Tenisz: Piros Zsombor nem jutott főtáblára Marseille-ben

Vágólapra másolva!
2023.02.20. 14:15
null
Piros Zsombor (Fotó: Nemzeti Sport)
Piros Zsombor kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a marseille-i kemény pályás férfi tenisztornán.


A világranglistán 182. játékos a kvalifikáció vasárnapi nyitányán 6:4, 7:5-re megverte a francia Manuel Guinard-t (161.), majd a hétfői folytatásban a 142. helyen álló Lukás Klein várt rá.

Korábban csak juniorként találkoztak 2016-ban, akkor a budapesti játékos nyert a Roland Garros selejtezőjében, aki mellett szólt, hogy szlovák ellenfele az elmúlt hat mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

A hétfői összecsapáson a 23 éves magyar 4:2-re elhúzott, de ezután nagy fordulat állt be, és már csak két játékot tudott nyerni. Pirosnak így tovább kell várnia második ATP-főtáblás mérkőzésére, miután a 2018-as budapesti tornán szabadkártyával indult, de nem nyert meccset.

A marseille-i kvalifikáció másik magyarja, Marozsán Fábián a vasárnapi nyitányon kikapott.

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE, selejtező 2. forduló (784 830 ezer euró, kemény pálya)
Lukás Klein (szlovák, 2.)–Piros Zsombor 7:5, 6:1

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
2025.05.06. 11:42

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32
Ezek is érdekelhetik