Kézilabda: szerdán kezdődik az ifjúsági leány-világbajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 14:06
null
Kínában rendezik meg szerdától az ifjúsági leány kézilabda-világbajnokságot, a mezőnyben a magyar válogatottal.

Az eddigi legnagyobb megméretése előtt áll a 2006-os és 2007-es játékosokból álló ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely tavaly a korosztály Európa-bajnokságán ötödikként zárt, 2022-ben pedig az EYOF-on aranyérmet szerzett.

Szerdától a társaság az első világbajnokságán kezdi meg a szereplést, amit Kínában rendeznek meg. A csapat az utolsó felkészülési mérkőzéseit Ausztria korosztályos legjobbjai ellen játszotta, a mérleg pedig két győzelem volt, így kijelenthető, jól hangoltak a fiatalok a holnap kezdődő vb-re.

Bohus Beáta szövetségi edző összességében elégedetten értékelt, és elmondta, a lányok izgatottan várják a kezdést; a csoportkörben Argentína, Kazahsztán és Norvégia lesz az ellenfél.

Az argentinokról nem tudunk semmit, ám nem szabad leírni a kézilabdájukat, ezt az olimpia is jól mutatja. A kazahokra is nehéz készülni, ráadásul a korábbi korosztályos világversenyekhez képest idén mintha mindenki titkolózna, nem nagyon tudtunk meccsfelvételeket szerezni. Kulcskérdés lesz az alkalmazkodás, a mérkőzéseken belül és az időeltolódáshoz is; utóbbi sokat jelenthet majd a játékosoknak, ha adott esetben évek múlva a felnőttválogatottban hasonló helyzetbe kerülnek” – nyilatkozta az Utánpótlássportnak a szakember.

A négyesekből az első kettő jut a középdöntőben, a harmadik és a negyedik helyezett pedig az Elnök-kupán folytatja.

A magyar női ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Grebenár Réka (NEKA), Lukács Boglárka (Bajnok DSE Nemesvámos), Majoros Gréta (PC Trade Szegedi NKE)
Jobbszélsők: Papp Dorka (Ferencvárosi TC), Varga Dalma (Győri ETO KC)
Jobbátlövők: Fazekas Virág (NEKA), Kriston Kíra (NEKA)
Irányítók: Keceli-Mészáros Renáta (NEKA), Pálmai Liza (NEKA), Rédecsi Polett (Győri ETO KC)
Beállók: Seres Liza (NEKA), Szép Nóra Viktória (Moyra-Budaörs Handball)
Balátlövők: Balogh Veronika (Ferencvárosi TC), Kacsó Noémi (Praktiker-Vác), Szeibert Anna (Ferencvárosi TC), Vári Arina (Győri ETO KC)
Balszélsők: Bede Fanni (Ferencvárosi TC), Mihály Hanna (NEKA)

Női U18-as világbajnokság, Kína, 2024. augusztus 14-25.
Csoportbeosztás:
A-csoport: Szerbia, Svédország, Ausztria, Chile
B-csoport: Horvátország, Montenegró, Nigéria, Angola
C-csoport: Japán, Hollandia, Dél-Korea, Kanada
D-csoport: Franciaország, Brazília, India, Koszovó
E-csoport: Dánia, Kína, Taiwan, Grönland
F-csoport: Magyarország, Norvégia, Argentína, Kazahsztán
G-csoport: Egyiptom, Románia, Spanyolország, Svájc
H-csoport: Németország, Csehország, Guinea, Izland

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Augusztus 14., szerda
12:00 Magyarország–Argentína 
Augusztus 16., péntek
10:00 Magyarország–Kazahsztán 
Augusztus 17., szombat
14:00 Magyarország–Norvégia 

A torna további programja:
Középdöntő: augusztus 18-20.
Negyeddöntők: augusztus 22.
Elődöntők: augusztus 23.
Döntő, helyosztók: augusztus 25.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ) 

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: a 9-12. helyért folytatják az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Atlétika: népes magyar csapat utazik a bergeni U23-as Eb-re

Utánpótlássport
Tegnap, 11:55

Kosárlabda: pénteken startol a jereváni B-divíziós U20-as férfi Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:46
Ezek is érdekelhetik