Sárgára festett szakállal jótékonykodik a skót válogatott

2014.12.19. 10:54
null
Daniel Fox elhunyt barátja emlékének adózik (Fotó: metro.co.uk)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Nottingham Forest védője, Daniel Fox sárgára festette a szakállát – tette mindezt jótékony célok érdekében.

 

A négyszeres skót A-válogatott futballista a Cisztás Fibrózis Alapítványt támogatja elhunyt barátja emlékének adózva.

„Az egész a barátom, Paul Williams emlékének szól, aki két évvel ezelőtt vesztette életét. Ő a cisztás fibrózisnak nevezett betegségben szenvedett, amely hatással lehet a tüdőre és a mellkasra” – adott magyarázatot a szakállfestésre a 28 éves balhátvéd, majd a festés színére is kitért:

„A jótékonyság fő színe a sárga, úgyhogy azt tűnt helyénvalónak, hogy sárgára fessem a szakállamat, hogy próbáljam egy kicsit jobban felhívni a figyelmet a Cisztás Fibrózis Alapítványra. Remélhetőleg tudok még tenni néhány dolgot, hogy pénzt gyűjtsek. Biciklizést is tervezek, valamint a jövőben talán ejtőernyőzni is fogok.”

A Nottingham szombati, Leeds elleni mérkőzését a televízió is közvetíti a szigetországban, és Fox reméli, hogy a még nagyobb nyilvánosság segít további adományokat gyűjteni.

Legfrissebb hírek

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Hat gólt szerezve ment tovább a Brentford; legyőzte a Leeds a Nottinghamet az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.08.25. 23:17

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04

Oliver Glasner lett a Nottingham Forest új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.06. 11:29

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.02. 21:39

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48