Sífutás: Kónya Ádám első magyarként teljesítette a Tour de Skit

2025.01.05. 17:04
Kónya Ádám (Fotó: Hungarian Ski Association/Facebook)
Kónya Ádám teljesítette a sífutók világkupa-sorozatába tartozó Tour de Ski vasárnapi záró versenyét, így első magyarként jutott fel az Alpe Cermisre, ahol hagyományosan az utolsó futam befutója van.

A 32 éves éves versenyző az 58. helyen, utolsó célba érkezőként 39:18.3 perc alatt teljesítette a 10 kilométeres, szabadstílusú tömegrajtos versenyt, amelynek utolsó 3000 méterén végig felfelé kell futni az alpesi sízők pályáján. A leggyorsabb a norvég Simen Hegstad Krueger volt 32:39.6 perces idővel.

„Nem úgy utaztunk ki Toblachba, az első helyszínre, hogy ez benne lehet a pakliban. Mikor az ősszel terveztük a szezont, akkor nem is kértünk szállást január elseje után. De tessék, kint vagyunk Val di Fiemmében, ahol jövőre rendezik az olimpiát. A szezon összes világkupáján és annak összes számában elindultam eddig. Elég nagy terhelés ez, tartottam is tőle, hogyan fogom bírni. A világkupákon hétvégéről hétvégére sikerült javulni, ennek is köszönhető, hogy most itt vagyok” – mondta a magyar szövetség honlapján Kónya, aki harmadik téli olimpiájára készül.

A Tour de Skit hagyományosan december végén és január elején rendezik, a férfiaknál a norvég Johannes Hösflot Klaebo negyedszer, míg a nőknél honfitársa, Therese Johaug ugyancsak negyedszer diadalmaskodott a hét futamból álló megméretésen, melyen 26 nemzet 100 versenyzője indult el, de mindössze 58-an teljesítették.

 

 

Legfrissebb hírek

Feltöltődésre szánja a következő idényt Kagijama Juma olimpiai és vb-ezüstérmes műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.04.14. 11:26

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
2026.04.08. 12:47

Francia egyeduralom, különleges olimpia és két tragédia – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
2026.04.02. 14:45

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Részegen versenyzett a brit sífutó Oslóban

Téli sportok
2026.03.15. 13:25

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Agyrázkódást szenvedett a 11-szeres olimpiai bajnok Klaebo

Téli sportok
2026.03.13. 15:40

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34
Ezek is érdekelhetik