Tenisz: 35 évesen visszavonult a kétszeres Grand Slam-döntős

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 19:06
null
Kevin Anderson bejelentette a visszavonulását (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Kevin Anderson kétszeres Grand Slam-döntős dél-afrikai teniszező.

 

A 35 éves játékos 2007-ben kezdte profi pályafutását, húsz alkalommal játszott döntőt az ATP-sorozatban, ezek közül hetet megnyert és 13-at elveszített. Kétszer volt finalista Grand Slam-tornán, 2017-ben az amerikai nyílt bajnokságon (US Open) Rafael Nadaltól, 2018-ban Wimbledonban Novak Djokovicstól kapott ki.

„Nem emlékszem olyan időszakra az életemből, amikor ne teniszeztem volna. Harminc évvel ezelőtt édesapám a kezembe nyomott egy ütőt, és azt mondta, ha hajlandó vagyok keményen dolgozni, a világ egyik legjobbja lehetek – írta Anderson a Twitteren. – Azóta a tenisz a világot jelentette nekem. Nagyon sokféle érzelmet éltem át és voltak hullámvölgyeim, de nem cserélném el semmire. A tenisz az utam során segített azzá válni, aki ma vagyok.”

A 203 centiméter magas, erős adogatásairól híres teniszező – karrierje legjobbjaként – 2018-ban ötödik volt a világranglistán, ezt követően azonban több térd-, váll- és bokasérülés hátráltatta. Jelenleg a 107. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik