Vízilabda: idén is erős lesz az Eb-n az U19-es leányválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 09:13
null
Az U19-es leány vízilabda-válogatott augusztus végén Zágrábban szerepel a korosztály Európa-bajnokságán.

Augusztus utolsó hetében Zágrábban vesz részt Európa-bajnokságon az U19-es leány vízilabda-válogatott.

A csapatot az a Benczur Márton készíti fel a kontinensviadalra, aki tavaly a portugáliai Coimbrában világbajnoki címig vezette az U20-asokat.

Abból a csapatból hatan is tagjai a mostani U19-es keretnek

Golopencza Szonja, Hajdú Kata, Kardos Laura, Mácsai Eszter, Tiba Panna és Varró Eszter személyében.

Érdekesség, hogy kimondottan a 2005-ös korosztály számára még nem rendeztek eddig világversenyt, tehát az évjárat képviselői eddig csak az idősebbek között tudták magukat megmutatni Eb-n és vb-n.

„Azzal együtt, hogy a 2005-ösök még nem jártak külön a saját korosztályuk világversenyén, látnunk kell, ebben az évben is erős csapatunk lesz a 2006-osokkal, valamint a 2007-esekkel kiegészülve, és várhatóan ezen az Eb-n is az éremért fogunk harcolni – mondja Benczur Márton. – A tavalyi világbajnoki cím nagyon szép emlék, de ezzel már nem kell foglalkoznia senkinek, aki részese volt annak a sikernek, hiszen ez idén egyik meccsen sem jelent előnyt.”

Benczur Márton Forrás: MVLSZ

Benczur elmondta, a magyar csapat az Európa-bajnokságon mozgékonyságban, sebességben és gondolkodásban szeretné felülmúlni az ellenfeleit.

Egy világversenyen mindig sokat számít a tapasztalat is. A válogatott ezen a téren is jól áll, hiszen többen már negyedik vagy ötödik világeseményükre készülnek, a csapatban pedig vannak magyar bajnokok, nemzetközi és hazai kupagyőztesek. A klubokban jó munkát végeznek az edzők, így bizakodva várjuk az Eb-t. Mindig nagyon örülünk a korosztályos sikernek, azonban a legfontosabb továbbra is az, hogy akár már a következő ciklusban legyenek olyan játékosaink, akik be tudnak kerülni a felnőttválogatottba.”

Varró Eszter a női válogatott bő olimpiai keretében is ott volt Forrás: MVLSZ

Az U19-es válogatott a napokban a görögországi Iteában szerepel nemzetközi felkészülési tornán.A magyarok és a házigazda görögök mellett az Egyesült Államok, Izrael, Olaszország, Horvátország, valamint Hollandia válogatottja is részt vesz a megméretésen.

(Kiemelt képünkön: a kapus Golopencza Szonja 2005-ös születésűként van ott a keretben Forrás: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
14 órája

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
2025.09.07. 12:43

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51
Ezek is érdekelhetik