Vizes vb: Kapás Boglárka még lázas, de a közérzete már jobb

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 09:06
null
Kapás Boglárka még lázas, de a közérzete már jobb (Fotó: Török Attila)
A világbajnoki hetedik helyért megdolgozott, a koronavírus-fertőzést „ajándékba” kapta… Virth Balázs tanítványa előbb meggyógyulni akar, csak azután foglalkozik az augusztusi Eb-vel.

 

– Mikor kezdett el gyanakodni?
Kedden, nem sokkal az ébredés után éreztem, hogy hőemelkedésem van – mondta Kapás Boglárka (UTE), akinek nem sokkal ezután pozitív lett a koronavírustesztje. – Először arra gondoltam, biztosan csak a szokásos legyengülés, ám aztán magasabbra kúszott a lázmérő higanyszála, pedig nekem nem nagyon szokott lázam lenni. Ez ébresztette fel bennem a gyanút. Meg az, hogy nem éreztem jól magam.

– Jobban van már?
– Még lázas vagyok, de a közérzetem már jobb. Az első hullám során voltam már koronavírusos, akkor semmilyen tünetem sem volt, ezúttal van…

– Ez a betegsége érinti az augusztusi Európa-bajnokságot is?
– Nem tudom... Egyelőre az a legfontosabb, hogy mihamarabb jól legyek, de aggaszt, hogy már harmadik napja lázas vagyok, és ez azért sokat kivesz belőlem. Viszont nem szoktam feladni semmit, úgyhogy most is az a mottóm, hogy nem adom fel.

– Akkor kicsit nézzünk hátrafelé: ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnia a világbajnokságot, mit mondana?
– Nagyon élveztem a versenyzést, elértem, amit akartam.

– Vagyis?
– Az elsődleges célom az volt, hogy az előzmények, a nehéz felkészülés után élvezzem a világbajnokságot. Volt egy másodlagos is, hogy kétszáz pillangón bejussak a döntőbe, ám az már megfelelő időeredményt és helyezést is kívánt, és az utóbbi kettőben nem gondolkodhattam az elmúlt hónapok után. Végül ezt a másik célomat is elértem.

– A világbajnoki hetedik hely vagy a 2:07-es idő hozta a nagyobb örömöt?
– Ilyen nehézségek után ez az idő nagyon értékes. Ha valaki azt mondta volna a világbajnokság előtt, hogy hetedik leszek, aláírtam volna. Tudtam, hogy ennél nagyobb céljaim nem nagyon lehetnek.

– Még akkor sem, ha edzője, Virth Balázs júniusban azt mondta, hogy ismét a régi Kapás Boglárkát látja a medencében?
– Éreztem én is azt, amit Balázs, de ez a világbajnokságon csak annyiban mutatkozhatott meg, hogy ugyanúgy álltam fel a rajtkőre, mint ahogy szoktam: ugyanazzal a koncentrációval és azzal az elhatározással, hogy száztíz százalékot adok ki magamból. Ám ezúttal nem volt semmiféle teher rajtam, és magammal szemben sem támasztottam túlzott elvárást.

– Hogy érzi, a szakmabeliek, az úszás szerelmesei és a szurkolók elfogadták, hogy ezúttal nem a korábbi Kapás Boglárkát láthatták a Duna Arénában?
– Én úgy érzem, elfogadták. Rengeteg visszajelzést kapok a világbajnokság óta, és szinte mindenki csak gratulál. Persze akad egy-két kivétel, de ezekkel nem kell foglalkozni. Nagyon jó érzés, hogy az emberek ennyire empatikusak.

– Hogyan látja a női kétszáz pillangó mezőnyét?
– Már jó ideje oda lehet kerülni a mezőny elejére 2:05-2:06-os idővel. Persze akad kivétel, hiszen például az öt évvel ezelőtti budapesti világbajnokságon 2:04 kellett a győzelemhez, de úgy érzem, ha összeszedem magam, újra ott tudok lenni az élmezőnyben.

– És mi a véleménye az aranyérmesről, a tizenöt éves kanadai Summer McIntoshról?
– Nagyon tehetséges és nagyon fiatal, nem az a lány, aki tele van izommal. Nem erőből, hanem technikából úszik.

A címvédő Kapás Boglárkának 200 pillangón a döntő és a 2:07-es idő is meglett (FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS)
A címvédő Kapás Boglárkának 200 pillangón a döntő és a 2:07-es idő is meglett (FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS)

– A bajnokok egyébként hogyan fogadják a fiatal tehetségeket?
– Én az év elején hallottam először róla, hiszen kétszáz pillangón 2:05-ös időt úszott, úgyhogy már akkor sejtettem, hogy a világbajnokságon is jó lesz, meg persze azt is, hogy képes a fejlődésre. Azt viszont ilyenkor még nem lehet megmondani, mi lesz három-négy év múlva. Sok minden történhet: az is, hogy töretlenül fejlődik, és az is, hogy nem halad úgy és olyan ütemben előre, mint eddig. Én persze innentől figyelemmel kísérem a pályafutását.

– Elkapható Summer McIntosh?
0 Az az idő, amit a kanadai tud, olyan eredmény, amit én is elérhetek, úgyhogy nem érzem, hogy verhetetlen lenne. Ettől még a jövőben lehet, hogy az lesz – meglátjuk.

– Ahogyan azt sem tudhatjuk jelenleg, ott lesz-e a római kontinensviadalon. Milyen forgatókönyvek léteznek?
– Még túl korán van ahhoz, hogy bármit is mondjak. Nagyon aggódós ember vagyok, a pozitív teszt láttán is megfordult a fejemben sok negatív gondolat – ez ugyanaz a hang, amelyik a verseny előtt szokott biztatni, vagy éppen még magasabbra teszi a lécet, csak most rosszakat mondott. A legfontosabb tényleg az, hogy meggyógyuljak, aztán az edzőmmel megbeszéljük a hogyan továbbot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik