Rp. gyorskorcsolya: mind az öt magyar negyeddöntős 500-on

K. E.K. E.
2022.04.08. 19:35
null
Lius Shaoang esélyeshez méltón versenyzett (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda)
Senki sem hibázott: az egyéni verseny öt magyar indulója egyaránt biztosította a helyét a szombati negyeddöntőkben a legrövidebb távon a montreali világbajnokságon.

 

Ötszáz méteren a férfiaknak két kanyart is teljesíteniük kellett az első napon a montreali világbajnokságon – a selejtezőkből mindhárom magyar továbbjutott, Liu Shaoang futamgyőztesként, Nógrádi Bence és Jászapáti Péter a futamuk második helyezettjeként.

Az előfutamok során Liu Shaoang újfent remekül futott, a legrövidebb táv regnáló olimpiai és világbajnokához méltón, így „természetesen” ott lesz a negyeddöntőben.

Akárcsak Nógrádi Bence, aki másodikként ért célba a futamában. Jászapáti Péter a négyes pozícióból rajtolva javított egy helyet, s bár a harmadik hely első körben nem ért továbbjutást, a fiatal tehetség az időeredményének köszönhetően mégiscsak jégre léphet szombaton a negyeddöntőkben.

A nőknél elég volt „csak” egy kör ahhoz, hogy valaki biztosítsa a helyét a negyeddöntőkben, és ezt mindkét lányunk sikerrel teljesítette, így Jászapáti Petra és Kónya Zsófia is a legjobbak között folytathatja.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Ünnepélyesen eloltották a lángot, véget ért a milánói-cortinai téli olimpia

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 22:42

A téli olimpia záróünnepségén is Somodi Maja és Nógrádi Bence viszi a magyar zászlót

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 20:11

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46
Ezek is érdekelhetik