Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

2025.03.17. 21:12
Bach szerint az olaszok lelkesednek a milánói olimpiáért (Fotó: Getty Images)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) leköszönő elnöke szerint Olaszországban egyre nagyobb a lelkesedés a jövő évi milánói-cortinai téli olimpia iránt.

A német sportdiplomata hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, az izgalom azon is jól mérhető, hogy nagyon nagy sikere van az önkéntes programnak, több mint 100 ezer jelentkező van a 18 ezer helyre. 

A jövő februári olimpiára 93 ország 3500 sportolóját várják, és ez lesz az első téli ötkarikás játékok, amelyet hivatalosan két városban rendeznek. Bach szerint az előkészületek zökkenőmentesen zajlanak a sikeres tesztversenyekkel, és a 1.5 millió jegyből már több mint 600 ezer elkelt. 

„Egy nagyon precíz és bíztató beszámolót is hallottunk a 2026-os olimpiáról, különös tekintettel a sikeres tesztversenyekre, amelyeket a résztvevő sportolók és az adott sportág nemzetközi szövetségei is nagyra értékeltek” – mondta a távozó NOB-elnök, akinek utódját csütörtökön választják meg.

 

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
11 órája

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
14 órája

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
Tegnap, 6:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
2026.02.23. 19:50

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
2026.02.23. 18:20
Ezek is érdekelhetik