Benneteau a 8. döntőjét is elbukta, Nadal a Garros óta először nyert tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.02.17. 18:07
null
Del Potro a rotterdami trófeával (Fotó: Reuters)
A rotterdami férfi tenisztorna fináléjában a második helyen kiemelt argentin Juan Martín del Potro két szettben legyőzte a francia Julien Benneteau-t, így karrierje 14. ATP-tornagyőzelmét aratta.

Juan Martín del Potro tavaly elbukta a rotterdami döntőt Roger Federer ellen, most viszont nem lehetett megállítani. Igaz, könnyebb dolga volt, hiszen az idén nem a svájcival találta szembe magát az utolsó mérkőzésen, hanem Julien Benneteau-val – aki a negyeddöntőben éppenséggel Federert búcsúztatta.

A franciának az első szettben sikerült, ami a torna során még senkinek, elvette Del Potro adogatását – ráadásul kétszer is –, de így is az argentiné lett a nyitó játszma, a rövidítést 7–2-re megnyerve.

A második elején Del Potro egyből brékelt, és saját adogatásai megnyerése után 3:0-ra ellépett. Benneteau ezután hozta ugyan kétszer a szervajátékát, de miután Del Potro sem hibázott, 5:2-nél már a találkozóban maradásért kellett adogatnia, és bár ezt még megtette (négy meccslabdát hárítva), az argentin 40:0-nél újabb három mérkőzéslabdához jutott, és ezúttal már nem engedte vissza a franciát (6:3).

Del Potro begyűjtötte karrierje 14. tornagyőzelmét, Benneteau döntőbeli mérlege viszont 0–8-ra romlott.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (1 267 875 euró, kemény pálya)
DÖNTŐ

Del Potro (argentin, 2.)–Benneteau (francia) 7:6, 6:3

A Dohában megrendezett női tenisztorna döntőjében a világranglista-vezető fehérorosz Viktorija Azarenka 2 és fél órás mérkőzésen, döntő szettben legyőzte a második helyen kiemelt amerikai Serena Williamset.

Az egy-egy bréket hozó első szett rövidítését 8–6-ra megnyerő Azaranka a második szettben kétszer is elbukta azt adogatását, ennek következtében Williams kiegyenlített. A fehérorosz játékos a döntő szettben 5:2-re ellépett, és fogadóként mérkőzéslabdához is jutott, és bár ezzel még nem élt, saját adogatásánál már nem hibázott.

Azarenka 16. WTA-tornagyőzelmét aratta, Williams pedig azzal vigasztalódhat, hogy hétfőtől az ő nevével kezdődik a világranglista.

A Caliban megrendezett versenyt a spanyol Lara Arruabarrena Vecino nyerte meg.

WTA-PREMIERTORNA, DOHA (2 369 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Azarenka (fehérorosz, 1.)–S. Williams (amerikai, 2.) 7:6, 2:6, 6:3

WTA 125-TORNA, CALI (125 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Lara Arruabarrena Vecino (spanyol)–Catalina Castano (kolumbiai) 6:3, 6:2

A Sao Pauló-i férfi tenisztorna fináléjában a korábbi világelső spanyol Rafael Nadal két szettben legyőzte az argentin David Nalbandiant.

A spanyol klasszis a magabiztosan behúzott első játszma után villámgyorsan kétszer is elbukta adogatását, Nalbandian így 3:0-s vezetésre tett szert, ráadásul az argentin szerválhatott. Innentől azonban Nadal már nem hibázott többet, és sorozatban nyert hat játékkal megnyerte a döntőt, megszerezve ezzel 51. ATP-tornasikerét.

Nadal több mint hét hónapos kihagyás után a múlt héten Chilében, a Vina del Mar-i versenyen tért vissza, és bár ott is bejutott a döntőbe, az argentin Horacios Zeballostól végül kikapott, így a tavalyi Roland Garros óta most először nyert tornát.

ATP 250-ES TORNA, SAO PAULO (455 775 dollár, salak)
DÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Nalbandian (argentin) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
12 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
16 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
19 órája

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09
Ezek is érdekelhetik