Cristiano Ronaldo kifizette a súlyos beteg kisfiú 18 milliós műtétjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 18:28
null
Erik Ortiz Cruz és CR7 cipői, háttérben a mez<br />(Fotó: as.com)
A Real Madrid kétszeres aranylabdás sztárja emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot, de nem a pályán, hanem civilben.

A 10 hónapos Erik Ortiz Cruz súlyos agyi rendellenességgel született, agykérgi elváltozásai következtében naponta körülbelül harminc epilepsziás rohamot kell elviselnie. Kizárólag egy műtét segíthet a fiatal gyermeken, de a beavatkozás rettentő drága. Egy teszt önmagában 6000 euróba kerül, a műtét 60 ezer euró, ami hozzávetőleg 18 millió forintos költséget jelent. A szülőknek nincs elég pénzük, ezért a segítőkész rokonok és barátok pénzgyűjtési kampányt indítottak a csöppség megsegítésére. Így jutott el a történet Cristiano Ronaldo fülébe.

Az első ötlet az volt, hogy egy mezt és egy pár stoplist kérnek árverésre a Real Madrid sztárjától, aki nem hezitált, küldte is az általa használt sportfelszerelést, mellé pedig egy váratlan és nagyvonalú ajándékot: a műtét költségeit fedező 60 ezer eurót – írja az as.com.

Nem ez az első alkalom, hogy Ronaldo egy beteg gyermek gyógyítása érdekében jótékonykodik. 2012-ben – szintén Spanyolországban – egy rákbeteg fiún segített anyagi támogatással, de hazájában, Portugáliában is rendszeresen gondol a nehéz sorsú gyermekekre.

Legfrissebb hírek

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48
Ezek is érdekelhetik