Téli olimpia: Ezt most túlgondoltuk… – Bánhidi Ákos

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 16:06
null
Bánhidi Ákos és Liu Shaolin Sándor (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó egy rossz váltás miatt utolsó lett elődöntős futamában a pekingi téli olimpián, így eldőlt, hogy biztosan nem lesz címvédés a számban. A válogatott edző-menedzsere, Bánhidi Ákos elmondta, ő miben látta a kudarc okait.

 

„Azzal kezdeném, hogy valamennyi szurkolónktól elnézést kérünk, tisztában vagyunk azzal, hogy nem ezt a teljesítményt szokták meg tőlünk. Két okot tudok felhozni, miért alakulhatott így. Az egyik, hogy nagyon erősen kezdtünk ezen az olimpián: előbb jött a vegyes váltós bronzérem, majd Shaolin is kicsavarta magát azon az ominózus napon, amikor döntőt futhatott” – mondta Bánhidi Ákos.

Hozzátette, megfordult az edzői stáb fejében, hogy az 1500 métert „beáldozzák”, hogy kicsit regenerálódjanak a lábak, ám ez ellentétes az elveikkel, így nem tették – s mint mondta, nem is bánja utólag sem, hiszen közel álltunk az éremhez ott is.

„Hezitáltunk, de nem tehettük meg, hogy visszaléptetjük a srácokat az ezerötszáztól, s ezt a nagyszerű negyedik és hatodik hely után is így gondolom– magyarázta a szakember, majd rátért a feketelevesre, a férfiváltóra.– Úgy éreztük, ezt a váltót akkor tudjuk megoldani, ha Shaolinnak marad energiája a végére, ezért a másik három fiúra több vezetési feladatot osztottunk, remélve, hogy eljutunk odáig, hogy Sanyi a végjátékban harcban lesz a továbbjutásért, és marad elég töltény a zsebében. Ezt a többletet Shaoang és John-Henry meg tudta volna oldani, ha nem alakulnak ki lemaradásos helyzetek, de Bencénél túlgondoltuk, ő sajnos lemaradt. Semmiképpen sem szeretném ráhúzni ezt a futamot, hiszen ő egy fiatal, tehetséges korcsolyázó, de egyértelmű, hogy az olimpiai prés agyonnyomta őt mentálisan és fizikailag is. Esetében túl korán jött a fal a többlet miatt. Utólag mindig könnyű okosnak lenni: attól félek, ha másként keverjük a kártyákat, és tartjuk a korábban megszokott másfél körös váltásokat a kettő helyett, akkor is jött volna a kalapácsos ember, s ugyanúgy nem maradt volna esélyünk arra, hogy Sanyi a végjátékban megoldja. A legjobb tudásunk szerint próbáltuk összerakni a futamot – sajnálom, hogy végül nem sikerült.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
13 órája

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2026.01.13. 17:59

Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.13. 16:40

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
2026.01.13. 12:54

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08

Milánó 2026: hivatalosan megnyitották a jégkorongcsarnokot

Téli sportok
2026.01.10. 11:28

Tízfős magyar csapat utazik a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-re

Téli sportok
2026.01.09. 18:36

Milánó-Cortina 2026: a hideg időjárás „rendbe tette” a havat

Téli sportok
2026.01.09. 16:14
Ezek is érdekelhetik