Kocsis Márta: A kivételezés a rossz utat jelenti

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.12.10. 17:49
null
Egy nap az utánpótlásért címmel tizennegyedszer rendezett nagy sikerű konferenciát szerkesztőségünk. A Lurdy Ház Rendezvényközpontjában tartott egész napos eseményen ezúttal is klasszis előadók beszéltek a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, legfontosabb ügyekről. Az eseményen Jackl Vivien úszóedzője, Kocsis Márta a kivételes tehetség kibontakoztatásának felelősségéről, helyes irányairól és buktatóiról beszélt.

Egy nap az utánpótlásért címmel tizennegyedik alkalommal rendezett konferenciát a fiatalok sportjáról az Utánpótlássport szerkesztősége.

A Lurdy Ház Rendezvényközpontjában telt házzal megtartott eseményen a Tatabányai Vízmű SE 2024-ben Az év utánpótlásedzője díjjal kitüntetett úszótrénere, Kocsis Márta pódiumbeszélgetésen vett részt. A sportág legnagyobb ígéretei közé tartozó Jackl Vivien felkészítője több témában is elmondta a tapasztalatait és a véleményét: a beszélgetés során a kivételes tehetség kibontakoztatásának felelősségéről, annak helyes irányairól és buktatóiról is megosztotta a gondolatait a hallgatósággal.

„Négy és fél éves korában én tanítottam meg Vivit úszni, azóta is együtt dolgozunk. A kezdetektől látszódott, hogy érzi az úszást, bár a mély vízbe az elején nem akart bejönni; a szülők megfelelő hozzáállása is kellett, hogy megmaradjon a sportágnak. Pici kora óta nyeri az érmeket, hamar jöttek az országos csúcsok, valódi mélypontja nem is volt mindeddig, de nagyon oda kellett figyelni rá.

Az élmény különleges, hiszen harminc éve edzősködöm, ennyire tehetséges fiatallal viszont korábban még nem dolgoztam.

Sok újdonságot tanultam meg miatta" – mondta Kocsis, akinek a tanítványa kijutott a 2024-es párizsi olimpiára.

Kocsis Márta Fotó: Vasas Attila

Úgy érdemes a kiemelkedő tehetséggel foglalkozni, ahogyan a többiekkel vagy mint a hímes tojással? – vetődött fel jogosan a kérdés, amiben egyértelmű a szakember álláspontja.

„Soha nem kivételeztem vele, erre igyekszem figyelni. Ugyanúgy kezelem, mint a többi gyereket, persze az előfordulhat, hogy vele valamivel többet beszélek, többször nézek rá a közös úszás során.

A kivételezés viszont biztosan a rossz utat jelentené.

A szakember megerősítette, a többi tanítványa miatt is szerencsés, hogy Jackl kimagasló eredményeket ér el, hiszen azok motivációt jelentenek a társainak.

„Tatabánya nem világváros, nincs nagy klubunk, így óriási dolog, hogy ilyen versenyzőnk van. A magunk útját járjuk Vivivel, de örömmel veszem, és rendre el is fogadom az edzőkollégák tanácsait vele kapcsolatban. Nyitott vagyok, a mai napig folyamatosan tanulok. Az biztosan sokat számít, hogy régóta együtt dolgozunk, kívülről-belülről ismerjük egymást, megvan az összhang, a kémia köztünk. Nincs nagy varázslat, annyi a titok, hogy bízni kell egymásban!”

(Kiemelt képünkön: Kocsis Márta Fotó: Vasas Attila)

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
5 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
18 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
20 órája

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
2026.09.24. 20:43