Vizes vb: Szabó-Feltóthy negyedik, Molnár hetedik 200 háton

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 17:41
Molnár Dóra a hetedik lett 200 háton (Fotó: Imago Images)
Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik, Molnár Dóra a hetedik helyen zárt a 200 méteres hátúszás döntőjében a dohai vizes világbajnokságon.

 

Szabó-Feltóthy Eszter a harmadik, Molnár Dóra a hetedik idővel jutott a 200 hát fináléjába Dohában – előbbi első világbajnoki döntőjét úszta szombaton este, utóbbi 2022-ben (15 évesen!) a hazai rendezésű vb-n már ott volt a legjobbak között (hetedik lett).

Ugyanezt a helyezést ismételte Katarban is, noha száznál ötödikként fordult, a végén hetedikként ért célba – hét tizeddel maradt el pénteki középdöntős idejétől.

Szabó-Feltóthy Eszter nagyszerűen hajrázott, s bár ő is kicsivel lassabb volt, mint a középdöntőben, végül negyedik helyen ért célba.

Jobb időt szerettem volna, de azért annak örülök, hogy még ez az idő is elég volt a hetedik helyre. Azt reméltem, hogy bemegyek a döntőben 2:10 alá, nem sikerült, nem baj, megyünk tovább. Kőkeményen kell edzeni tovább ahhoz, hogy Párizsban még jobb eredményt érjek el” – mondta az M4 Sportnak Molnár Dóra.

Izgultam, de szerencsére nem volt annyira nyomasztó ez az érzés – árulta el Szabó-Feltóthy Eszter. – Annak nagyon örülök, hogy az év ezen szakaszában háromszor is képes voltam jó időt úszni. Világbajnoki negyedik vagyok, ez azért jól hangzik.”

VIZES VB, DOHA
ÚSZÁS
Női 200 m hát, döntő
Vb: Claire Curzan (Egyesült Államok) 2:05.77
2. Jaclyn Barclay (Ausztrália) 2:07.03
3. Anasztaszija Surdaj (Oroszország) 2:09.08
4. Szabó-Feltóthy Eszter (Magyarország) 2:09.76
…7. Molnár Dóra (Magyarország) 2:11.01

 

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
43 perce

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
17 órája

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
20 órája

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és az orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
20 órája

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
23 órája

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:18

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
2025.07.11. 18:46
Ezek is érdekelhetik