Finnország: Gruborovicsék kiütésével bajnok a HJK!

2012.10.27. 15:21
A finn élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó, 33. fordulójában a HJK Helsinki kiütéses, 6–3-as győzelmet aratott a Gruborovics Tamást végig a soraiban tudó, ám a Szeróvay Mihályt ezúttal is nélkülöző JJK Jyväskylä otthonában, ezzel megszerezte története 25. bajnoki címét.

Mint utóbb kiderült, a HJK-nak a vereség is elég lett volna a bajnoki címhez, ám a fővárosiak nem bíztak semmit a véletlenre: húsz perc után már 3–0-ra vezettek, végül 6–3-as győzelmet arattak a bajnokság leggyengébb védelmével rendelkező JJK otthonában (Gruborovicsék 33 meccsen 65 gólt kaptak a bajnokságban).

A HJK Helsinki a Bajnokok Ligája 2013–2014-es szezonjának második selejtezőkörében, míg a bajnokság második helyén végző Inter Turku, valamint a harmadik helyen záró Turku PS az Európa-liga első selejtezőkörében kapcsolódik be a nemzetközi kupaküzdelmekbe.

A Lahti Szentpéteri Viktorral a kapujában 2–1-es győzelmet aratott a KuPS ellen. A kilencszeres bajnok Haka hiába nyerte meg utolsó két mérkőzését, kiesett az élvonalból.

FINNORSZÁG
33. FORDULÓ
Honka–Inter Turku 3–0
JJK Jyväskylä–HJK 3–6
Lahti–KuPS 2–1
IFK Mariehamn–MyPA 2–2
Turku PS–Jaro 1–2
VPS–Haka 0–1

 

A VÉGEREDMÉNY
1. HJK 33 19 7 7 63–33 +30 64
2. FC Inter Turku 33 17 7 9 57–42 +15 58
3. TPS 33 16 6 11 55–33 +22 54
4. IFK Mariehamn 33 13 12 8 50–43 +7 51
5. FC Lahti 33 16 2 15 45–49 –4 50
6. MYPA 33 13 10 10 39–33 +6 49
7. FC Honka 33 12 7 14 37–38 –1 43
8. VPS 33 12 7 14 36–38 –2 43
9. JJK 33 12 4 17 54–65 –11 40
10. KuPS 33 10 6 17 39–53 –14 36
11. FF Jaro 33 8 9 16 28–51 –23 33
12. Haka 33 9 5 19 32–57 –25 32
EURÓPAI KUPAHELYEK. 1 Bajnokok Ligája-hely (selejtező, 2. kör: HJK). 3 Európa-liga-hely (selejtező, 1. kör: Inter, TPS; selejtező, 2. kör: kupagyőztes, Honka)
KIESŐ: 12. helyezett (Haka)
TAVASZI-ŐSZI RENDSZERŰ BAJNOKSÁGOK EURÓPÁBAN, 2012
ORSZÁG BAJNOK KUPAGYŐZTES
Észtország Kalju
a döntőt 2013 tavaszán játsszák
Fehéroroszország
Feröer EB/Streymur Víkingur
Finnország HJK
Honka
Izland FH
KR
Írország Sligo Rovers
Kazahsztán
Lettország a döntőt 2013 tavaszán játsszák
Litvánia a döntőt 2013 tavaszán játsszák
Norvégia
Svédország

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik