Labdarúgó-szövetség úgy döntött: az etnikai és vallási ellentétek csillapítása érdekében a meccs előtt nem játsszák el a brit himnuszt.

ÉSZAKÍR-KUPA, DÖNTŐ, BELFAST
Glentoran–Cliftonville 3–1
(Waterworth 64., 101., Callacher 99., ill. Gormley 34.) – hosszabbítás után

Ami az egy héttel a kupadöntőt megelőzően véget érő bajnokságot illeti, a Cliftonville már fordulókkal a zárás előtt biztossá tette aranyérmét. Az 1879-ben alapított észak-belfasti csapat – Írország legöregebb futballklubja – 1906, 1910 és 1998 után negyedszer lett Észak-Írország bajnoka. A megelőző kilenc idényből hetet a Linfield nyert meg, a Cliftonville diadala előtti három évben rendre az 51-szeres bajnok kék-fehéreké lett az aranyérem.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG, 2012–2013
A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Cliftonville 38 29 4 5 95–38 57 91
2. Crusaders 38 26 5 7 82–41 41 83
3. Linfield 38 17 11 10 69–48 21 62
4. Glentoran 38 15 12 11 63–44 19 57
5. Ballinamallard United
38 15 8 15 49–43 6 53
6. Coleraine 38 13 14 11 50–57 -7 53
EURÓPAI KUPAINDULÓK. BL-selejtező (2. forduló): Cliftonville. El-selejtező (1. forduló): Crusaders, Linfield, Glentoran
AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
7. Portadown 38 15 10 13 55–55 0 55
8. Ballymena United 38 11 13 14 54–68 -14 46
9. Glenavon 38 12 6 20 64–62 2 42
10. Dungannon Swifts 38 9 13 16 42–58 -16 40
11. Donegal Celtic 38 6 9 23 32–80 -48 27
12. Lisburn Distillery 38 4 7 27 29–90 -61 19
KIESETT: Lisburn Distillery, Donegal Celtic (utóbbi osztályozón)
FELJUTOTT: Ards, Warrenpoint Town (utóbbi osztályozón)
OSZTÁLYOZÓ: Warrenpoint Town–Donegal Celtic 1–0, 1–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik