Real Madrid: Falcao elárulta, megfelezné fizetését a BL-győztesért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.28. 13:55
null
Casillas és Falcao a következő szezontól már csapattársak lesznek? (Fotó: Action Images)
Radamel Falcao, az AS Monaco kolumbiai csatára a Real Madrid játékosa lesz a következő szezontól – spanyol források szerint ezt mondta barátainak.

Már korábban is felröppentek olyan hírek, hogy a vb-ről térdsérülés miatt lemaradó támadó örömmel szerződne a királyiakhoz, most a pletyka újabb forrásból erősödött, írja az As.

A lap egy világbajnoksági kieséses szakaszába jutó, a 16 között Uruguayjal találkozó kolumbiai válogatott egyik játékosát idézte, de nevét nem közölte. „Falcao jövője Isten kezében van. Isten jelen esetben Florentino Pérezt, a Real Madrid elnökét jelenti” – idézi forrását a madridi lap.

A Real Madrid első számú csatára, a Brazíliában eddig remeklő, a 2013–2014-es szezonban is eredményesen termelő Karim Benzema szerződése 2015. júniusában jár le a Real Madridnál.

Az As informátorára hivatkozva azt is megjegyzi, hogy a héten Miamiban nyaraló Falcao Madridba igazolása esetén 14 millió eurós monacói fizetését hajlandó lenne megfelezni.

Legfrissebb hírek

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.01. 22:30

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:19

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50
Ezek is érdekelhetik